Hidrológiai tájékoztató, 2011
TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Mártha József: Az "Ungvár" tragédiája
Az „Ungvár" tragédiája* MARTHA JÓZSEF I. oszt. tengerész gépüzemvezető 1941-ben hivatalos jelentés adta hírül, hogy az „Ungvár" Duna-tengeijáró hajó aknára futott és elsülylyedt. Tizenkét magyar tengerész vesztette életét, kiknek haláláról a DTRT, valamint a Magyar Tengerésztisztek Egyesülete is gyászjelentést adott ki, mely utóbbit alább közlünk: A Magyar Tengerésztisztek Egyesülete nevében fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy az Ungvár nevű Duna-tengerjáró személyzetéből a Hazáért teljesített szolgálatuk közben tizenkét bajtársunk tengerész hősi halált halt. Milassin Lajos tengerészkapitány, Becker Károly tengerészhadnagy, Csepeli Zoltán tengerészhadnagy, Gebauer Béla tisztjelölt, Muschinek János Gü.v. tengerésztiszt, Rácz Imre tengerészgéptiszt, Hainess Elemér tengerészgéptiszt, Szőnyey István géptisztjelölt, Tóth Ferenc fedélzetmester, Szitár János matróz, Lidmayer István tengerész-szakács bajtársaink emlékét mindig kegyelettel fogjuk megőrizni. A Mindenható Isten adjon Nektek csendes nyugodalmat. Az elhunytak lelki üdvéért a Magyar Kir. Duna-tengerhajózási Rt. igazgatósága a belvárosi ferencrendi templomban 1941. november 19-én 11 órakor engesztelő szentmise áldozatot mutatott be, melyen egyesületünk minden itthonlevő tagja megjelent az Elnökség. Ez az esemény történéseit tekintve — eltérően a KOLOZSVÁR elleni torpedótámadásnál történtektől - talán csak a pillanat törtrészének fogható fel. Több körülmény tragikus egybeesése zsugorította össze ennyire az időt. Úgy, mint az égő KOLOZSVÁR látványát, az UNGVÁR aknára futását és felrobbanását is utólag August von Ramberg császári és királyi korvettkapitány örökítette meg festményén. Ennek a festménynek holléte ismeretlen. így azonkívül, hogy hallomásaink, olvasmányaink útján - inkább hézagosnak mondható - ismeretünk van róla, ezért a manapság még elérhető dokumentumok felhasználásával kíséreljük meg összegyűjteni mindazt, ami szorosan véve hozzátartozik a történtekhez. Ismert dolgok, de azért említjük meg, hogy 1941. június 27-én Magyarország hadat üzent a Szovjetuniónak; október 16-án a németek elfoglalják Odessát; november 5-én már folyik Szevasztopol ostroma; és a dél-ukrajnai, valamint a kialakulóban levő kaukázusi hadműveletek utánpótlása, a német hadvezetés bevonta a DTRT hajóparkját is a szállításokba. Egy jórészt diktátumnak tekinthető úgynevezett „megállapodás" alapján már akkor - 1941 tavaszától - amikor Magyarország még nem is állt hadiállapotban a Szovjetunióval. Az öt hónap alatt elkészült UNGVÁR-t 1941. február 27-én bocsátották vízre a Ganz-hajógyárban. Próbaútjait követően első útját élelmiszer rakománnyal Bécs és Russe között, a német hadiszállítások keretén belül tette meg. S nem sokkal ezután következett az utolsó út. Az uticél akkor a Bug folyó torkolatában fekvő Fekete-tengeri Nikolajev kikötője volt. Neve nem ismert és a felhasznált forrásműben dr. Jankó Béla MFTR-főtanácsos sem tesz róla említést, de az eseménynek egyik - az UNGVÁR-on szolgálatot teljesítő Finkei Sándor elsőtiszt így mondta el a történetet: „Az Al-Dunán teljes rakomány muníciót és benzint raktunk a másik testvérhajónkkal a TISZÁ-val együtt. A terv ugyanis az volt, hogy rendeltetési helyünkre a TISZÁ-val együtt megyünk konvojban. Utunk célja akkor még teljesen ismeretlen volt előttünk. Tudtunkra adták, hogy hadiszolgálatba kerülünk, ezért a szükséges intézkedéseket megtették, illetve megtettük. A hajó elülső és hátsó részére vasállványokat szereltek, ezeken egy-egy légvédelmi üteg helyezkedett el. Az ütegek személyzete között tengerész alig volt, így körülbelül húsz úszni nem tudó szárazföldi katonával szaporodtunk meg. A hajó magyar lobogót viselt és tizenkilenc főből álló személyzete is magyar volt. A hajó teljes létszáma ilyen módon erősen megnövekedett, szükségessé vált, hogy megfelelő mentőeszközökről is gondoskodjunk. A gépház felépítményének mind a két oldalára vasállványokat helyeztek, ezekre két mentőtutaj került. A parancsnoki híd mellvértjét és a kormányállás oldalfalait homokos ládákkal vették körül. 1941. november 6-án teljesen elkészültünk Brailán a berakással és az előkészületekkel, ekkor megjött a parancs az indulásra. Még ekkor sem tudatták velünk, hogy hova megyünk. Tulceánál megállítottak, itt horgonyzott testvérhajónk a TISZA. További rendelkezésre vártunk. Mentőcsónakjainkat kifordítottuk és készenlétbe helyeztük azonnali leeresztésre, ha arra sor kerül. November 8-án délután 6 órakor egy haditengerész jelent meg a hajónkon két főből álló kíséretével és parancsot hozott a tengerre való kifutáshoz. A sulinai csatornában rendes körülmények között tilos az éjjeli hajózás, nekünk mégis a sötétség leple alatt kellett végighajóznunk. Este tízkor elénk tárult a tenger. Gyönyörű holdfényes, csillagos éjszaka volt. A tenger vize szinte kísértetiesen csendes és nyugodt. Valójában csak ekkor vált ismeretessé előttünk, hogy útirányunk Nikolajev. Alig hogy elindultunk a TISZA motorossal együtt konvojban, egy torpedóromboló szegődött mellénk, amely egy jó darabig biztosította utunkat esetleges támadás ellen. A személyzet valamennyi tagja, rajtunk a mentőövvel, éberen figyelte a tengert. November 9-én reggel hét órára értünk ' Jelen tanulmányt a 70 éve hősi halált halt tengerészek emlékére közöljük (Szerk.). 116
