Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 6. 1608-1614 (Budapest, 1880)
17. fejezet: 1608-1613 - Törvények és okiratok
(13) Nem kicsin fogyatkozására következtetik az országnak az barmoknak ez országból való kivitele, minthogy az ellenség is abból azelőtt felette megpusztított bennünket. Tetszett azért országúi, senkinek ne legyen szabad, sub poena confiscationis, az barmot, az fölséged birodalmából kivinni kereskedésnek okáért; ha penig álútakon vagy egyéb okoskodásával ez edictum ellen ki vinné, comperta rei veritate, director uram in aestimatione ablatorum legitima citatione mediante convincálhassa. (14) Találtuk volt meg országúi fölségedet könyörgésünkkel az végházoknak, úgy mint Váradnak, Lippának és Jenőnek felette romlott és fogyatkozott állapatjáról, és az benne való vitéznek is fizetetlenségekről. melyre sem az ott való, sem fölséged úgy mint kívántatott volna eddig építésekre és fizetésekre el nem érkezett, az contributióból való felette sok exemptiók és sokaknak immunitási hozták; melyeknek circalására és jó gondviseléssel való helyre állatásával kegyelmesen ígírte fölséged, hogy tanácsi közzül bizonyos commissariusit kibocsátja. Könyörgünk még is ezen fölsédnek, miérthogy azoknak az végeknek megmaradásából és jó állapatjából áll hazánknak közönséges salusa, ne halaszsza azokra kegyelmesen való gondviselését és oly állapatra való hozását, kiből mind az végbeli vitézekkel egyetemben többi között tapasztalhassuk meg abból is fölségednek atyai kegyelmes és szorgalmatos országúi reánk való gondviselését. (15) Panaszolkodnak az magyarországi atyánkfiai és egyéb helyen lévő nemesség is, hogy az régi jó szokás szerént házok szükségére elegedendő sót az aknákról nem adnának az kamra ispánok. Tetszett azért országúi, hogy abban az kamara ispánok ne akadálykodjanak, hanem okvetetlen házok szükségére elegedendő sót adjanak, kétszáz forint büntetése alatt, melyet director uram, comperta rei veritate, ad simplicem querelam, legitima citatione mediante prosequálhassa. (16) Ez háromszéki lófő uraim gyűlés pénz adásból és egyéb tereli viselésből az régi jó szokás és rend tartás ellen magokat ki akarták vonni az közönséges köztök lévő nemesség és székelység közül, kiről fölségedtül levelet is vöttek volt magoknak. Tetszett azért országúi, hogy az előbbi jó rend tartása