Hidrológiai tájékoztató, 2009

ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Ponyi Jenő: A hazai vízfolyások hiporheális régiója kutatásának helyzete

A hazai vízfolyások hiporheális régiója kutatásának helyzete DR. PONYI JENŐ MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete, Tihany Bevezetés A Föld édesvíz készletének mintegy 97%-át a földfelszín alatti vizek teszik ki (Gibert et al., 1994). Ez az óriási vízmennyiség látja el vízzel a folyókat, tavakat, mocsarakat. Élővilága kevéssé ismert, annak ellenére, hogy tudományos, ökológiai és gazdasági jelentősége igen nagy. Hazánkban a folyóvizek, különösen a kisvízfolyások kutatása - az állóvizekhez viszonyítva - még mindig hátrányban van, melynek oka a vizsgálatok módszertani nehézségein túl, szemléleti hiányosságokban, nem utolsó sorban pénz hiányban keresendő. Annak ellenére, hogy már az 1900-as évek eleje óta vannak vizsgálati adatok az egyes vízfolyásokról, azok többnyire a leggyakrabban előforduló bentikus élőlény csoportok faji meghatározására terjedtek ki, és kevés adatot közöltek pl. az ún. hiporheikus régió állatvilágáról, annak ellenére, hogy onnan új hazai fajok leírására is lehetett számítani. Ennek az élőhelynek kutatottsága az utóbbi években mit sem változott. Bizonyítja ezt a XLIV. Hidrobiológus Napok a „Ritkán vizsgált és különleges vizek" címmel megrendezett előadói ülésének (Tihany, 2002. október 2-4.) anyaga is. A felszín alatti vizek csoportosítása és állatvilága A címben is szereplő fogalom megértéséhez tudni kell, hogy a folyóágy alatti talajvíz (Grundwasser s. lat.) három egymás feletti rétegre, vagy zónára tagolódik (Schwoerbel, 1964): (1) Hiporheikus talajvíz, mely vízutánpótlását közvetlenül a mederből kapja. (2) Ezt követi egy ún. „kevert zóna", amely vizét már részben a csapadékból nyeri. (3) Az elsődleges talajvíz (

Grundwasser s. str.), melynek fennmaradásáért az esővíz a felelős. A pórusrendszer állatvilága 3 mérettartományba sorolható: (a) makrofauna kisméretű példányai (pl. kétszárnyúak korai lárva stádiumai), meiofauna fajai (fonálférgek, víziatkák, kisrákok) és a mikrofauna (egysejtűek, egyes kisrákok fejlődési alakjai, csillóshasúak, kerekesférgek stb.). Az eddigi irodalmi adatok és a szerző saját vizsgálatai is azt mutatják, hogy a meiofauna egyes csoportjai (Cyclopoida, Harpacticoida, Nematoda, Ostracoda, Hydracarina) magas faj- és egyedszámuk miatt látszanak a legfontosabbaknak. A hiporheikus régió kutatásának módszereiről A pórusrendszerben élői meiofauna vizsgálatára már az 1940-es évektől kezdve Chappuis módszerét (1942) használják. A módszer lényege: a parton a vízvonal közelében megfelelő mélységű ásott gödörben összegyűlt vizet planktonhálón átszűrik, és az így nyert mintát mikroszkóp alatt vizsgálják. Később, és jelenleg is, különböző egyszerűbb és komplikáltabb csőmintavevőket használnak. Az utóbbiak alkalmasak a hiporheikus régió eltérő mélységeiben élő fajok elhelyezkedésére, valamint az egyes fizikó-kémiai faktorok mérésére is. Az egyik ilyen eszköz pl. a Craibféle csőmintavevő (Craib, 1965). A hazai kutatások néhány eddigi eredménye és megvitatásuk A legelső vizsgálati eredmények 1954-56-ban a Mánfa-patak (Mecsek hegység) interstitiális élőhelyeire vonatkoznak (Ponyi J., Ponyi J.-né, 1962). Akkor 2 Harpacticoida és 3 Hydracarina került elő, melyek új tagjai lettek a hazai faunának. A Balaton köves és homokos partjainak kutatása több - korábban nem ismert - rákfaj kimutatásához vezetett (pl. Phyllognathopus viguieri (Maupas). Két tanulmány (Farkas H., 1958., Megyeri J., 1963) kutakból mutatott ki néhány fajt. 1959-ben a Tisza felső szakaszának interstitiális vizéből egy érdekes Parastenocaris genuszba sorolható faj példányai kerültek elő. Életterük kimondottan a talajvizek, földalatti vizek pórusrendszere. Sajnos, csak nőstény példányokat sikerült gyűjteni, hímek nélkül viszont meghatározásuk csak hozzávetőleges lehetett. A nőstények alaposabb tanulmányozása alapján a Parastenocaris cf. glacialis Noodt fajhoz állnak a legközelebb (Ponyi, 2000). 1959-ben a Duna pozsonyi szakaszának interstitiális faunájában néhány érdekesebb fajt sikerült kimutatni (Ponyi, J., Ponyi, L., 1961), mint pl. a Paracamptus schmeili (Mrázek) Copepoda-1 és Caspihalacarus hyrcanus danubialis Motas Hydracarina-t. 1956-ban indult el és az OTKA jóvoltából 1994-ben pár évig tartott patakvizsgálatok során néhány interstitiális mintából előkerült a parányi maradványrák (Bathynella natans Vejd.), amely korábban csak a Baradla és a Béke barlangból volt ismert (Ponyi, 1997). Az utóbbi években Gidó Zsolt (2003) munkásságát szükséges megemlíteni, aki eredményesen vizsgálta többek között az interstitiális kisrák faunát magyarországi és romániai területeken. A hiporheális régió szórványos hazai vizsgálati eredményei is felhívták a figyelmet arra, hogy értékes új fauna elemek felbukkanásával lehet számolni. Ezt támasztja alá, hogy pl. a Mánfa-patak vizsgálatai során a hazai faunára nézve 7 faj bizonyult újnak. A Tisza felső szakaszából és egyes balatoni patakokban igazi interstitiális fauna tagok is megtalálhatók. Ezek a tények már önmagukban is igazolják a vízfolyások hiporheikus régiójának intenzív kutatását. Az itt élő állattársulás és faji összetételében bekövetkező változások alapvető információt nyújthatnak a folyót ill. a folyóágyat ért szennyezések tekintetében is. Az így nyert információk pl. hasznosak lehetnek a folyópartra telepített kutakból (aknakút, csáposkút, stb.) nyert vizek minőségének megítélésében is. 33