Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 4. 1597-1601 (Budapest, 1878)

14. fejezet: 1599-1601 - Törvények és irományok

VII. 1599. nov. 20. Forgács Zsigmond jelentést tesz fehérvári követségéről. Spectabilis ac magnifice domine patroné et compater mihi semper obseruandissime, post seruitiorum meorum addictissimam commendationem, kivánok az Úr Istentől kegyelmednek bosszú ideig való jó egészséget minden kivánta sok jókkal megadatni. Megirtam vala az előtt kegyelmednek az Mibály vajda bejövetelit az országba, most újabban akarám kegyelmednek megirnom mostani állapatját az országnak és Mihály vajdának. Mihály vajda az erdélyieket és az cardinált szép szóval tartván és nagy engedelmességet neki mutatván, hirtelen az havasokon által kötözött, az cardinal az jól lakásnak adván magát, későn viselt gondot magára, és országára, kevés hadat gyűthetvén, olyan hirtelenséggel egybe ellene nem állhatott, hanem megveretett hada, főképen az miatt, hogy idején futásra vette maga is az dolgot, kit eszében vévén az vitézlő rend azontúl megrémült, estvéig az nap nagy harczot tartván, kiel mind elfutottak, úgy futottak penig, hogy sohon meg nem tartoztak sem Feirvárnál sem Kolosvárnál, hanem az ki hova ellátott menni el ment, veszett ex utraque parte két ezer ember, az mint most mondják. Mihály vajda más nap hadát megindította és jöttön jött Feirvárra, onnan Napradi, ki most cancellariusa Mihály vajdának eleiben küldte az kúcsot, és nemine contradicente bement és székibe ült, ezt értvén az várasok, a' volt jobb, a ki elébb fejet hajthatott neki, mikor azért immár Feirvárban vóna, az szegény cardinál fejét is oda hozák neki, kit szememmel láttam. Százkettőd magával indult volt el Módva felé, hogy általmenjen Lengyelországba. Eleiben támadván azért az székelyek, egynehány helyen megharczoltak, de végtére annyiba jutott dolga, hogy mellőle mind levágták az sok főembereket és végtére csak másod magával szaladótt valami havasokba, ott talált volt valami juhászok