Hidrológiai tájékoztató, 2008

A „80 ÉVES A BEREGI GYÓGYVÍZ” TUDOMÁNYOS KONFERENCIA ELŐADÁSAI - Dr. Dobos Irma: Berekfürdő helye a Kárpát-medence 18-20. század közötti ásványvíz feltárásának történetében

Mária Terézia rendeletére 1762-ben nem sikerült a Monarchia ásványvizeinek térképezése és ezért H. J. Crantz-ot bízta meg a királynő ezzel a munkával és a nagy mű 1777-ben előbb latinul, majd németül jelent meg Gesundbrunnen in der Oesterreichischen Monarchie címen (/. kép). Ebben a Kárpát-medencéről 333 lelőhelyet ír le olyanképpen, hogy először a forrás helyét, majd 1. kép. H. J. Crantz könyvének könyvének allegorikus címlapja. Pallas Athene átadja a királynőnek az elkészült művet (1777) a forrás jellegét közli, majd a gyógyászati lehetőséget vázolja fel. Közülük csak néhány elemzést végez, a legtöbbnél mások adatát használja fel. A polgárosodás hatása a balneológiára A megyei főorvosi rendszer kiépítésének, nem különben a Mária Teréziát követő császárok és magyar királyok támogatásának hatására az ásványvíz megismerésével és értékesítéséve, mind többen elmélyülten foglalkoztak. A 19. század első évtizedeiben igen sokan keresték a földtani és a vízföldtani viszonyok közötti összefüggésekre a magyarázatot. Az ilyen irányú munkák közül kiemelkedik Linzbauer X. Ferenc és Szabó József (1822-1894) budai hévforrásokkal kapcsolatos megállapítása. Ezzel egyidőben némely fürdőben az ivókúra gyógyhatásának vizsgálatával is elmélyülten foglalkoznak (Edvi Illés, 1843). A tudományos és a gyakorlati munka érdekében egymás után alakulnak meg a társadalmi egyesületek és szervezetek. így a Magyar Orvosok és Természevizsgálók Egyesülete, a Természettudományi Társulat és a Magyarhoni Földtani Társulat. A Magyar Tudományos Akadémia 1845-ben pályázatot ír ki az ország ásvány- és gyógyvizeinek bemutatására, amelyet Török József (1813-1894) orvos, debreceni főiskolai tanár „A két magyarhaza első rangú gyógyvizei és fürdőintézetei" c. pályázata nyert 1848-ban, majd a bővített változata 1859-ben jelent meg. A kitűnő monográfia két nagy fejezetet tárgyal, éspedig az első rész 35 hévízelőfordulást, a második a szénsavas ásványvizeket ismerteti. Nagy értéke a műnek, hogy teljes irodalomjegyzéket közöl a balneológiai irodalomról és a lelőhelyek történeti részével indítja az ismertetést. Erre az időszakra esik az ország első ásványvíz térképének kiadása német (1847) és magyar (1849) nyelven. A térképen Deutsch Ferenc József (1808-1877) temesvári főorvos összesen 70 forrást tüntet fel. Egészen különleges megoldást választott a térkép elkészítéséhez, de ehhez az ország keleti és nyugati részét kissé meg kellett csonkítania. A forrásokat a térkép három oldalán mutatta be, míg felső résén a címet és a jelkulcsot írta fel. Új fejezet kezdődik 1825-ben az ásványvizek megismerésében, amikor az első artézi kutatat mélyítik Ugod községben a források vízhozamának növelésére. Ezután még az 1830-as években Debrecenben, Székesfehérvárott és Csórón kisebb mélységű, Budán pedig egy 150 m mélységű artézi kút létesült. A tudományos mélységi vízfeltárás Zsigmondy Vilmos (1821-1888) nevéhez fűződik, aki először Harkányban, majd a Margitszigeten, Lipiken, Ránk-Herlányban, Alcsúton, Jászapátiban, Buziásfurdőn eredményes kutakat létesített. Az igazi nagy áttörés 1878-ban a pesti városligeti 970,48 m mély hévízkútja volt, amely még ma is működik A Zsigmondy cég a 20. század első felében az államosításig működött. Zsigmondy Béla (1848-1916) 1875-től vitte tovább a vállalatot, s ő a hévízen kívül az ivóvíz feltárásában is kiváló eredményt ért el az egész Kárpát-medencében. A Felvidék és Erdély fürdőiben (Gánócon 1880, Vihnyén 1881, Nagyszalontán 1890, Élőpatakon 1908, Herkulesfurdőn 1885) is megindult a „mesterséges" vízfeltárás, de nem olyan mértékben, mint a jelenlegi országunk területén, az Alföldön és a Dunántúl egy kisebb részén. Ez a népesség növekedésével, az iparosítással, a járványok felszámolásával volt kapcsolatos. A század végén már ezer körül volt a kutak száma. A vízigény kielégítésére természetesen számtalan vállalkozás működött. Zsigmondy Vilmos nevéhez fűződik a következő ásványvíz-térkép kezdeményezése, és Zsigmondy Gézát (1854-1930) bízza meg ennek elkészítésével, s a magyarázót hozzá Lengyel Béla (1844-1913) egyetemi tanár, kémikus állítja össze 1878-ban a párizsi világkiállításra. Ezt követte azután Bernáth József (1833-1893) kémia szakos tanár térképe ugyancsak 1878-ban, majd a színes változata 188 l-ben jelent meg. 1689 lelőhelyet feltételez, de csak 403 ásványvizet ir le, köztük a tavakat is. Nemcsak a 19. század első, hanem a második fele is eseményekben gazdag volt. Dél-Budán a lágymányosi (Tétényi úti, ma Szent Imre kórház) területen először 1853-ban találták meg a keserűvizet, majd 10 év múlva fedezte fel Saxlehner András (1815-1889) a délbudai nemzetközi hírnévre szert tett Hunyadi János keserűvizet. Az Apenta, a Ferenc József, az Igmándi keserűvíz ugyancsak ezekben az években indult hódító útjára. Ma 28