Hidrológiai tájékoztató, 2011

EMLÉKEZÉSEK - Dr. Dobos Irma: Emlékezés az erdélyi ásványvíz élenjáró kutatójára: Bányai János hidrogeológusra születése 125. évfordulóján

Emlékezés az erdélyi ásványvíz élenjáró kutatójára: Bányai János (1886-1971) hidrogeológusra születése 125. évfordulóján Közel egy időben négy kiváló erdélyi tudós — Bányai János, Török Zoltán, Balogh Ernő, és Tulogdi János — munkálkodott Erdélyben a XX. század első hét évtizedében. Nemcsak kortársak voltak, hanem azonos témakörben is dolgoztak, a természettudományon belül a földtant és a hidrogeológiát művelték. Bányai János közkinccsé igyekezett mindent tenni, s ezzel a közjavát kívánta szolgálni. Elete és munkássága szimbólum, amely megmutatta, hogy hogyan kell élni, alkotni és a hazát szolgálni. 1886. november 6-án született a felsőháromszéki Kézdivásárhelyen. Már elemi iskolás korában kitűnik szorgalmával és zenei tehetségével. A polgári iskola elvégzése után a Kolozsvári Tanítóképzőbe kerül, ahol nagy aktivitással vesz részt az önképzőköri munkában. „A vidék népszokásai és gyermekdalai" c. munkájával elnyeri a Boér Gergely alap jutalmát. Emellett azonban figyelme már gyermekkorában mindinkább a természettudományok felé fordul, és nagy lelkesedéssel számol be arról, hogy járt a Toijai büdösbarlangnál, a Fortyogófürdőnél és sok borvízforrásnál. Ezek a természetjárások mélyítették el nagy vonzódását a természettudomány és azon belül is a geológia iránt. A budapesti Pedagógiai Főiskola természettudományi szakán 1908-ban szerez tanári oklevelet földrajz-természetrajzból. Abrudbányán kezdi munkáját, ahol id. Lóczy Lajos és Papp Károly felfigyel munkájára, ahogyan oktatja a fiatalokat a bemutatott eszközökkel, különösen értékes ásvány- és kőzettani gyűjteményével. Az új ismeretség hatására azután külföldi tanulmányútra kap lehetőséget, éspedig a jénai egyetemre, Halléban Walther professzort, a berlini Bányászati Akadémián Gothant hallgatja, ahol tovább fejleszti tudását és az ércmikroszkópi vizsgálatokat sajátítja el. Amikor első jelentős munkája a Barót-ajtai barnakőszénterületről megjelenik (1913), akkor id. Lóczy Lajos meghívja az intézet külső munkatársának. Abrudbányán bevezeti az aranytartalmú érctelér vizsgálatában az újszerű kalkográfiai módszert, az iskolai gyűjteményt pedig egy nagy értékű tudományos anyaggá fejleszti. Először szűkebb hazájának környékét kutatja, majd kiterjeszti a Székelyföld egészére. Felkérést kap Konstantinápolyba tanári állásra és a Budapesti Tanszermúzeum ajánl fel neki állást. Nem fogadja el egyiket sem, és a székelykeresztúri Tanítóképző tanári állása kedvező lehetőséget teremt részére a kutatásra és egyáltalán az írásra. Ettől kezdve nagy részletességgel tanulmányozza az ásványvíz-előfordulásban gazdag Délkelet-Erdélyt. Megkezdett szakmai és ismerettelj esztő cikkei hatására hamar felfigyelnek rá és már 1921-ben felkérik a bukaresti Földtani Intézet külső munkatársának, a kaliforniai Haoppkins Marien Institut pedig meghívja az ottani sósvizek tanulmányozására. 1931-ben Székelyudvarhelyre helyezik és akkor megindítja a Székelység c. havi folyóiratot, amely 13 éven keresztül valóságos tükörképe az 1931-1944 közötti időszaknak. Mellékletében a hasznosítható nyersanyagokkal és a fürdőélet fejlesztésével foglalkozik. Ebből állítja össze 1938-ban „A Székelyföld természeti kincsei és csodás ritkaságai" c. munkáját. Egyik kiemelkedő munkája 1929-ben a Hargita-expedíciók megszervezése. 1941-ben megalakul Marosvásárhelyen a Kelet-magyarországi és az Erdélyrészi Fürdők Szövetsége, amelynek vezetőségi tagja és ekkor kapott megbízást a székelyudvarhelyi „Orbán Balázs Borvízkutató Intézet" megszervezésével. Eredetileg a Földtani Intézet irányelvei alapján akarták az erdélyi ásványvíz-kincset felmérni, de ez a világháború és az új politikai helyzet miatt Bányai János egyéni kutatási feladata lett. 1940 és 1944 között a Földtani Intézet megbízásából részt vesz Erdély földtani kutatásában, s erről 1942-ben az intézeti kiadványban Erdély DK-i részén a tufák szerepéről jelenik meg értékelő és összefoglaló munkája. Nagy erőssége volt, hogy ki tudta építeni a kapcsolatát a nagyobb tudományos központokkal, a környező világgal, s így vált a Székelyföld a tudományos és a szellemi élet központjává. Ezt bizonyítja több mint száz több nyelven megjelent tudományos, és mintegy 500 ismeretterjesztő és honismereti írása, számos térképe. Nevéhez fűződik Erdővidéken a diatomaföld felfedezése. A bányaiana nevű kovamoszat az ő nevét viseli. Az erdélyi kalcedonok geneziséről írott újszerű munkájával doktori oklevelet szerez a szegedi Tudományegyetemen. Tanári oklevelének megszerzése után egymásután jelennek meg földtani és kőzettani jellegű tudományos és ismerettel] esztő munkái. A Hargita gázforrásai (1926) után a Barcaság artézi kútjával (1927) foglalkozik, majd a hargitai ásványvizek geológiáját mutatja be (1929) színvonalas munkájában. Ezt követően még olajjal, opállal több dolgozatában is találkozunk, s talán az 1933-ban megjelent kovásznai arzénes ásványvízről közölt írása indítja el az ásványvíz témakör kutatásában. Korábban ugyan több ismeretteijesztő közleménye jelent meg az ásványvízzel kapcsolatban, de ezek kutatási eredményeket kevéssé tartalmaznak. Áttekintő munkája a székelyföldi ásványvizekről 1934-ben Kolozsváron jelenik meg az Erdélyi Múzeum kiadványban. Ezt követte a Székelyföldi ásványvizek eredete és forrásfoglalásai (1934), az ásványvizek kiválásainak geológiája (1938), a hazai gyógyvizek eredete (1942), a székelyföldi langyos források (1949), s a volt Háromszék vármegye ásványvizei, (1955), a Magyar Autonom Tartománybeli ásványvizek és gázömlések (1957), Erdély ásványvíz-kataszterét is elkészíti. A földtan minden ágára kiteijedt kutató munkája, de maradandót leginkább az ásványvíz kutatásban érte el. Tudományos munkájának eredményét Délkelet-Erdély, a Székelyföld ásványvíz-kutatásában összegzi. Ezt a munkáját szervesen egészíti ki az iszapvulkánokról, a gyógyiszapokról, gyógylápokról és mofettákról szóló írásai, továbbá a korszerű, gazdaságos fürdőélet kialakításának gondolata. Társszerkesztője a Székelyföld írásban és képben c. 1941-ben megjelent kötetnek is. 1947-ben nyugdíjba megy, de fiatalos lendülettel tovább dolgozik. 6