Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 4. 1597-1601 (Budapest, 1878)

13. fejezet: 1596-1599 - Törvények és irományok

János cleák, Erdő Tamás. Kolosvári Gelljén Imre és Bu­daki ') János beszterczei bíró előtt sub poena praedeclarata. (27) Találtuk volt meg felségedet könyörgésünkkel, bogy az püspök uram és Bocskai István uram jószága ilyen derék szükségünk idein semmit nem akarna közinkbe contri­buálni, ez okon, bogy baronatusságok volna, és kévántuk, bogy az ő jószágok is instar aliorum mind az adót megadják s mind penig velünk mindenben egyenlő terhet viseljenek. Ertjük az felséged választételit felőlle, hogy Bocskai uram haza jöveteléig erről vesztegségben lennénk. Azért, mivel hogy egy hazában vadnak velünk, noha nem illenék nekünk az más terhét viselnünk, mindazáltal az felséged kegyelmes admoni­tiójára azt megcselekeszszük, hogy az püspök uram és Bocs­kai uramék meg jövetelekig elhalasztjuk, de ea lege et pro­testatione, hogy mihelyt Bocskai uram meg jő, ez után meg­tartani nem akarjuk, sőt abrogáljuk. Mely baronatusságokat és immunitásokat akkorbeli fejedelmünktől is kévánunk 2), hogy meg ne tartassanak, sőt cassáltassanak és tolláltassanak közülünk 3); hogy így mindenben egyenlő terhet viselvén az közönséges szükségre alkolmatosabbak és elegedendőbbek le­hessünk. (28) A szászságtól vagyon nagy panasz az urak és ne­messég szolgái, egyebek felől is, kik köztök megszállván, és sem ő felsége sem az ország dolgában nem járván, sem ő felségétől levelek nem lévén, mind magoknak pénz nélkül való gazdálkodásra, mind^ penig ló és szekér adásra kénszeritenék, és ha nem adnának, szidnák vernék őket, zabot gyüjtenének rajtok és azt hordoztatnák és házokhoz vitetnék véllek. Tet* szett azért hogy 4) akárki szolgája légyen, vagy akármi rend­beli légyen, az kiknél fejedelem levele nem lészen, és így ') Erdély orsz. Tört. Tárában. II. k Ö t. 224. 1. hibásan »Budai.« 2) A Múzeum egyleti s Barcsayféle példányban hibásan »kívántuk.« s) E r d é 1 y o r s z. Tört. Tárában e. h. »hogy meg ne tartsa söt cassáltasson és tolláltasson.« 4) A 28-dik íörvényczikk kezdetétől eddig egészen ki van hagyva az erd. Múzeum példányából.

Next

/
Oldalképek
Tartalom