Fraknói Vilmos és Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 10. 1602—1604 (Bp., 1890)
II. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS 1603. MÁRCZIUS HAVÁBAN.
148 A POZSONYI ORSZÁGGYT'lés. Már az 1603-cliki országgyűlés előtt fordultak elő torzsalkodások e részben a városi polgárok s a boreladó nemesek között, s panaszok mentek mind a két részről a magyar és udvari kamarákhoz. Mert a bécsi kamara felszólítására a pozsonyi kamara már 1603. január havában x) a borbeviteli tilalom tárgyában, egyetértésben a szepesi kamarával, oda nyilatkozik, hogy, mivel a szabadabb kereskedésből csak a űscusnak van nagyobb haszna, parancsolja meg a főherczeg a szab. kir. városoknak, hogy engedjék meg a bort hordókban bevinni és eladni. Hivatkozik a magy. kamara az 1569: XVIII. t.-czikkre, a melyben meg vannak nevezve a letéthelyek gyanánt tekintett városok Lengyelország felé. 2) E hivatkozással a magy. kamara a letét-helyek árúmegállító jogát úgy magyarázza, hogy az a városi polgárokra nem kedvező s a középkor árúmegállító jogának lényegével ellenkezik. Mert e jog essentiája az volt, hogy szabad volt ugyan mindenkinek árút vinni be az illető joggal bíró városba, de ezt az árút csak az illető város polgára vásárolhatta meg az eladótól, az eladó csak az illető város polgárságához tartozó kereskedőnek adhatta el árúit. A magyar kamara — a fiscus hasznára nézvén — úgy magyarázta e jogot, hogy a ki, teszem, Lengyelországgal kereskedik, annak a maga árúit csak azon városokban szabad ugyan eladni, a melyek az 1569 : XVIII. t.-czikk szerint Lengyelország felé letét-helyek, de itt aztán eladhatja annak, a kinek akarja. Ha e felfogást a városok a magok szabadalmaiba ütközőnek mondanák: akkor —* javasolja a pozsonyi kamara — utasítsa őket a főherczeg privilégiumaik előmutatására. A magyar kamara aztán informálná a királyt, a király pedig az 1569: XVIII. és 1498 : XXXIII. t.-czikk alapján megvizs0 1603. január 24. Iromáiiyok XIII. sz. a. 2) E czikk azt rendeli el, liogy a régi letéthelyek állíttassanak helyre. Czélja a törvénynek ez által a rossz lengyel pénz forgalomba jöttét és elszaporodását meggátolni. A dolog igen egyszerű. T. i. ha a lengyel kereskedők csak a letéthelyeken vásárolhatnak, s itt tőlük a rossz lengyel pénzt az eladók — törvény és vásári szabvány értelmében — nem fogadják el: lassankint kivész a rossz lengyel pénz s a törvény intentiója el van érve.