Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 7. 1614-1621 (Budapest, 1881)

19. fejezet: 1614-1621 - 1620. ápril 5 — 20. Fejérvári országgyűlés

hirdette, hogy Jenő ügyében főkövetet küld a portára s Borsos már apr. 21-én jelenté a vezérnek, hogy Mikó jön.A májusi országgyűlés első napjaiban megszavazta ennek követségét s megírta felterjesztését Jenő ügyében, 2) de hogy Mikónak más missiója is lesz, azt legbizalmasabb emberein kivűl alig sejté valaki. S a rendek eloszlása után is napok teltek el, s még Mikó mindég Fejérvártt volt. Előterjesztéseit a portára Jenő ügyében Bethlen csak juu. 4-én készíté el, oly nyomatékosan s kimerítőleg, hogy ez maga is egy embernek elég megbízatás­nak tetszett, 3) Sőt még Starczernek is ajánlá — hogy kevésbbé férjen gyanú a dologhoz. 4) Mikó megbízatásának főrésze pedig egy titkos utasításban volt letéve: nem kevesebbet kért, mint hogy engedtessék meg neki szükség esetére s a körülmények­hez képest résztvenni a csehországi mozgalmakban. 5) De még ezután is várt néhány napig: a készülődések, az ajándékok összeszerzése, kivált ily fontos követségnél, hosszabb időt vettek igénybe, s talán tudósításokat is várt kiküldött embereitől. Maga is lement az ország déli részébe s csak jun. derekán indítá útra a követséget. 6) Mikó jul. 5-én érkezett meg. Jul. 9-én a nagyvezér elő­ször fogadta, s jul. 17-én másodszor. Ezen kétszeri találkozás alkalmával csak Jenő és a végek dolga került szóba: de mál­ékkor is nagy változás volt a vezéreknél észrevehető: a mily ridegek és követelők voltak előbb, az új követek most ellenkező­leg sok előzékenységgel s engedékenységgel találkoztak. 7) Deák Mehemed basa kiküldetett a temesvári basaságra s megbízatott, hogy Jenő dolgát végezze el a fejedelemmel. A hódoltsági faluk ügyében pedig belenyugodtak, hogy a mint volt szultán Szolimán idejében, most is maradjon úgy. 8) A szultán jul. ») Mikó II. k. 168 1. -) Lásd Törvények és Okiratok LXXXIII. c) 3) Lásd Történelmi Tár 1879. 4) Pray Principatus Gabr. Bethlen 40 1. 5) Ez a titkos utasítás nincs meg; de hogy lényegében ez volt tartalma, az alkudozások részleteiből kitűnik. 6) Bethlen Pol. Lev. 115 1. 7) Mikó II. k. 185 1. Még jun. 2-án is arról beszéltek, hogy Jenő­ért Erdélyt támadják meg a haddal. U. o. II. 170 1. 8) Mikó II. k. 174 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom