Hidrológiai tájékoztató, 2014
ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Both Mária: Pusztító vizek szemtanúi a 18. században
A Mátra vidék leírói a fölvilágosodás korában - Vályi András országleírása Vályi András (1764-1801) a pesti egyetemen 1791- ben felállított első magyar nyelv- és irodalom tanszék tanára volt. Fő műve a Magyar Országnak Leírása (1796-1799). A három kötetes mű több mint tizenkétezer szócikket foglal magában. Mellékletként tartalmaz egy Karacs Ferenc által metszett térképet is 1798-ból Magyar országnak földképe címmel. Vályi témaköreit így foglalta össze bevezetőjében: ”Mellyben minden hazánkbéli Vármegyék, Városok, Faluk, Puszták, uradalmak, fabrikák, huták, hámorok, savanyú, és orvosló vizek, fiirdöházak, nevezetesebb hegyek, barlangok, folyó vizek, tavak, szigetek, erdők, azoknak hollételek, Földes Urok, fekvések, történettyek, külömbféle termésbéli tulajdonságaik, a ’ betűknek rendgyek szerént feltaláltatnak{Vályi, 1796. Bevezetés). Vályi a lexikon készítésekor felhasználta Bél munkáit is, a vármegyéktől királyi rendelkezés nyomán bekért leírásokat, továbbá saját utazásai során szerzett ismereteit. Művével a nemzeti érdeket, a közjót - az állami és vármegyei hatalmi törekvésekkel szemben - a gazdálkodó közösségek támogatásával, azoknak egymás kölcsönös megismerésén keresztül kívánta támogatni. Vályi a korabeli tájhasználatról korának egyik legátfogóbb munkáját adta közre. Tájhasználati szempontból a mű egyik legnagyobb újdonsága, hogy szinte mindenütt utal a források, erdők, rétek, legelők, itatóvizek, talajok értékére, termékenységére, hozamára, bár soha nem számszerüsíti azokat. Arról is tudott hol lehet a réteket évente többször kaszálni, hol nem szükséges a földeket trágyázni, merre vannak földuzzasztott patakok. A leírások sokat elárulnak a faluközösségek munkabírásáról, földjeik, vizeik, erdeik eltartó képességéről. Talán a kissé emelkedett stílus és a műfaj nem engedte, hogy a korabeli tájhasználat problémái, nehézségei említésre kerüljenek benne. A mű kettős tudománytörténeti jelentőségű. Vályi lexikona a magyar nyelv tudományos szókincsét gyarapította és a magyar tudományos gondolkodást kívánta pallérozni. Egyes részletei (Mátra-Bene patak bemutatásában) a magyar nyelvű természetföldrajzi irodalom gyöngyszemei közé tartoznak. Gazdag szókincse, hangutánzó szavai, beszédes képei összhangban vannak a leírás tudományos pontosságával. A néprajz , a társadalomtudomány- és a szociológiatörténet mint egyik adatközlő forrásaként tartja számon. Vályi lexikonában a Mátra településeinek leírása kiemelkedően részletes, ami gyűjtőmunkájának alaposságáról árulkodik. Béna. Folyó víz Heves Vármegyében, a Mátra hegyek között veszi eredetét, abból a' meredek hegyből, melly Kékes hegynek neveztetik. Fél mérfölnyi meszszeségre lett folyásáig, nagyon sok forrástól kell vizének nagybíttatni, mivel eredetétől nem messze már malmokat hajt; mind télben, midőn más vizek béfagynak, mind pedig nyárban malmokat hajt, melly tulajdonsága, Tárná, és Zagyva vizektől méltán megkiilömbözteti. Egy negyed rész mérföldnyi meszszeségíí meredekségen siet le felé tsergedező folyása, az egyenesebb térségre, holott Sári hegytől akadályoztatván, először napkeletre hajol, de viszont viszsza foly déli részére, míg síkságot érvén egyenes árkában megtartya folyását; noha kevés időig, mivel viszont más völygybe béfolyván, Tsiktó patakjával egyesül, végre Tárná vizével is egygyé válik; ha meg árad, nagy zuhogásssal fut le a ’ vögyre, és sok portyán nyőtt élő fáknak tövökből való kitsavarásával,' s elvitelével károkat is tesz; halai kisdedek, és nem nagy számmal vagynak,, {Vályi, I. kötet 170.). A Béna folyó leírása egyedülálló kivétel a három kötetes műben. Vályi ugyanis szigorúan csak településekről írt, tájegységeket is csak helységek földrajzi helyének meghatározásakor nevezett meg. A Kárpát-medence folyói közül csak a Dunáról írt címszó szerint, és annak beömlő folyóit vette sorra. A Mátránál kivételt tett, a Béna folyónak részletező és pontos leírását adta a Kékes alatti eredésétől a Tamába való torkolatáig. A szemtanú pontosságával írta le a patakmeder egyes szakaszainak változó meredekségét, annak hosszát, a patak folyásának irányváltásait, malmait és áradásakor tapasztalható pusztítását. Helyismeretre utal, hogy a környező vizekkel (Tama, Zagyva) összeveti a patak vízjárását és malmainak évszakos működését. Matola leírásához hasonlóan ő is megjegyzi, hogy a patak télen sem fagy be és olyan bővízűek forrásai, hogy közvetlenül az eredésnél (Kékes alatt) már malomkereket hajt egész évben. Vályiná 1 a mátrai települések és tájhasználat leírásában víz az egyik leghangsúlyosabb természetföldrajzi elem. A források, a patakok az embernek, állatnak tiszta ivóvizet adtak, a réteket nedvesítették, a földeket termékenyítené, malmot hajtottak, energiát adtak, a parádi timsót oldatából nyerték, kénes és savanyúvíz források gyógyítást szolgálták. A vizekben gazdag Mátra a megélhetéshez, a gazdálkodás sokféle területén kínált lehetőséget, amivel a kor embere technikai tudása, fölkészültsége szerint élt. lűtaibei Mátrája Kitaibel Pál (1757-1817) természettudósnak számos napló bejegyzése készült a Mátra hegységről, mint távolabbi céljainak útvonalába esett vidékről. Kitaibel gyakran járt a Mátrában, 1799-ben folyóiratban (Zeitschrift von und für Ungarn) megjelent tanulmánya a hegységről alapos ásványtani, kőzettani, botanikai föltáró munka alapján íródott. A botanikus, orvos, vegyész Kitaibel érdeklődését fölkeltette a parádi kénes és szénsavas vizek gyógyító hatása, melyek ekkor váltak ismertté. A Helytartótanácstól kapott fölkérései és személyes érintettsége (betegsége) is indokolta, hogy gyakran utazzon e Pesthez viszonylag köze eső vidékre (Gombocz, 1945). Elődeitől, kortársaitól eltérően az ő figyelme messzebbre terjedt, a korabeli tájhasználat gondjaira és okaira is rávilágított. Kitaibel utazása során elsősorban botanikai és mezőgazdasági szempontból gyűjtötte feljegyzéseit a talajok, a domborzat, az alapkőzet, a növénytakaró és növénytermesztés összefüggésében. Több helyütt írt „földgátakról” (Dammerde), például a visontai szőlőskertekben, vagy Verpelét mellett. Ezeket a sáncokat az erdőirtások helyén kialakított szántók, szőlőskertek művelése során építették, könnyítve a földművelést, de szerepük lehetett a csapadék 41
