Hidrológiai tájékoztató, 2016
ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Both Mária: Táj és ember. Teleki Pál halálának 75. évfordulójára
kötődött. A tanszéki könyvtárat a Teleki család pribékfalvi gyűjteménye alapozta meg. Teleki Pál egyetemi tanári munkájában ötvöződött tudománytörténeti kutatása, utazásainak élménye, politikai szerepvállalása és tudományszervező tevékenysége. 1937-ben a Műszaki és Gazdasági Egyetem tanévnyitóján elhangzott rektori beszédét a Budapesti Szemle közölte3. Az enciklopédikus folyóirat a kultúra széles területein volt mértékadó orgánum nyolc évtizedes fennállása óta. A kor legjelentősebb szakírói, publicistái jegyezték írásait a történelem, a jog, a geográfia, a természettudományok, a gazdaság, a technika területéről, nyomon követve a nemzetközi tudományosság főbb eredményeit. Teleki tanévnyitó beszédében áttekintés adott a tudományok időszerű helyzetéről, így az alaptudományok, a műszaki diszciplínák differenciálódásáról, a természet- és társadalomtudományok új kapcsolatától, és ráirányította a figyelmet a nyugati gondolkodást fenyegető erkölcsi természetű veszélyekre. A tudománypolitikai szempontból is tanulságos beszéd egyik központi fogalma a táj, és a tájban élő ember kapcsolata. Ebben a témában első írása 1917-ben jelent meg Táj és faj címmel4, melyben a miliő-teória kapcsán összevetette az időszerű ökológiai, biológiai és geográfiai elméleteket. A gazdasági világválság árnyékában elhangzott 1937-es beszédében egészen más nézőpontot vetett fel. „A tájban élő ember nem bontja a tájat elemeire, nem rakja újra össze ebből a fogalmat. Ismerete nemzedékek tapasztalatán, a mienknél összehasonlíthatatlanul finomabb, élesebb látó, halló, szagló, tapintó szerveken, élesebb, finomabb méret- és távolságérzéken, finomabb öntudatlan megérzésben, nagyobb nyugodtságon és a környezettel, a tájjal való benső együttélésen alapszik. O maga része, eleme a tájnak. Mi is azok vagyunk, de már nem érezzük meg igazán - még öntudatosan is ritkán vesszük észre, még kevésbé öntudatlanul. ” (Teleki: 1937: 135) A táj a földfelszíni élettörténeti, egyedi, változó egysége, melynek technikai tudása révén egyre dominánsabb része az ember. Táj és ember „bensőséges” kapcsolatát a 18. század racionalizmusa és a 19. század haladásba vetett hite radikálisan átformálta, mert ezek egyoldalúvá tették a tudományos megismerést, ítéletalkotást. Teleki ünnepi beszédének záró, a tudomány műveléséhez új irányt kereső gondolatát A. N. Whitehead-et, a Harvard Egyetem filozófusától kölcsönözte: "Without analytical divorce from the total enviroment” (Analízis által ki nem szakítva környezetéből). Az angol filozófus Folyamat és valóság című főműve5 (1917) nagyszabású kísérlet volt arra, hogy a legfrissebb természettudományos ismereteket (csillagászat, fizika, biológia) összegezze egy egységes világmagyarázat, kozmogónia keretében. Kiindulópontja a kozmosz szellemi egysége. Whitehead azt igyekszik nyomon követni, hogy az ember miként érzi, éli, tapasztalja meg ezt az egységet és tudomány művelésével és fogalmaival miként lesz annak teremtője maga is. Teleki tudomány- és emberfölfogását meghatározó - humboldtiánus és tudományfilozófiai - eszmék ismeretében talán jobban érthető az egységet, a kapcsolatokat feltárni igyekvő szellemiség, mely egyetemi előadásait jellemezték. Jegyzete A gazdasági élet földrajzi alapjai címet6 viseli (Teleki 1936). A mű két tanítványa (Koch Ferenc és Kádár László) órai feljegyzései alapján készült. A több mint hétszáz oldal szakmai szerkesztésében Cholnoky Jenő és Rónai András működött közre. Az illusztrációk a legújabb nemzetközi és hazai tematikus térképek mellett a szerző távoli tájakon tett utazásait megörökítő fotókból kerültek ki. A kortárs tudományos kézikönyvek között is egyedül álló volt Teleki műve. A korabeli kritika élénken reagált a szemléletében szokatlan úttörő vállalkozásra. Teleki fölfogása szerint az ember gazdasági tevékenységét a természeti erőforrások (például az energia és a víz) korlátozzák. A geográfia sok szállal kötődik a természet- és társadalomtudományokhoz, ezért alkalmas ezeknek a korlátozó hatásoknak a feltárására, értelmezésére. Teleki a közgazdaságtudományi karon hallgatóságának (leendő kereskedőknek, jogászoknak, pénzügyi szakembereknek) szokatlan felépítésben egyedi, konkrét példákon, eseteken keresztül mutatta be a földtudományok elméleteit, eredményeit, történelmi, kultúrtörténeti távlatba helyezve a világgazdaság haladását. A bevezető előadás (Az ember függ a természettől) kifejezi a könyv alapeszméjét (Teleki 1936: 7-10). Teleki válaszol a 19. század tudományos-technikai felfogására, a haladásba vetett feltétlen hitre. Szerinte az ember egyáltalán nem függetlenítette magát a természeti erők kényszerétől, hanem tudása által képes a korábbiaknál sokkal hatékonyabban kihasználni azokat. Azonban az ember igényeinek növekedésével a függőség mértéke is egyre nagyobb lesz. Ez a fokozott függőség mutatkozik meg a világkrizisben melynek a háború nem oka, hanem „felfokozója”. Az első fejezetben olvasható a geoszférák bemutatása (Teleki 1936: 17-20), ennek történeti érdekessége, hogy a szférikus földmodellt Edward Suess osztrák geológus dolgozta ki7. Tőle származik a „bioszféra” elnevezés is. Suess Lóczy tanára volt, Teleki pedig Lóczy segédje, így a modellt kidolgozó tudós hatása közvetlenül érzékelhető. A Föld külső és belső geoszféráinak bemutatásakor Teleki nem az egyes szférák elhatárolására helyezi a hangsúlyt. A vízburok jellemzésekor a litoszféra kőzeteiben levő, a talajban, a légkörben és az élőlények testében, a bioszférában levő vizet is megnevezi. „Ezek a sphaerák tehát egymásba olvadnak, nehezen választhatók el, és különösen a Föld felszínén teljes synthesisben (egybeforrva) állnak előttünk. Ezt jól át kell gondolnunk, és helyesen kell érzékelnünk, mert ha éles elhatárolásokat képzelünk el, akkor hamis képzetek keletkeznek bennünk. ” (Teleki 1936: 19). Teleki egyetemi jegyzetének egyik legizgalmasabb fejezete a tizenegyedik, Kultúrák keletkezése, földművelés, népvándorlások címmel (Teleki 1936: 182-218). Az öntözéses kultúrák bemutatásakor a szerző az ókori egyiptomi, mezopotámiai, közép-ázsiai, dél-kínai területeket veszi sorra. Bemutatja abszolút földrajzi fekvésüket, az ezzel összefüggő klimatikus jellemzőiket (nyári, téli esők), majd domborzati viszonyaikat, talajtani adottságaikat. Példák sokaságán keresztül érzékelteti, hogy a források, a folyók, az oázisok vizét az ember több ezer éve milyen leleményesen nyerte ki, vezette el, tárolta. Teleki a történelmi múlt felelevenítésével nem elégszik meg, e földrajzi térségek aktuális, mezőgazdasággal, kereskedelemmel összefüggő nagy vízrendezési beruházásaira is számtalan példát hoz. Egyiptomban, Irakban, és Indiában az angol politikai és gazdasági érdekek által 43
