Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 11. 1649-1658 (Budapest, 1886)

24. fejezet: 1649-1657 - XII. 1655. febr. 20. Kolozsvári országgyűlés

1655. KEHR. 20 33 levén a császárhoz is követséggel megbízva. Ataláu ez évben egymást érte a sok tatár, török, kozák, muszka, lengyel, oláh követség az országban: mintegy jeléül a készülő félben levő nagy diplomacziai actiónak, melyben hogy részt fog venni, arra Rákóczy magát valószínűleg már ekkor elhatározta. S épen ezért főfigyelmét a két oláh vajdával való jó viszonyának fentar­tására iránnyozta, 2) kikre minden oly esetben, midőn vala­mely fegyveres actióban vesz részt, nagy szüksége volt. S az eshetőség, hogy fegyveres actióban fog részt venni, épen nem volt kizárva. A lengyel-kozák háború az előbbiekre nézve kedvezőtlenül kezdett alakúlni s János Kázmár mind sürgetőbben kérte Rákóczyt, hogy a rég megígért segélyt in­dítsa útra. Ujabban jöttek tatár követek is, kik a lengyel érde­keknek voltak szószólói s kozák követek, kik arra kérték Rákó­czyt, hogy maradjon semleges. Rákóczy még egy kísérletet tett, hogy a kozákokat a lengyelek irányában engedékenységre bírja : de eredménytelenül. S most tárgyalások kezdődtek, hogy a tatárok, Rákóczy s a lengyelek egyszerre intézzenek támadást a kozákok s oroszok ellen s kényszerítsék ezeket békére. De terv maradt az egész, melyet egy közbejött véletlen meghiú­sított. Ez volt a szeménség lázadása. XII. Rákóczy 1655. febr. 20-ára Kolosvárra egyetemes or­szággyűlést hirdetett, hogy azon intézkedéseket, melyeket az oláhországi mozgalom következtében szükségeseknek tartott, az országgyűlés által jóváhagyassa. Kemény János bemutatta az e czélból kiküldött bizottságnak Konstantin vajda s a bojá­rok által beküldött leveleket, s ez a kérdés tanulmányozására időt kért magának. De Havasalföldéről ezalatt újabb hírek érkeztek a szemények garázdálkodásairól s Hericza az ellen­vajda azon tervéről, hogy Rákóczyt is ki akarják fészkéből zak­latni : a bizottság most az ország védelmére szükséges intéz­kedések megtételére felhatalmazá Rákóczyt. 3) J) Krauss 225., Szalárdy 278. s) L. Törvények és Okiratok XXVI. s) Szalárdy 283. ERDÉI.YI OKSZÁGGT, EMLÉKEK. XI. K, 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom