Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 4. 1597-1601 (Budapest, 1878)

14. fejezet: 1599-1601 - Törvények és irományok

tüzére, nagy fáradva száll le lováról, és ott az tűznél az szol­gájával együtt elaluszik, az juhászok találkoznak oda, és ott aluva verték agyon, két seb vót az fején, szekercze vágás az homlokán egy, az másik in oeeipite, így lett szegénnek halála, mostani üdőbe ilyen casus nem történt vala, az Úr Istennek csuda az ő Ítéleti. Az Iffiú János fia is vele vólt, azt elevenen hozták meg, de elszakadt volt tőle, az vasba fogva vagyon Feirváratt, Kornist az fogságból elbocsátá az vajda, és az előbbi főállapatba vagyon nála, de igen fél, hogy sokáig nem lehet állandó dolga. Én Básta uram tetszéséből sub spetie legati­onis jöttem ide be, hogy meglássam, Mihály vajda az országgal quo in statu sit. Ki felől azt írhatom kegyelmednek, hogy Mi­hály vajda napról napra fellyebb néz, és maga sem tudja, mit kellessék mivelni, szóval azt mondja, hogy császárnak ő fölsé­gének vette meg az országot, De cselekedettel contrariumot je­lent, mert immár mára gyűlést hirdetett, minket Ygnot uram­mal és a pápa követét is elbocsátá, hogy az gyűlésbe ne legyünk, adót az országra nagyot vet, azon kivől az urak, nemesek, ki mennyi gyalogot tartson készen elrendeli, és mint örökös feje­delem úgy bír mindennel, sőt annál keményben, mert fegyver­rel vette meg az országot. Nem nézi az ország szabadságát, sem decretumát. Mely dolog az erdélyieknek oly nehéznek és súlyos­nak tetszik, hogy mindnyájan azt mondják, hogy bátor egy ke­mencze fűtőjét küldené ő fölsége, mégis inkább szolgáluának annak, hogy nem mint ennek, kit igen tirannusnak alít­nak. Tudják jól az oláhokat mint tartotta, és mint ölette Ha­vasalföldében, az kinek mentől szebb szót ad és jó akaratot mutat, az annál inkább fél, most igen átkozzák az ki oka volt az Zsigmond bevételének, attestatiokat is szednek róla ez gyű­lés alatt. Hadát huszonöt ezernek mondják mindenstől, az kivel ez országba bejött, azok most is szörnyű dúlást mivelnek, nincs oly nemes ember, kinek házát fel nem dúlták és mindenét ei­nem szórták. Az paraszt emberek is feltámadnak urokra, meg is ölik őket és megfosztják, Zombori Istvánt maga házába megölték jobbágyi, Palatich Györgyöt megfosztották, s min­den marhájába zsákmányt tettek, ő magát megcsigázták és nagy kínokkal kinzották. In summa az Úr Istennek szörnyű

Next

/
Oldalképek
Tartalom