Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 9. 1629-1637 (Budapest, 1883)
22. fejezet: 1631-1637 - 1636. febr. 15 —29. Kolosvári országgyűlés
nagy actiót lejtenek ki, oly czéllal. hogy a hét vármegyét ez visszafoglalja s az unitusoknak ezzel is distractiót szerezzen. E hírrel Herczeg Sigmondot Bécsbe küldé. Herczegnek azonban nem ez volt valódi megbízatása. Bethlen István Budán tele torokkal hirdette, hogy Rákóczy hittel kötelezte le magát a császárnak, még a török ellen is harczolni; ő azzal volt megbízva, hogy az ebből származható veszélyek elfordítására tegyen a császárnál előterjesztést. Az országgyűlés tárgyalásait febr. 17-én kezdette meg. 2) Habár voltak soraikban, kik a régi időket visszakívánták, áhítattal néztek a remélt változás elé, talán összeköttetésben is állottak Bethlennel Székelylyel s a portán ennek adott biztatásokból és az újabb mozgalomból is reményt merítettek, s épen e körülményt agitatióra használva fel, izgató leveleket szórtak szét az összegyűlt rendek közt, 3) de Rákóczy vaskezétől tartva, nyíltan föllépni nem mertek. Úgv hogy az egész ország mint egy ember határozottan és minden kétértelműség nélkül állást foglalt ugyan Rákóczy György mellett, de a fejedelem kívánsága szerint is oly intézkedéseket tett. melyek a fenforgó viszálynak békés úton leendő kiegyenlítését lehetővé tették. Febr. 17-én előleges tanácskozmányt tartottak s elhatározák. hogy Huszár Mátyást pósta,képen a budai vezérhez s onnan a portára küldik, mindkét helyen bejelenteni, hogy az ország főköveteket küld: amoda Szalánczyt. ki csak e napokban tért vissza Budáról, Petkyt és Weirauchot, ide Tholdalagit, Haller Pétert, Ugrón Pált és Raitz Ferenczet. A levelet a budai vezérnek még az nap kiállíták. kérve ezt, hogy a követek beérkeztéig elhatározását tartsa függőben. 4) Az érdemleges tárgyalást 20-án kezdették meg. Minde3) L. Törvények és Okiratok. XXX. 2) Segesvári u. o. 20-at ir : de magok a rendek febr. 17-re teszik. 3) L. Törvények és Okiratok. XXXI. Bogádi András, Riz Andrást Hanslikfalva febr. 7-rűl tudósitja, hogy a főispán magához hivatta s kérte, hogy irja Rákóezynak, hogy mondjon le a fejedelemségről, mert sem török császár, sém az ország ott nem szenvedi.« A porta 40.000 embert 3Iurteza pasával ráküld, Bethlent az ország *uno ore* hítta. a császár is ellene fog lenni stb. Szóval oly dolgokat, melyekkel bizony Rákóczyt nem ijesztette meg. L. az orsz. ltárban Levelek osztátya. 4) L. Törvények és Okiratok. XXXII. a).