Hidrológiai tájékoztató, 2006

A 30 ÉVES KISKUNSÁGI NEMZETI PARK JUBILEUMI ELŐADÁSAI - Dr.Kákonyi Árpád: Vízháztartási változások a Kétvízközén

Vízháztartási változások a Kétvízközén* DR. KÁKONYI ÁRPÁD A Homokhátság a Gödöllői-dombságtól Szabadkáig húzódó 100 raB. feletti terület. Természetes növénytakarója főleg sztyepp és erdős sztyepp volt, egyéb meghatározó ökológiai tényezői a vízjárási, hidrodinamikai viszonyok. Annak ellenére, hogy gyér lefolyású, száraz, vízhiányos beáramlási terület, a „közelmúltig" az ezer kistó „országa" volt. 1951-ben még 948 db 0,5 ha-nál (580 db 10 ha-nál) nagyobb (kb. 30 000 ha-nyi) állóvizünk volt, nem is említve az egyéb vizes élőhelyeket. A Hátság igen nagy vízvezető képességű és gyengén víztartó domináns homoktalajai ellenére a legmagasabb talajvízszintű országrész volt és ez (is) biztosította kedvező ökológiai potenciálját. A VITUKI,,/) talajvíz terep alatti mélysége 1956-60" térképe igazolja, hogy a 0-2 m mélységű foltok területaránya messze itt volt a legnagyobb az országban. A felszínig emelkedő talajvíz elsősorban a lápok, de a legtöbb hátsági szikes tó táplálója, létfeltétele is. Az ország szikes tavainak kb. 70%-a, lápjainak negyede a Kétvízközén volt található. A Hátság kistavai, mocsarai, lápteknői, vízjárta területei az elmúlt 5-10 ezer évben „csak" kaszkád rendszerű, az ereken túlcsorduló természetes állóvizek voltak: Szívós-, Hattyú-, Szekercés-, Szappanszék, Kondor-, Szappanos tó, Gáspár lapos, Csukás tavak, Nagy-, Szavas-, Lázár-, Szlama-, Pék-, Sárkány-, Büdös-, Szentlászló-, Péteri-tó stb. Az erek, valaha természetes vízfolyások: Körös erek, Sósér, Nagyér, Dongér, Csukásér, Gátér, Kővágóér, Szentkútér, Gombosér, Galambosér, Kelőér, Tassiér, Vidreér, Matty-ér, Kígyósok stb. E természetes víztestek ellentétes célú belvíztározókká, vésztározókká (leürített állapot, maximális befogadó kapacitás) tervszerű emberi beavatkozás által alig 3 évtizede váltak! A hátsági vízrendezés keretében csatornákká kotort erek a belvízveszélyesnek minősített területeket, palékat, kistavakat, lápokat, mocsarakat összekötötték, vízkészletüket az agrártermelés térbeli és időbeli kiterjesztése és biztonsága érdekében a lehető leggyorsabban elvezették. A vízzáró rétegeket is átmetsző kanálisok esetenként a talajvizet is megcsapolhatták. Ezzel a kvázi természetes vízjárás a Hátságon is felszámolásra került. A vízhiányos állapot előidézői közt az időjárási elemek változása is alapvető. Az aszályindex Kecskeméten az 1975 évi 4-es értékről 1995-ig monoton növekedve 10-re emelkedett. 1974-ig a közepes talajvízszintek felszín alatti mélysége és a korrigált 12 havi (hidrológiai évre vonatkozó) csapadékösszeg átlagtól való eltérésének összegző görbéje elfogadható együttjárást mutat. 1975-től azonban a két görbe kapcsolata megszűnni látszik, ami a csapadékjárás nyilvánvaló felszín alatti vízkészletre gyakorolt hatása mellett egyéb fontos tényezőket is valószínűsít. A vízháztartás-változás antropogén előmozdítói lehettek még a felszín alatti vízkészletek pótlódást meghaladó igénybevételei, melioráció, intenzív fajták, ökológiai adottságokat mellőző tájhasználat, nagyléptékű erdősítés, szénhidrogén kitermelés stb. A kiszáradási folyamat 1975-től nyilvánvaló, a vízkészlet monoton csökkent, a felszíni vizek eltűntek, az erek, csatornák vizei, szikes tavak, mocsarak, lápok stb. kiszáradtak vagy összezsugorodtak. A felszíni víztestek hiánya intenzívebb növényi- és talajpárolgást indított meg. A talajvizek tartósan süllyedtek, a rétegnyomás csökkenése felszínig ható változásokat okozott. Még a 2001 évi átlagos hátsági talajvízállás (ami az utóbbi 15 év legmagasabb értéke) is 3-6 m-rel volt mélyebben az 1956-60 évek átlagától. A ladánybenei 001632 sz. észlelő kútban 2004-ben soha nem mért mélységben, a felszín alatt 8 m-re volt a talajvíz szintje a bázisidőszak 1,5 m-ével szemben. A borotai 003617 sz. kútban a hetvenes évek közepéig a felszín alatt 6-7 m mélységben fluktuáló talajvíz szintje 2003-ban évi átlag 14 m mélyre süllyedt. A felszín közeli talajrétegek nedvességtartalma, a talajvíz kritikus szint alá csökkenése következtében a sómozgás iránya megváltozott, a felszínen sziktelenedés, illetve a szikfoltok vándorlása, majd eltűnése következett be. A turjánosok tartós kiszáradásával a tőzegképződés megszűnt, a felhalmozódott tőzeg mineralizációja kezdődött meg. A szikes talajok talajvizének lesüllyedésével kiédesülés, a réti talajok talajvizének lesüllyedésével sztyeppesedés indult meg. A vízhiány keltette megváltozott „talajfejlődési" irány homokon a fútóhomok-foltok kialakulása. A természetes flóra összetételében radikális térségi változás állt be, lecsökkent a változatosság, a társulások stabilitása, a vízhiány káros szukcesszió-gyorsító hatást is generált. Teljes élőhely-típusok (lápok, buckaközi mocsarak, turjánok, kistavak stb.) tűntek el, vagy ritkultak meg. Szikes tavak növényesedtek be, mocsarak, mocsárrétek, láprétek gyepekké, kaszálókká váltak. Őshonos társulások (pusztai tölgy, borókás nyaras) megőrzése lehetetlen, mert a természetes felújuláshoz, vagy telepítéshez szükséges magasságú talajvíz hiányzik. Az őshonos fauna struktúrája is átalakult, biodiverzitása lecsökkent. A közönséges fajok helyenként elszaporodtak az érzékenyebb, ritkább fajok rovására. A nedvességhiány károsan hatott az ivadékprodukcióra: csigák, kétéltűek stb. sikeres petézése, eredményes utódnevelése csak optimális lég/talajpára mellett lehetséges. A nagy nedvességigényű vízi és szárazföldi fajok elvándoroltak, eltűntek. Járvá* , A Kiskunsági Nemzeti Park elmúlt 30 éve a földtan tükrében" c. jubileumi emlékülésen (Kecskemét, 2006.06.16.) elhangzott előadás kivonata. 55