Hidrológiai tájékoztató, 2008

A „80 ÉVES A BEREGI GYÓGYVÍZ” TUDOMÁNYOS KONFERENCIA ELŐADÁSAI - Dr. Dobos Irma: Berekfürdő helye a Kárpát-medence 18-20. század közötti ásványvíz feltárásának történetében

még mindig palacozzák a Hunyadit és a Ferenc Józsefet. A budai keserűvizet jóval korábban megelőzte az ivándai, (Torontál megyében, Temesvár közelében) mert 1843-ban már vizsgálták és 1861-ben megjelent róla ismertető, később Bécsbe is szállítottak belőle. Az 1890es évek elején fedezték fel a kolopi kénes gyógyvizet Tiszasüly közelében, ahol fürdő és palackozó is létesült, s nemsokkal ezután iszapot is kezdtek termelni. Több fővárosi fürdőban ma is ezt használják iszapkezelésre. Újabb ásványvíz-térképet állított össsze Chyzer Kornél (1/36-1909) bártfai orvos 1886-ban, amely már nemzetközi színvonalú volt. Előbb a magyarázó jelent meg az 1885. évi Országos Általános Kiállításra, s a következő évben a térkép. Az ásványvizet 8 fő csoportba sorolja, bemutatja a palackozó helyeket, a fürdőket és a gyógyhelyeket. Az 1896. évi millenniumra Halaváts Gyula (1853-1926) az ország artézi kutjairól összeállítását kiadja a Földtani Intézet, s a kiállításon ásvány- és gyógyvíz, védőterületi térképek is szerepelnek Szontagh Tamás (1851-1936) és Schafarzik Ferenc (1854-1927) szerzőtől. Boleman István vihnyei fürdőorvos ugyancsak a millenniumra írt monográfiájában 286 fürdőhelyet és forrást írt le. Nem véletlen, hogy az 1885. évi vízügyi törvény is már foglalkozik az artézi kutakkal, az ásvány- és gyógyvíz-források védőterületének kialakításának szükségességével. 1891-ben az előírt feladatok végrehajtásának megerősítésére megalakult az Országos Balneológiai Egyesület és a M. Kir. Földtani Intézetben a vízügyek irányításával Szontagh Tamás osztálygeológusi beosztást kapott, s összeállítja az ország vízvezetékeiről és artézi kútjairól a 900 000 ma. térképét. Ebből id. Lóczy Lajos (1849-1920) a kiemelt artézi kutakat ábrázoló térképet mellékeli tanulmányához {Lóczy, 1912). Erdélyben már a 17. században felfigyeltek a kutatók néhány ásványvíz olaj- és gáztartalmára, s arról később részletes vizsgálatot végeztek (Borszék, Kapnikbánya, Felsővisó, Parajd, Torja, Kovászna, Málnás, Szejke, Kászonjakabfalva, Dragomérfalva). Az erdélyi ásványvizek közül Straub János 21 fürdő 66 forrását a fő alkotókra és a nyomelemekre is megvizsgálta. A sok apró fürdő forgalma viszonylag kicsiny a 19. és a 20. század fordulóján. Málnáson a Siculia artézi vizet hirdetik a források mellett, majd 1945-ben Szejkén 180 m mély fúrás kőolajtartalmú sósvizet, Kovásznán az egyik fúrás gyenge szénhidrogén-telepet tárt fel. Fúrtak még Dragomérfalván, Korondon, Parajdon, Báznán és Kissármáson (Wanek, 2000). Kutatófürás mélyült 1952-1970 között Borszéken, Bodokon, Bibercfalván és Zajzonban (Jánosi 2005). 2004-ben gyógykezeléssel a 27 gyógyhely közül csak mindössze 10 rendelkezik. (Makfalvi, 2005, Jánosi et ál., 2005). A szénhidrogén mellett a sótartalom is a lehetséges nyersanyag-feltárására irányította a figyelmet és már a 19. században voltak próbálkozások ilyen jellegű ásványvízkutató fúrásokal. A Kárpátalja ugyancsak számos ásványvíz-lelőhellyel rendelkezik és igen sok szénhidrogén-kutatófúrás tárt fel újabb ásványvizet az utóbbi évtizedekben. A kedvező geotermikus gradiens viszonyok hatására már a Munkácsimedencében 500-700 m között hévizet lehetett feltárni. A legtöbb kútból 15-22 g/l összes oldott anyag tartalmú vizet Ínyertek ki és a legtöbb elérte a 172 m

3/d mennyiséget. Az erősen sós vizek az 50-100 °C hőmérsékletűek voltak. A rétegvizek nátrium-hidrogén-karbonátos-kloridos jellegűek. A Szolotvinai-medencében hasonló jellegű, de jóval nagyobb sótartalmú vizet lehetett feltárni. Néhol már 100 m-ben 300 mg/l-t is elért az összes oldott anyagtartalom. Az idősebb képződményekből pedig inkább szénsavas ásványvizet lehet nyerhető {Dobos, 1981). Az ország gazdasági és tudományos életét bizonyos mértékig megszakítja az első világháború, bár a fővárosban a tervezett és megkezdett fejlesztés tovább folyik (Széchényi és Gellért fürdő építése).Trianon után hazánk elvesztette területének 2/3 részén nem csak a legfontosabb ásványi nyersanyag, hanem az ásvány- és gyógyvíz-helyeinek is nagy részét. Éppen ezért elsősorban a szénhidrogénkutatást vette kézbe a kincstár és az Alföldet célozta meg az esetleges kedvező eredmény elérése érdekében. A berekfürdői kutatás eredménye A geofizikai mérések már ekkor Hajdúszoboszlót és környékét szénhidrogén feltárásra perspektivikusnak ítélte meg, de az első kincstári kutatófürás 1925-ben kizárólag gáztartalmú hévizet tárt fel és a kiképzett hévízkút alapozta meg azután a város nemzetközi színvonalú gyógyfürdőjét. 1939-ig összesen 21 kincstári kutatófúrás mélyült, átnyúlt a kutatási terület a Nagykunságra is Karcag környékére, is. A kincstári kutatófúrásokat a Pénzügyminisztérium keretében előbb az I. számú, majd a II. sz. karcagi kutatófúrás mélyült le ismételten Pávai Vajna Ferenc főgeológus helykitűzése nyomán. Az I. számú fürás mélyítése 1927-ben indult a várostól ÉNy-i irányban 10 km-re a Bereki-dúlőben és 1929-ben fejeződött be. Az 1224,65 m mély fúrásban a kőzettani és az őslénytani feldolgozás alapján a negyedidőszaki képződményeket 190,40 m vastagságúnak határozták meg, majd végig pliocén képződmények következtek. Amint látható ezek a rétegek Hajdúszoboszlótól DNy-i irányban kissé kivastagodnak Ennek figyelembe vételével azután a legmélyebb vízadó szinteket is sikerült 533,0-1186,50 m között megnyitni, s azokból percenként 2480 liter 56 °C hőmérsékletű hévizet nyertek és mellette 3576 m

3 földgázt is kaptak. A következő fúrást 1930-ban létesítették azzal a céllal, hogy az I. sz. fúrásban 626 m-ben harántolt aprókavicsos homokréteget megnyissák, így az esetleges eltömődéstől megóvják az I. sz. kutat. Ez a fürás 801,7 m mélységet ért el, s 598,7-650,3 és 755,0-801,0 m közötti két rétegből a kút elkészítésekor 570 l/min, 1982-ben pedig 350 l/min 54,4 °C hőmérsékletű hévizet nyertek. Mindkét kutatófúrás mintaanyagának feldolgozásában Schmidt E. Róberten kívül még Ferenczi István, Kulcsár Kálmán és Sümeghy József vett részt. Vizsgálataik alapján határozták meg a rétegtani viszonyokat. Még teljesen be sem fejeződött a hévízkút máris 1928-ban fából medenceféleséget építettek, amelyet mindenki csak „fakosárnak" nevezett és hasonlíthatott az erdélyi „népi fürdők" kialakítására, mint pl. a legutóbb 29