Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)
26. fejezet: 1657-1660 - V. 1658. dec. 24. Bonczhidai részgyülés
1858. DEC . 24. 11 A tábor állomás-helyén még két hetet töltött, mialatt egymást érték Rákóczy követei s török követek — ez előbbiek szemrehányásokat téve Barcsaynak s az utóbbiak sürgetve öt, hogy induljon el Rákóczy ellen. Dec. 13-kán Lázár Györgyöt, Bors Tamást, Pál János segesvári senatort, Veresmarti Gáspár és Enyedi János ref. lelkészeket Rákóczyhoz küldték, rábirni őt, hogy véglegesen mondjon le: mert ha ezt elmulasztaná, a tatár hadak újabban berontanának az országba de e követség útközből visszahivatott. V. L)ec. 18-án újabban sürgette egy csausz Barcsayt, hogy indúljon el, s két nap múlva ő az előhadakat csakugyan útnak indítá. Maga is nemsokára elindúlt Bonczhida felé tartva, hova dec. 24-ére újabb országgyűlést hívott össze. A dolgoknak ez újabb komoly fordulatát jelenté. Barcsay még mindig remélte, hogy Rákóczyt visszavonulásra birandja s épen ezért, ha szóval élesen harczolt is ellene, de tényleg kímélettel bánt vele. Uradalmait nemcsak nem foglalta le, hanem pusztíttatni sem engedé, sőt elnézte, hogy Fogarasból juhait, gulyáit Magyarországba hajtassa ki. 1) De Rákóczy épen nem mutatkozott hajlandónak a kibékülésre s Barcsay a bonczhidai gyűlésen ismét felvetette a kérdést, hogy a fejedelemségről le fog mondani. A nyárádtői jelenet ismétlődött : a rendek biztosítására, hogy kitartanak mellette, elállott a lemondási szándéktól. Azután Rákóczynak újabb leveleit kezdék tárgyalni, melyeket a rendekhez intézett. Egyikben éles hangon kelt ki ezek hitetlensége ellen, gúnyolódva szólt Barcsayról, egy másikban már engesztelékenyebb hangon beszél: az esetre, ha kormányra jut, amnestiát ígért, kilátásba helyezte minden privilégiumok megerősítését s kívánságaik teljesítését. Barcsay erre felpattant: ő nem áruló, neki nem kell amnestia: inkább neki, Rákóczynak kellene amnestiát kérni. 2) Ez értelemben határoztak a rendek is; hosszú, terjedelmes nviJ) Krauss I. 372. s) Krauss 374.
