Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 9. 1629-1637 (Budapest, 1883)

22. fejezet: 1631-1637 - Levelek és okiratok

inely nekem igen nehéznek tetszett. Én. mondék, azt az két vagy három szót, ha Ngos uram én ki nem mondhatom, úgy tetszik, meghalok érette; ezek mind részegek, senki sem hallja, én Ngodnak megmondom: valamely hízelkedő embernek az szaván föl ne indúljon Ngod, az mely dolgot elakarsz kezdeni, még hozzá se fogsz, addig véghez viszik, sokaknak példái előtted forogjanak csak idédben is, ne higyj minden embernek, mert bizony megcsalatkozol miattok. Én reám úgy megharaguvék, még másnap is próbáltam, de kétszer vagy háromszor is be nem bocsáttanak. Ez szombat nap volt; vasárnap reggel nem bocsátának be, Kemeczeitől izentem be, azt izente, hogy behívat, ha be nem akarnék menni is. Behívata, hát egy botot tött az asztalra, egyébkor hozzám szóllot, de akkor csak az házban sétált, megszólítám: Ngd mit parancsol, mert én az seregben megyek. Arra mondá: elmehetsz, tegnap nem tudom mi lelt vala, megrészegedtél vala, vagy mint, olyakot beszélél, hogy ez éjjel, isten engemet úgy segéljen, egy cseppet sem aludtam, mind az hideg lelt belé, az derekam is mintha csak oda tódták volna, úgy vagyok miatta; mit ítélsz én felőlem Máthé uram, talám azt gondolod, hogy valami pápista úr engemet elaltatott, hogy uramra s országomra támadjak, az isten bár ne üdvözítse lelkemet, ha én akarok véteni, sem uramnak, sem országomnak, hanem ha ugyan ki akarod belőlem venni, én mit akarok, mert ember még így meg nem csigázott szóval, mint te: az svéciai királynak hiítlevele vagyon nálam, mind pedig az herczegeknek, engemet Morvában, Sléziában várnak erős haddal, ha csak három ezered magammal öszve gyűlhetek is, oda felmegyek hozzájok, azokkal megegyezek, ott hagyom az hadnak az derekát, egynehány lovast kiválogatok és az svéciai királt fölkeresem, a hol feltalálhatom, avval kötök, onnat visszafordúlok. Az budai vezérnek is hitlevele nálam vagyon, hogy ha Mátyus földében kijöhetek Murvából, ő is mindjárt kiszáll, vélem megegyez, azt az darab országot megveszem az Tiszán túl valót; de az kit én sok szegény legény vérével, fáradságával keresek, azt senkinek, isten engemet úgy segéljen, nem adom. Ez az én akaratom. Akkor így váltam el tőle; azután hogy Erdélyben bejöve, mivel nagyobb veszedelemtől féltem, házamhoz mentem. Ismét kijőve Erdélyből s utánam két katonát külde, akkor immár fölötte búsúl vala, nem is tud vala hova kapni, kérdezkedni kezde: mit kell ő neki cselekedni, mert őtet az német császár is vagyon másfél esztendeje, hogy híjjá, az palatinusnak is levele vagyon nálam, mind pedig ennek az királyképének. Arra azt mondám: ngos uram eddig is isten keresztyén hazánk oltalmazásáért tartott meg, ha Ngd azt cselekeszi, az isten is megver, az emberek is meg-