Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 11. 1605—1606 (Bp., 1899)

III. A KORPONAI ORSZÁGGYŰLÉS 1605. NOVEMBER–DECZEMBERBEN

1 605. NOVEMBER DEf'ZEMBERBEN. 397 veszi a pfalzi választó fejedelem ármánykodásainak s intri­gáinak is. Czélszerűnek látszott e szerint a fölkelt magyarok e kívánságába beleegyezni s így kaphatott a Mátyással leve­lezésben álló Forgács Zsigmond közvetetlenűl a kiegyezési föltételek másod ízben való tárgyalása előtt utasítást, hogy mondjon határozottan és föltétlenül igent. Forgács ezt a második alkutárgyalás legelején, november 29-diki viszon­válaszában a korponai rendek nagy megelégedésére meg is cselekedte, 1) s így került a deczember 3-diki megállapodá­sok végébe az a jelentős pont, hogy a kiegyezés föltételei­ről a kir. hitlevélen kívül a német birodalom, a lengyel király, Csehország és az örökös tartományok kezességet vállalnak. 2) A garancziának nem is remélt könnyűséggel szeren­csésen megoldott kérdése befejezte volna a Forgácscsal folyt alkutárgyalásokat. Most már csak szövegezni kellett volna az egyes hatá­rozatokat, a beszéd, a szó ruhájába öltöztetni a föltételeket, melyek alapján a kiszemelt követek lllésházy és Mladosse­vith a kiegyezés művét Bécsben a főherczegnél megalkossák: mikor egyszerre hirtelen, mint a hogy a forgó szél szokott támadni, hatalmas vihar kavarodott föl a tanácskozó rendek kedélyében. Ez a hatalmas vihar, úgy tetszett, egy darabig halomra dönt mindent a mi eddig történt, s pusztító erejé­től bibliai fövénynyé válik a talaj, melyen a kiegyezés háza fölépülendő vala. A dolog így esett meg. A rendek a harmadik tárgyalás után, deczember else­jén tudni kívánták azt is, hogy a Bocskay személyét illető föltételekre micsoda választ hozott fejedelmüknek a főher­J) Napló. 2) Irományok XXIV. sz. A lengyel királylyal e részben folyta­tott tárgyalásokról nincs tudomásom. A 1. király különben, mint a sze­rencsi gyűlésnél láttuk, már 1605. tavaszán s juliusában fölajánlá közbenjárását s ezt (mint, alább látni fogjuk) Korponán ismét lé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom