Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 9. 1629-1637 (Budapest, 1883)

22. fejezet: 1631-1637 - Levelek és okiratok

szárnak minden hadaival boznai, temesvári, egri, kanisai pas­sák lesznek táborban több végbeliekkel, de az igen sok nem lehet tizenötezer török nem lészen. Moldva Havasaifölde felől még hírünk nincsen, hogy készülnének reánk. Lengyel király ő felsége arra felelt, hogy az tatár és moldvaiak ellen az idén oly distractiót csinálhat generálisa által, hogy arról a részről ne tartsunk ez idén. Az ő felsége bölcs tanácsa, mint akar segítni: ha német és magyar hadakat küldhetne segítségünkre, ez lenne hasznosb és ezt is kell sollicitálni; még azok érkeznek, ha ő felsége pa­rancsolna gondviselőinek, hogy mind oda fel s mind ide alá alkalmatos helyekben táborban szállanának és viselnék úgy magokat azok, mintha mi segítségünkre vigyáznának és ugyan segíteni is akarnának; ha kérdené az török, mi lehet oka tábo­rozásoknak, azt felelhetnék, mivel Erdélyt akarják invadálni, arra vigyáznak, és ha ők úgy mint a törökök indúlnak, őket is megtanítja az idő, mely felé kellessék indúlniok. De ha azt akarják felelni, hogy Erdélyre nekik semmi gondjok nincsen, csak Magyarország határát az török ne attingálja, e végre bá­tor táborban is ne szálljanak; ő felségét ez mostani periculum megtanítja, mint kellessék minket ilyen periculumban segítni. Csakhogy valamit ő felsége akar segítni, azt mindjárást prae­stálja és parancsoljon serio felőle mindjárást megindítván. Mert periculum in mora: parancsolhat, és az kiknek parancsol ő felsége, azok indúljanak is mindjárást, mert mi az országon kívül akarunk eleikben menni. Minékünk ő felségében nagy bizodalmunk volt, és ha az ő felsége kegyelmes igéretiben nem bíztunk volna, talám másképpen gondot viselhettünk volna magunkra. Credentionalis mellett audientiát kérvén, propo­nálja ezeket Kegyelmed ő felségének szóval és az választ és segítség küldést sollicitálja, Mert ha ő felsége sok emberekre bízza ez dolgot és kész haddal nem segít, félő, késedelmes lé­szen ő felsége kegyelmes gondviselése reánk. Cardinal uramnak proponálja Kegyelmed, az mit csá­szártúl ő felségétől kévánunk, és kérje, hogy promoveálja, látja ő kegyelme szintén most az ideje minden jó ígéreteknek betel­jesítésének. Az mely levelet cardinal uramnak írtunk, annak is páriáját megküldtük, értse Kegyelmed voltaképpen, ő ke­gyelmétől is mit kévánunk. Kegyelmed pedig ezt úgy sollicitálja és oly cathegorica resolutiót vegyen, érthessük az ő felsége kegyelmes akaratját: vagy bízhatunk oda avagy nem, mert az nekünk rettenetes kí­nos lenne, ha oda támaszkodnánk és azon közben frustrál­tatnánk. Kegyelmed Bogáthi uram ezzel ne késsék, hanem cardi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom