Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 11. 1649-1658 (Budapest, 1886)
24. fejezet: 1649-1657 - Törvények és okiratok
de kiváltképpen az diplomáknak minden részeiben szent igazsággal való observálására úgy intendálunk. hogy sem magunk, sem alattunk valóknak részekről abban semmi hiba és fogyatkozás ne találtathassék. melyet hasonlóképpen hiszünk lenni az ő felsége részéről is. 12. Requirálják ő kegyelmek ő felségét ilyen dologból, hogy az elmúlt iidőkben conferáltunk volt valami libera dispositióról való jus regiumot tekéntetes nagyságos Rosályi Kún István uramnak, kinek nagyobb részjószága és residentiája ugyan az erdélyi birodalomban vagyon, miudazáltal Szakmár és Szabolcs vármegyékben is; a ki felküldvén az diplomáknak continentiája szerint az ő felsége ratificatiójáért és kegyelmes confirmatiójáért, csak valami dilatoria resolutiónak alkolmatosságával ekkédiglen tőle denegáltatott; úgy reménlvén azért, hogy vagy eleiben sem ment ő felségének ezen dolog, ő felségének több és hatalmas sok országokra terjedett gondjai között. avagy ha ment is, de valamely idegen informatio tehetett akadályt benne: minek okáért ő felségét kérjük azon igen szorgalmatoson, ez iránt is ő felsége vigyázván az diplomáknak conditioira, parancsolja meg kegyelmesen expediáltatását azon dologról való ő felsége consensusának és confirmatiójának. Ebben úgy hiszszük vagy cancellarius uram vagy más valaki fog lenni ellenkező, mivel hallatik olyan dolog, mintha ő felsége másnak conferálta volna, ki felől ő kegyelmeknek igen nehéz panaszt is kell tenni, és megmutogatni, hogy az az dolog egyenesen ellenkezzék az diplomákkal; igen is arra vigyázzanak pedig ő kegyelmek tam in hac materia quam etiam in aliis, micsoda értelmekkel veszik és magyarázzák az diplomáknak szavait, melyről szóval bővebben is instruáltuk ő kegyelmeket. Fog lenni olyan cautio is az dologban, hogy valami még ezelőtt régen interveniált contractus is forogna ezen dologban, azt ő kegyelmeknek nem szükség disputálniok, hanem csak arra relegálniok, hogy az dolog midőn inter privatas personas lészen, ő dolgok fog lenni mit cselekesznek, és ha nem egyéb, a törvény eligazítja önnön köztök, és csak ő felsége cselekedje meg az mivel tartozik vigore diplomatum, azok lássák magok között mint alkusznak; el is hiszszük, hogy egyáltaljában denegálni nem fogják, hanemha ismét valami halogatásnak alkolmatosságával élnének; de mivel ez dolog nekünk is méltóságunkba jár, és szükségesképpen meg is akarjuk tudni, hasonló dolgokban ezután is mit remélljünk. annak okáért ő kegyelmek ezt könnyen ne hagyják. 13. Minthogy mostan denominálni nem akarjuk, és ahoz képest ő felségét is nem kell «»egtalálni, úgymint immár meglőtt dologról, hanem ezen Kún István uram dolgának alkol-