Hidrológiai tájékoztató, 2004

TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Kiss József: A tatabányai XIV/A vízakna üzemeltetési tapasztalata

minőségét közvetlenül és károsan befolyásoló objektumot nem találtunk. • A tatai vízműkutak környezetében a fökarsztvíztároló karbonátos kőzetet fedő, többségében részben vízzárónak tekinthető agyagos rétegek jelenléte következtében a Fényes kutak belső, külső és hidrogeológiai védőidomának nincs felszíni metszete, míg a Po-kol kutak belső, külső és hidrogeológiai „B" zónájának van felszíni védőterülete. • A modell előrejelzés alapján az elkövetkező években, a folytatódó visszatöltődés mellett, a tatai vízbázis utánpótlásának iránya a jelenlegi Ny-iról fokozatosan DDNy-ira változik, ezért a védőidomokat az öt évvel előre jelzett karsztvízszintek mellett is meghatároztuk (2. ábra). A vízbázisvédelemre irányuló főbb megállapítások • Mivel a tatai vízbázis Fényes kútjainak belső, külső és hidrogeológiai „A" és „B" védőidomának nincs felszíni metszete, ezért a belső védőterület kivételével nem kell védőterületet kijelölni. A vízbázis • védelme érdekében azonban biztosítani kell, hogy a karsztvíz nyugalmi nyomása ne csökkenhessen a felszín alá, mert csak ebben az esetben biztosított a hidraulikai védelem. A térségi vízkivételnek tehát olyan mértékűnek kell lenni, hogy a Fényes források működése fennmaradjon. • A tatai vízbázis Pokol kútjai esetében a vízminőségi adatok és a fedő rétegösszlet hiánya, a karsztvíz nyomásviszonyai alapján, a belső, külső és a hidrogeológiai „B" védőövezet kijelölése indokolt. Mivel a terület beépített lakó- és pihenőterület, rendezett és megállapodott területhasználatokkal, a jelenlegi területhasználatok fenntartása esetén, a vízbázis állapota megőrizhető. Az egykori forráskürtők környezetét fokozottan kell óvni. A prognosztizált karsztvízszint emelkedés következtében a Fényes források mint regionális erózióbázis visszatérése miatt, az áramlási tér a tatai vízbázis környezetében a következő 10-15 évben fokozatosan változik, ezért különösen indokolt a vízbázis védőterületének öt évenkénti felülvizsgálata. A tatabányai XIV/A vízakna üzemelési tapasztalatai KISS JÓZSEF ÉDV RT. I. Történeti áttekintés A vízaknák keletkezése a több, mint száz éves tatabányai szénbányászathoz kapcsolódik, amellyel az ivóvízellátás kezdettől fogva összekapcsolódott. Az ivóvízvezeték-hálózat rendszerének kiépítése a bányamüvelés megkezdése (1896) után 1899-től valósult meg. A nagyobb közintézményeket, a munkáslakótelepeket, a bányakórházat vízvezetékbe kötött nyilvános közkifolyók látták el ivóvízzel. E célra az aknákból fakadó vizet használták fel. A tatabányai alsó-eocén barnakőszén előfordulás triász mészkő és dolomit alaphegységre települt, több-kevesebb agyagos mészkő betelepüléssel. A védőréteg vastagságától, a +130 m (A.f.) magasságban elhelyezkedő triász-vízszint okozta hidrosztatikai vlznyomástól függően kisebb- nagyobb vízbetörések fordultak elő a bányászat során. A barnakőszén vízveszélyes bányaüzemeiben korábban a passzív védekezési módokat (a fakadó vizek lekezelése, elvezetése) alkalmazták. Ennek okán létesült 1940ben a VI-os ipari-vízakna, amely 1939-ben 7,6 m

3/min hozamú vízbetörésre épült. A vízakna egyrészt az 1941ben induló alumíniumkohó hűtővíz-szolgáltatását, másrészt a bányatelep növekvő ivó- és ipari vízigényét elégítette ki, ezért 1949. januárjában klórozó telep is épült az ivóvízellátás minőségének biztosítására. A tatabányai medencében a bányászkodás során a karsztvízveszély az 1960-as évek elején egyre erősebb mértékben jelentkezett. A kiemelt vízmennyiség 130 m

3/min körüli értéket ért el. Ennek oka a fejtések kedvezőtlenebb peremi területek felé történő eltolódása volt. Beigazolódott, hogy a passzív védekezés már nem biztosította egyes területek gazdaságos leművelését, ezért ott az aktív vízvédelmet kellett választani. Ennek a lényege az volt, hogy a karsztvíz tervszerű megcsapolásával és kiemelésével a karsztvízszintet a széntelep alá kellett süllyeszteni, vagy olyan mértékű karsztvízszint süllyesztést kellett elérni, amely mellett lényegében a "száraz bányaművelés" feltételei valósultak meg. Az aktív vízvédelem megvalósításaként telepítették a vízlecsapolásra szolgáló XIV/A vízaknát a XIV-es függőaknától észak-keletre, valamint a XV/C vízaknát a tatabányai szénmedence nyugati sasbércén található triász mészkőre. A XIV/A vízakna mélyítése 1960-ban kezdődött 4,1 m-es átmérővel, 250 m tervezett talpmélységgel. Az akna mélyítése közben több alkalommal történt kisebb-nagyobb vízbetörés, ezért új mélyítési technológia bevezetése vált szükségessé: az akna szelvényét és környezetét fúrásokkal elcementálták. 1964. május 20-án érte el a vízakna a tervezett talpmélységet. 1964. december 25-én iszapkilökődéssel együtt vízbetörés történt. Az elöntés idejéből számított vízmennyiség 17-20 m

3/min volt. Az aknában a víz a +121 m-es szinten állapodott meg. Ez a vízbetörés a vízakna építését majdnem ellehetetlenítette. Az akna aljának eltömedékelésével zárták el a vizet, majd tökéletes cementálással minden üreget elcementáltak. 1969-ben indult meg az úgynevezett "feltáróvágat" kihajtása. 1970. februárjában megkezdődött a szivattyúkamra feltárása. A vágat kiindulási talpszintje -15,4 m (A.f.). A szivattyúkamrába 12 db, egyenként 5 m

3/min 58