Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 7. 1614-1621 (Budapest, 1881)

19. fejezet: 1614-1621 - 1617. november 1 —10. Kolosvári országgyűlés

kinevezett követeket a szükséges utasításokkal, meghatalmazó és ajánlólevelekkel ellátva. x) XIV. Pécsy Simon a Bethlen követe, Fráter István, Balassi Mihály és Weirauch Dávid, a három nemzet képviselői jul. 8-án érkeztek meg Nagy-Szombatba, s jul. 9-én felkeres­ték Pázmányt. Kivüle Molard, Pethe és Bévav voltak bizto­soknak a király részéről kiküldve; de Bévayt betegsége tartá vissza s helyette Apponyit kérték a biztosok oda küldetni. A tárgyalásokat csak jul. 12-én kezdették meg. Az első napok, mig ki nem ismerték egymást, s belé nem mélyedtek s mondhatni össze nem szoktak, formakérdé­sekkel, szőrszálhasogatásokkal telt el. Mátyás még a látszatát is kerülni akarta annak, mintha az alkudozó felek egyenlő alapon állanának egymással szemben, s mig ő csak utasítással látta el követeit, Bethlentől teljhatalmat követelt az övéi szá­mára. De a tárgyalások eredményére nézve mégis szükség volt a felhatalmazó iratok előmutatására, s míg Pécsyék felmutat­ták az övéiket, a király biztosai nyilatkozat kiállítására hatá­rozták el magokat, mint az első nagyszombati értekezleten is történt. Azután a felett vitatkoztak, melyik fél tegye meg először az előterjesztéseket, s végre midőn ezt is eldöntötték, tárgya­lásba vették Bethlen követelését a mozgalom indítói és részesei megbüntetésére vonatkozólag. S itt aztán egy csomó recrimi­natióra került a sor: az erdélyiek a nemzetközi, a király biz­tosai felségi tekintetekből indultak ki s a harmadik nap is úgy telt el, hogy megállapodásra nem jutottak. Végre jul. 14-én kijelentették az erdélyi követek beleegyezésüket, hogy Homon­nai a rendes törvény utján fogassék perbe; de nem úgy, hogy a kérdés azzal elejtessék, hanem hogy ezúttal csak függesz­tessék fel. Ezzel kapcsolatban került szóba az amnestia kérdése, talán az értekezlet legnehezebb pontja. Az erdélyi követek 7) Lásd Törvények és Okiratok LXX. Bethlen leveléről Pázmány­hoz Praknói i. h. 289. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom