Hidrológiai tájékoztató, 2004

TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Kiss József: A tatabányai XIV/A vízakna üzemeltetési tapasztalata

névleges teljesítményű EBG szivattyú került beépítésre. A szivattyúk két 500 mm átmérőjű nyomócsőre csatlakoztak, amelyeken keresztül került ki a víz a külszínre. Az aknában és annak környezetében a gáton kívül fakadó vízmennyiség - amely nem ivóvíz - külön zsompba került, ahonnét az aknarakodón elhelyezett 2 db (ebből az egyik tartalék) 5 m

3/min névleges teljesítőképességű szivattyú emelte ki. Az ivóvíz céljára nem hasznosítható víz kiemelésére a függőaknába külön 2 db 300 mm átmérőjű nyomócső került beépítésre. 1971. májusában elkészültek a vízvédelmi gátak és megtörtént a nyomáspróba. Az ivóvíz tárolására kettő, ivóvízként nem hasznosítható víz tárolására egy bányatérség (zsomp) került kialakításra. A Tatabányai Szénbányák furóbrigádja 1972-ben kezdte meg a csapolófurások kivitelezését, melynek során 1474,9 m fúrás készült el, és a külön-külön fakasztott víz mennyisége elérte a 113 m

3/min mennyiséget. Az aktív vízszintsüllyesztés 1973. októberében indult meg. A karsztvízszint gyakori mérésére megfigyelő kúthálózat létesült. Ez bányabeli, valamint a külszínről mélyített, triász alaphegységre csövezett fúrásokból állt. A depressziós terület a vízkiemelés hatására a karsztvízszint izovonalas térképe alapján mintegy 90-100 km

2, a depressziós hatósugár mintegy 5,5 km volt. A megcsapolás súlypontja a művelt szénterület súlypontjára esett, ami a depresszió maximális kihasználását tette lehetővé. Az aktív vízvédelmi rendszer alkalmazásának előnye volt, hogy a szénvagyon felszabadításon, illetve a lefejtés biztonságossá tételén túlmenően a fakasztott víz hasznosítására is lehetőség nyílt, részben ivóvíz, részben ipari víz formájában. A bányavízvédelem érdekei szerencsésen találkoztak a vízellátás érdekeivel, s így a XIV/A vízakna 1985-ig kettős szerepet töltött be. 1985-ben a XIV-es akna befejezte a széntermelést, ezután a vízakna tevékenysége kizárólagosan a szolgáltatási célú víztermelés lett, egyben alapvető vízbázisa a regionális ivóvízszolgáltatásnak. II. XIV/A vízakna jelentősebb beruházásai, fejlesztései A vízakna több évtizeden keresztül változatlan - az előző fejezetben ismertetett - műszaki feltételekkel üzemelt, amikor környezetvédelmi és költségtakarékossági okokból szükségessé vált megkezdeni a műszaki berendezések, létesítmények felújítását, cseréjét, korszerűsítését. Első lépésként 1996-ban az ivóvizes rendszerben a mintegy 30 éve üzemelő EBG-225 típusú, 5 m

3/min névleges kapacitású szivattyúkból 2 darabot lecseréltünk jó hatásfokú RITZ-4920 típusú, 7,5 m

3/min kapacitású szivattyúra. 1996-1997 között a talpi víz emelésére használt szivattyúk cseréje történt meg. A 2 db EBG 225-ös típusú szivattyút lecseréltük jó hatásfokú, RITZ-4915 típusú, 3,3 m

3/min kapacitású szivattyúra. A szivattyúk közül az egyik az aknazsompból, a másik pedig a szivattyúkamrai zsompból, a bánya legmélyebb pontjáról emelte a vizet a külszínre. Ezzel elérhető lett, hogy a 3 m

3/min, nem ivóvíz minőségű fakadó vízmennyiséghez közelítő kapacitású szivattyú üzemelt (a pótlólag hozzáadott víz jóval kevesebb). Ez a két szivattyú aggregátoros üzemmóddal is üzemeltethető. Az akna biztonságos üzemeltetése érdekében 1997-ben telepítettünk egy szükség áramforrást, ami feszültség kimaradás esetén automatikusan rákapcsolódik a bányahálózatra. Erről a rendszerről a két szivattyú üzemeltethető a feszültség kimaradás időtartama alatt. Az aggregátornak köszönhetően a folyamatos víztelenítés megoldott még áramkimaradás esetén is, így nem kell tartanunk a bánya teljes víz alá kerülésétől. 1998-ban került sor a működtetés területén részbeni villamos fejlesztésre. A korábbi 110 V-os rendszert kiváltottuk egy PLC-s működtetési rendszerrel, amely számítógépen keresztül felügyeli, és egyben működteti a szivattyúk nagy részét. A felesleges vízemelés környezetvédelmi és gazdaságossági problémákat vetett fel. Előtérbe került a karsztvíz védelmének, a bányabiztonság növelésének és a fajlagos költségek csökkentésének igénye. Ezen igények alapján épült 1998-ban a búvónyílásos gát. A gát üzembe helyezése óta kihasználjuk a vízadó réteg hidrosztatikus nyomását, és így alacsonyabb fajlagos költséggel tudjuk emelni a vizet a felszínre. A gazdaságos és minőségi ivóvíz-szolgáltatás érdekében a szivattyúfejlesztés folytatásaként vásároltunk (2000. és 2001. év) 2 db (KSB UPA-250-28/9A típusú, 1,5 m

3/min kapacitású, valamint KSB UPA-250B-150/9 típusú, 3,3 m

3/min kapacitású) búvárszivattyút. Az egyik egy jó hatásfokú, RITZ típusú tartalék szivattyú kiváltására, felszabadítására szolgált. Ezáltal nőtt a bánya biztonsága, és a nyitott rendszerű ivóvíztermelés gazdaságosabbá, üzemmenete egyenletesebbé vált. 2001-ben a vízbázis üzemviteli biztonságának növelése érdekében befejeződött egy függőleges aknai csővezeték cseréje, amelynek folyamán a DN 500-as nyomóvezetékek közül az egyiket kicseréltük DN 400-as új szerelésü vezetékre a meglévő tartószerkezet megerősítése mellett. A csőcserével egyidejűleg megtörtént az aknai szellőztetőcső cseréje is. 2003-ban a vízminőség javítása és a kapacitás bővítésének érdekében a Geoszféra Kft.-vel új csapoló fúrást készíttettünk. Ezzel egyrészt a termelt ivóvíz minőségét (a vastartalom csökkentésével) javítottuk, másrészt a kapacitás bővítésével a XV/C vízakna átalakításának időszakára készültünk fel. Az új (XIV-es) csapoló fúrólyuk a vízhozam (8 m

3/min) és a vízminőség tekintetében a várt paramétereket hozta. A függőleges aknában ugyancsak 40 év körül üzemelő vezetőpálya cserék a kas vörös fenyő vezetőinek cseréjével kezdődtek 2002-ben, a rekonstrukció folytatásaként 2003-ban került sor az ellensúly U profilú acélvezetésének teljes cseréjére. Az elöregedett 6 kV-os szivattyú tápkábelek cseréjét több évre ütemeztük. 2003-ban első lépésként két szivattyú kábeleit cseréltük a külszíni elektromos elosztótól a szivattyúk meghajtómotoijáig. Mindezen fejlesztések már nem az aktív vízvédelemhez kapcsolódtak, amely az 1960-as években a vízaknák megépítését igényelte, hanem a gazdaságos és minőségi ivóvíztermeléshez.