Hidrológiai tájékoztató, 2011

ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Mádlné dr. Szőnyi Judit: Felszín alatti áramlások a víz körforgalmában és a földalatti folyamatokban

a talajvíztükör hosszú + közepes + rövid hul­lámhosszú komponense = aktuális talajvíztükör a talajvíztükör hosszú hullámú komponense regionális áramlás intermedier áramlás lokális áramlás 2.a ábra. Fourier-analízissel levezetett áramlások (Zijl, 1999) eresztő képességük skálafuggő. Geológiai időléptékben és medencékben vizsgálva - mint már utaltam rá - az agyagos kőzeteken keresztül is lehetséges az átszivárgás. Az is látszik, hogy a vízrészecskék egy része mindössze néhány napot, mások viszont több ezer vagy akár millió évet is eltöltenek a felszín alatt. Fontos különbséget tenni a tekintetben, hogy ugyanezek az agyagos kőzetek rövi­debb intervallumra - laborban elemezve mérnöki, építé­szeti célból - gyakorlatilag vízzáróként viselkednek. A felszín alatti vízmozgás a gravitációs rendszerek utánpótlódási és megcsapolódási zónái között zajlik. E két folyamat azért is lényeges, mert a felszín alatti vizek ezek révén kerülnek kapcsolatba a vízkörforgalommal. Az utánpótlódás uralkodóan a csapadékból történik, melynek egy része a felszínen lefolyik, másik része vi­szont beszivárog a felszín alá. E folyamat a felszín és a talajvíztükör közötti vízzel nem kitöltött telítetlen zónán át zajlik, egészen addig, ameddig a víz eléri a talajvíz­tükröt. De karszt-területeken a felszínen összegyűlő víz koncentráltan, víznyelőkön is bejuthat a felszín alá. A felszín alatti áramlások végállomásán a víz kilé­pése a hidroszférába és az atmoszférába, többféle mó­don történhet. E jelenség összefoglaló neve megcsapo­lódás. Ez bekövetkezhet koncentráltan, forrásként, de hozzájárulhat egy tó, folyó vagy a tenger vízkészleté­nek gyarapításához. A síkvidéki területeken a megcsa­polódás a talajvíztükör párolgása és a növények páro­logtatása révén zajlik. A felszín alatti vízáramlások geometriájának bemuta­tásához tekintsünk egy hullámosan lejtő, homogén kőzet­összetételű medencét (1. ábra). A vízáramlási képet a fel­szín alatti vízmozgást leíró matematikai egyenletek alap­ján számított energia-eloszlásból vezették le. Ebből derült fény arra, hogy a hullámzóan lejtő térfelszín és talajvíztü­kör energiakülönbségeinek köszönhetően különféle rendű áramlási rendszerek fejlődnek ki. A regionális rendszerek a fő vízválasztó és fő völgy között húzódnak, és hozzájá­rulnak a fövölgyben található folyó vízhozamához. A lo­kális áramlások a szomszédos helyi magas és mélypontok között alakulnak ki, míg az intermedier rendszerek a köz­tes magaslati és mélypontok között húzódnak. Az ábra fi­gyelemre méltó üzenete, hogy a felszín alatti vízáramlások (Tóth, 2009) utánpótlódási és megcsapolódási területei a felszínen mo­zaikosságot idéznek elő, és egymás mellett sorakoznak. Az 1990-es években ezeket az egymásba épülő áram­lási rendszereket Fourier-analízissel is levezették, mégpe­dig a talajvíztükör hosszú, közepes és rövid hullámhosszú összetevőiből. Ezzel független bizonyítékkal szolgáltak a gravitációs áramlási rendszerek talajvízszinthez köthető hajtóerejére és hierarchizáltságára vonatkozóan. Felhí­vom a figyelmet a szaggatott vonalakra, melyek a rend­szerek közötti határokat, a minimális hajtóerők övezeteit, az áramlási holttereket jelzik (2. a ábra). Ezek az elvi számított áramképek arra jók, hogy hát­teret adnak a valóságos, morfológiailag változatos, kőzet­tanilag heterogén és különböző éghajlati körülmények között található valós medencék vízáramlási rendszerei­nek megértéséhez. Egy példát, a domborzat hatását kira­gadva, az ábrán a kordillera típusú hegyvidéki területek áramképét látjuk. Ebből megérthetjük, hogy a lánchegy­ségek mély helyi rendszereinek köszönhetően, az ott be­szivárgó csapadékvíz gyakorlatilag a mély helyi völgyek­ben megcsapolódik. Annál is inkább, hiszen kisszögű fel­tolódási zónák el is választják ezeket egymástól. E vetők környezetében viszonylag nagy kiterjedésű „áramlási holtterek" fejlődhetnek ki, ahol minimális a vízmozgás és a szénhidrogének felhalmozódhatnak. Az előtéri medence és a csatlakozó síkvidéki területeken már inkább a helyi beszivárgás dominál, viszont az előtéri medencékben is megfigyelhető az áramlásmentes övezetek kifejlődése. E kérdés hévíz és szénhidrogén feltárás szempontjából is je­lentős, akár itt a Kárpát-medencében is (2.b ábra). 70

Next

/
Oldalképek
Tartalom