Hidrológiai tájékoztató, 2012
ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Szinay Miklós: A csapadékgazdálkodás, mint természeti erőforrás
A csapadékgazdálkodás, mint természeti erőforrás DR. SZINAY MIKLÓS ökohidrológus 1970-ben a MÉLYÉPTERV-ben kezdtünk el foglalkozni a csapadékgazdálkodással (hidromeliorációval), ami komplex meliorációként ment át a köztudatba. Az energiamérleg elven alapuló öntözést és a vízelvezetésen alapuló belvízgazdálkodást kezdtük vízpótló (ökohidrológiai) öntözéssé és csapadékgazdálkodássá átalakítani. Ez az elv és gyakorlat összhangban van az Európai Unió Víz Keretirányelven (VKI) rögzített ökológiai követelményekkel. így ebből az ökohidrológiai elvből és értékelésből ismertettünk néhány adatot, mivel ezeket az európai uniós pénzek felvételénél és utólagos elszámolásánál is alkalmaznunk kell (ha nem akaijuk a támogatásokat utólag visszafizetni!). Az 1. ábrán elvégeztük a hazai belvízgazdálkodás és öntözés európai uniós ökológiai elvek szerinti értékelését, mely szerint a két rendszer változatlan formában nem fenntartható. A hazai belvízgazdálkodásnak nincs elméleti alapja, és ökológiai mutató sem képezhető az adataiból, ezért nem fenntartható. A hungarikum „belvízgazdálkodás" (KvVM [2008]) legellentmondásosabb jelensége, hogy ha a csapadékot, illetve a csapadékgazdálkodást, mint közjószágot környezetgazdálkodási lag is értékeljük. A 2. ábrán a csapadékgazdálkodás hatását értelmezzük a mezőgazdaságra és bemutatjuk gazdasági elemzését. A két megoldás közötti alapvető eltérés a csapadék, mint közjószág ellentétes értelmezésében van. [A csapadékgazdálkodásra való átállás - az energiamérlegen alapuló öntözés és a kizárólag vízelvezetésen alapuló belvízgazdálkodás helyett - azt jelenti, hogy a talaj drénviszonyait kell átalakítani (azaz a fizikai, kémiai és biológiai talajjavításokat kell elvégezni és a csapadékot önszabályozóan függőlegesen áramoltatni) és a talajnedvesség kapacitást, melynek tározótere 4-5 km 3/év csapadékkal tölthető fel. Tehát ezt a tározóteret lehet illetve kell kihasználni, mint elsődleges természeti erőforrást.] A környezeti tényezők jelentős körei még napjainkban is szabad vagy kvázi szabad javakként jelennek meg a gazdasági folyamatokban, illetve közjavak formájában vannak jelen. Közgazdasági értelemben az a szabad jószág", amelynek kínálata legalább akkora, mint a nulla árhoz tartozó kereslet. Ez azt jelenti, hogy a szabad javaknak (csapadékoknak) ára nulla, vagyis nincs áruk. Ebből adódóan a csapadékgazdálkodásnál nem értelmezhető a „lehetőség vagy haszonáldozat-költség (opportunity cost), amely a közgazdaságtan egyik legalapvetőbb fogalma. Egy áru (a csapadék, mint természeti erőforrás) „haszonáldozat-költsége" az elszalasztott alternatíva értékét jelenti, azonban a szabad javaknak (csapadékoknak) az ára nulla, és hozzájárulásuk semmiféle anyagi áldozatot nem jelent, nincs tehát elszalasztott, feláldozott alternatív fogyasztási lehetősége. Ebből adódóan a gazdaság számára ezek a többnyire természeti javak (csapadékok, biológiai sokszínűsége, szép táj, levegő, stb.) értéktelennek tűnnek, és a (vízügyi) gazdasági logika szerint a végtelenségig lehet őket fogyasztani (vízelvezetéssel, kékvíz vízlábnyommal), a végtelenségig lehet őket pazarolni, mellőzni a közjó elismerését (lásd /. ábra). A környezeti szabad javak és a gazdaság ellentmondásos viszonyát fokozza az a tény, hogy számos környezeti elem (pl. csapadék, levegő, biológiai sokszínűség, szép táj, stb.) „közjószág", azaz olyan termék, illetve szolgáltatás, amely, ha valaki számára hozzáférhető, akkor bárki más számára is költség nélkül hozzáférhető. A közjószág, a közjavak fogyasztása oszthatatlan mindenki számára teljes mértékben hozzáférhetők, és hasznukból senki nem zárható ki. A fogyasztást (a csapadékgazdálkodásból a zöldBELVÍZGAZDÁLKODÁS (Elméleti alapja nincs, ökológiai mutatója nincs.) (Belvízkár-kultusz.) (Részfeladatot egészként kezeli) (Nincs zöld víz lábnyomú része.) (Függőleges ökológiai mozgást vízszintesen szabályozták.) (Hungarikum a „belvíz" [KvVM 2008]) Mind a belvízgazdálkodás, mind az öntözés „harmadfajú hibá"-val (Mitroff [1998]), a problémaformulázás hibájával terhelt. Ezt akkor követjük el, amikor rossz és/vagy elferdített problémadefinicióra adunk jó megoldást. Vagyis nem a valódi ökológiai problémát oldjuk meg, hanem annak egy rosszul megalkotott formájára adunk választ. így megoldásunk álmegoldás lesz, ami legtöbbször még tovább növeli a bajt. Ezt kötelezővé tesszük más tudományterületeken is, és túlszabályozással létrehozzuk az egyen gondolkodást. Környezetgazdaságilag előállítjuk a két felülről nyitott, „tortaevő" (Tamás Pál [2003]) modellt és ehhez szabjuk szervezeteinket, fogalmainkat. Etikailag eljárunk a bifurkációt (tudományos eltérés a hivatalos vonaltól) elkövetők ellen. Harmadfajú hibákkal terhelt adatbázisokat létesítünk. Az ökohidrológiai folyamatból kikapcsoljuk a talajt és a gyökérzónát nem ismerjük el. Mellőzzük az ökoszisztémák logikáját. Kérelemhez, engedélyhez kötjük a publikációt, ami a két különálló rendszer szerint lehetséges. Rendeletek szabályozzák a víz mozgását. Műszaki irányelvekkel egyen kaptafa rendszerű. A belvízgazdálkodás és öntözés harmadfajú hibája. (Vízgazdálkodási lexikon [1970] alapján.) (Nem ismeri el a közjót.) 1. ábra. A belvízgazdálkodás és öntözés TERVGAZDASAGI MODELLJE. (Harmadfajú hibás megoldás) 44
