Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 12. 1606 (Bp., 1917)

II. A "bécsi béke" és a három kassai országgyűlés 1616. június-deczember

162 A »BÉCSI BÉKE« a kassai végzésben, de constitutiv elemét a kiegyezésnek semmi esetre sem képezhette. Egy hadi proclamatióban tett alkalmi Ígéret semmikép sem pótolhatta azt a királyi Ígéretet, mely közös megegyezés alapján létrejövő kétoldalú szerződésben van lefektetve. Mátyás főherczeg, a ki most is, mint a januári tárgyalások idején, napokig fáradozott a kényes ügy nyélbeütésén,1) a for­mula elfogadása fejében fölajánlá Illésházynak, hogy ő a maga részéről kész szóbeli Ígéretet (nem írásbeli nyilatkozatot) adni,. mely mind a két protestáns felekezetet, tehát a kálvinistákat is megnyugtathassa. Ha ő, mondá, meghitt Illésházy három társa szóbeli meghatalmazásának és csupán a szóbeli fölhatalmazás alapján ő velük is tárgyalásokba bocsátkozott, akkor joggal elvárhatná, hogy Bocskayék az ő szavának és Ígéretének ép úgy hitelt adjanak ; ha őt az ország kormányzójául elfogadják és így rája merik bízni az egész ország gondja viselését, akkor meghihetnének szavának ebben a kisebb ügyben is.* 2) De a mint Mátyásnak ez a közbelépése nem vezetett a kívánt eredményre,, azonkép Illésházy sem tudta egy ellenindítványát elfogadtatni, mely, az igaz, csak kifejezésében, de nem lényegében tartal­mazott concessiót. Készeknek nyilatkoztak t. i. a kassai országos biztosok arra, hogy miután a három vallás direct megnevezé­sénél főként a helvét hitvallás az, a mi a katholikus köröknek szemet szúrt, ezt a specialis megnevezést elejtik, a két protes­táns felekezetet az »evangelica confessio« név alá egybefoglal­ják és így csak a római katholikus és evangyélimni vallások egyenlő szabadsága lenne a kötésbe beiktatandó.3) A helyzet valóban feszült volt. Attól lehetett tartani, hogy ez eszmecserék sikertelensége miatt a plenumbeli, a kiegye­zés egész complexumára vonatkozó tulajdonképi tárgyalások meg sem indulhatnak. Ekkor valami váratlan dolog történt : megérkezett Bécsbe Basódy László, Bocskay futára azzal a hír­rel, hogy Illésházy számára pótutasítást fognak a rendek és a *) Irományok 10. d). 2) Irományok 10. b). 3) Erre vonatkozik az Irományok 10. b) alatti iratnak 9-dik latin pontja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom