Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 9. 1629-1637 (Budapest, 1883)

22. fejezet: 1631-1637 - 1636. febr. 15 —29. Kolosvári országgyűlés

nekelőtt a portai expeditió szövegeit állapíták meg. Kiváló súlyt fektettek arra, hogy a portát Bethlen lépésének elhamar­kodott és igazságtalan voltáról győzzék meg, hogy felvilágo­sítsák, hogy Bethlen tulajdonkép nem is erdélyi alattvaló, már rég expatriálta magát s ily körülmények közt nagyon feltűnő, hogy a budai basához szaladt. Aztán hangsúlyozzák, hogy ők azért ragaszkodtak a portához, hogy ez megvédje őket. Ne vessék meg hát urukat. Huszárt előleges informátió adás vé­gett küldik, várják be a főköveteket. S ez és a budai basának írt levelekkel Huszárt még 20-án útnak indíták. *) De az expe­ditió zöme, a levelek a szultánnak, muftinak, kajmekámnak csak 26-án készült el. 2) Maga Rákóczy is írt külön mind a szultánnak, mind divánülő vezéreknek, kérve, hogy várják be követeit s a mit ezek mondanak, vessék össze Bethlen vádlá­saival. s akkor meg fognak igazságáról és hűségéről győződni. 3) Szalánczy, ki Budáról épen a gyűlés alatt ért haza, még itt érte Bethlen Istvánt. Természetes volt, hogy tár­gyalásokat kezdett vele, s az öreg úr pesti szállásán, a budai vezértől kirendelt előkelő törökök előtt Szalánczynak tollba mondta s azokat 11 pontba foglalva, követeléseit a fejedelem­nek megküldte. Adja vissza a kölcsön vett pénzeket, a lengyel indigenatusnak renunciáljon, vonja vissza a német császárnak adott hitét, tartsa meg az ország kiváltságait, a tisztviselőket a szabadválasztás jogának sérelmével letett esküjök alóloldozza fel, Zólyomi Dávid jószágait adja vissza, a Bethlen ellen szánt rágalmakat vonja vissza, fiának Péternek, Dévát, Bábolnát, Monorát adja vissza. 4) Az országgyűlés tárgyalásba vette e pontokat. Könnyű volt e pontokra a felelet: s Rákóczy az azokra vonatkozó íráso­kat felmutatta a rendeknek. A törvényszegésekre vonatkozó vá­dak semmi alappal sem birtak. csakúgy mint a lengyel indigena­tus s a német császárnak adott hit. 5) A 27.000 frt tartozás már ') L. Törvények és Okiratok. XXXII. b). s) L. Törv. és Okiratok. XXXII. c) d). 8) L. Törv. és Okiratok. XXXII. e) f). 4) L. Törv. és Okiratok. XXXII. g). 5) Ez titokban történvén, a török előtt tagadhatta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom