Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 8. 1621-1629 (Budapest, 1882)
20. fejezet: 1622-1629 - Függelék
ben egyébben Istennek segítsége után, az Kegtek megmaradását nem látja, banem csak abban, bogy a mint immár ő nga elkezdte azt, az keresztyénekkel való egyességet követvén, ő ligával Kgtek mindennel mutassa meg azt Kgtek, mind készenlétével, indulásával, cselekedetivei, hogy az jó dolgoknak nemcsak javallói Kegtek, hanem minden tehetségtekkel és életekkel is megbizonyítói vattok. Tekintsétek egyfelől azt meg, hogy isten dolga ez, ki ilyen jó eszközök által felindíttatván az egész keresztyénséget, bizonyos megszabadulást igér az szegény megromlott magyar nemzetnek. Az causa is justi prima, holott pro deo, pro religione, pro libertate, pro aris et focis indúl meg Kegtek. Nem másét invadaljátok, hanem contra injustos dominos az magatokét nemzetségteket vindicáljátok pristinam libertatem. Forogjon az tisztességes hírnév, ki nagyobb az életnél Kegtek előtt, hogy magyar nemzetek lévén, mint vonhatnátok ki azok közül magatokat, kik most minden erejeket, tehetségeket, életeket, halálokat arra vetették, hogy az szegény hazát, kiért soha egy jámbor is halálát nem szánta, az nagy Ínségből megszabadítsák. Vajon micsoda mense, micsoda reménysége lehet ott Kgteknek, aliul az magatok vérét, nemzetségét halljátok,látjátok rablani, pusztítani, vágni, veszteni per omnia genera mortis, per omnia supplicia et tormenta? Kinek nem fáj ezen az szíve, kiváltképen ha meggondolja azt, hogy a mi ma ő rajtok vagyon, holnap mi reánk is elérkezhetik, ki hiszi azt el, hogy az kik az mi atyánktiain így kegyetlenkednek, azok minket azoknál inkább szánnának. Egyek vagyunk mi azokkal, egy az szerencse, egy az veszedelem is, csak ez az különbség, hogy az kiket egyszersmind el nem nyelhet, egymás után akar megemészteni. Az Magyarországnak veszedelme, kit isten eltávoztasson, esti leszen az mi utolsó romlásunknak. Csak addig marad Erdély meg, míg Magyarország leszen előtte, azután ki tarthat meg bennünket, ki szánhat meg ha elvesz az mi vérünk'? Ha elégtelenségünket vetjük, elégséges isten az övéinek megszabadítására, a mellett mi se hagyjuk magunkat, a mit isten adott, semmire ennél jobb helyre nem költhetjük, amit az hazaadott, ne kémeljük érette elkölteni, kit ugyan azon ismég usorával ad meg minekünk. Ha az sem elég ? Másunnan is támaszt isten segítséget, kiben ő nga nem akar sem magának sem Kegteknek megfogyatkozni. Jó reménsége vagyon az keresztyén fejedelmekhez, kiről jelentést is tettek immár ő ngának, mindeneket eljártat, mindent cselekedik, semmi gondviselést, fáradságát nem szánja hazájáért, Gondoljuk azt is meg, hogy mindennek akkor kell az segítség, mikor szüksége vagyon reá. Ha mi most az mi nemzetségünket ilyen szükségekben elhagyjuk,
