Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 8. 1621-1629 (Budapest, 1882)
20. fejezet: 1622-1629 - Függelék
nekre pro rata parte oly segítség háromlijék, kibül az közönséges szükségeknek supportálására valami jöhessen. Az mi az külső segítségnek megkeresését nézi, arra ő ngának gondja leszen, hogy minden helyekről, a honnan ő ngának módja vagyon, azokat megszerezze és mindenből, amiből lehet, népbűi, pénzbűi, idején korán bizonyos és állandó segítséget nyerjen ő nga magának, országának. Annak felette minthogy magát erre az keresztyénség mellett való szolgálatra és hazájának ilyen szükséges dolgainak gondjaviselésére jó szűből ajánlotta egyszer és devoveálta ő nga mindenét, valamivel isten szerette, marháját, jószágát, sőt vérét, életét is kész ez mellett elfogyatni, mindenben az istennek tisztessége után az Kgtek jovát és megmaradását viselvén előtte etc. (Bethlen Farkas megjegyzése): NB. Mikor Kővárból visszajő Kolosvárra Bátori Zsigmond, akkor az kis templomban mondja ezt Kovacsoczi. 20. Augusti. (Egykorú másolat. Hédervári codex). IV. 1599. okt. 14. Bocslcay válasza az erdélyi rendeknek 1590. oct. 14-ről. (V. ö. IV. k. 92. és 322. 11.). Spectabilis, mag^i, geni, egr"> nobiles ac prudentes et circumspecti dni, amiéi obs m i; Servitiorum stb. Kívánok az úristentől fejenként ti Kglteknek sok jókat megadatni. Kgteket fejenként, mint bízott uraimat, barátimat és atyámfiait kénszeríttetem levelem által megtalálnom. Kgtek mindnyájan jól emlékezhetik reája, hogy ez elmúlt télben Sigmond fej. Napragi püspök uramat és engemet az egész tanács egyenlő akaratjából és minden főrendeknek tetszéséből római császárhoz ű fgéhez, az mi kgl urunkhoz, kezeírása és pecsétivei megerősített hütlevelével és instructiójával küldött vala követségbe, mely instructiójának egyik articulusa azt contineálja, hogyha kívántatnék, tehát püspök urammal együtt juramentumot is praestálnánk császárnak ő fgének, hogy abban, az miben minket bocsátott Sigmond fej. az tanács és minden főrendek tetszéséből vétket nem tészen és azt tekélletesen megállja. Mely ű fge instructiójához bízván, püspök urammal mind ű fgének római császárnak szemtűi szemben s mind penig tanácsi előtt, minthogy az dolognak nagy volta kívánta, hittel gyakran kellett szavunkat erősítenünk. És akképpen isten kegyelmességé-