Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 10. 1637-1648 (Budapest, 1884)

23. fejezet: 1637-1648 - II. 1638. apr. 23—maj. 16. Fehérvári országgyűlés

peres ügyeiben többször érintkeztek a császárral. ') Közvetle­nül e gyűlés után történt, liogy a császár Bethlen István szá­mára is kiadta az amnestiát. 2) Január végén Rákóczy Váradra ment ki. A hír az volt hogy fiát Györgyöt váradi kapitánynyá akarja tenni. Valóban pedig azért vitte magával, hogy régi barátjának s megbízott emberének Perényi Péternek temetésére küldje. A fejdelem nem maradt sokáig Váradon. 3) II. Szalánczy 1638. marcz. 18-án érkezett haza aportárói 4) s a fejdelem, hogy a főkövet jelentését megtehesse, apr. 23-ára egyetemes országgyűlést hirdetett Fejérvárra. 5) Különben ez volt a törvény által is megszabott rendes évi országgyűlés. Rákóczy elhatározta, hogy ezen le fogja a zsidózók már két év óta függőben levő ügyét tárgyaltatni. Ez úttal el volt határozva, végleg kiirtani ezen sectát mely nemcsak nem volt bevéve az országosan elismert feleke­zetek közé, hanem ellenkezőleg három (1618, 1622 és 1635) különböző évben hozott törvény által eltiltatott. Hogy a törvé­nyek daczára lappanghatott, sőt terjedhetett e felekezet, annak az volt az oka, mert tagjai nyilvánságosan az unitáriusok be­vett felekezetéhez tartozóknak vallották magukat s mert apos­toluk még bukásában is oly magas állású s oly tisztelt ember volt, mint Pécsy Simon. Pécsy Simon bukása a haimburgi alkudozások utáni időre esik. Egyik bűne volt, hogy a fehérhegyi csatából elké­sett, másik, hogy Haimburgban túllépte utasítása korlátait. Bethlen Gábor Szamosújvárba záratta, honnan 1621. nov. 22-én ') 1637, dec. 23., 30, 1638, jan 1., febr. 18., 24. kelt jelentései Bogodynak s Csernelnek az orsz. s vörösvári ltárban. *) A kolosvári ref. főiskola könyvtárában meg van másolata. Kelt Bécsben 1638. marcz. 31. Bethlen István a hűségi esküt Laskaytól 1638. marcz. 18-án küldte fel. Orsz. Itár. 8) L. Törv. és Okiratok XI. Gunesch (16. 1.) azt irja, hogy be is iktatta, de téved. 4) Ifj. Rákóczy György márcz. 19-én Kománáról Fáy Istvánnak irt levele orsz. Itár. Ä) L. Törv. és Okiratok XII.

Next

/
Oldalképek
Tartalom