Hidrológiai tájékoztató, 1999

BESZÁMOLÓK, EGYESÜLETI ESEMÉNYEK - Szabady János: 115 éves a győri ivóvíz-hálózat (A Vezetékes Vízellátás Napja, 1999. jún. 10.)

védelmi beruházásainak állásáról. Az 1997-98 évi eredmények mellett szólt az 1999. és 2000. évre tervezett feladatokról is. Az ünnepi műsorsorozat keretében a város több iskolájában bemutatták a „Rába, az élő folyó", „Nyugat-dunántúli vízfolyá­sok" és a „Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer" című videó filmeket. Április 14-én a szentgotthárdi központi rendezvényekhez kap-csolódóan a NYUVIZIG központjában díjak és kinevezések átadására került sor, a nyugdíjasok Beszédes Klubja pedig ünnepi összejövetelt tartott. Kovács S. Krisztina Tolna megye A Víz Világnapja tiszteletére március 19-én, Szekszárdon tartott előadóülés témája a szennyvízelvezetés és -tisztítás Tolna megyei koncepcióterve volt. Az előadók a beruházások eddigi tapaszta­latai mellett szóltak az EU csatlakozás kapcsán szükséges fejlesztési feladatokról, valamint a jelenlegi lehetőségekről. Március 22-én „nyílt nap" volt a Szekszárdi Víz és Csator­namű Kft. létestíményeinél, melynek keretében az iskolások ismerkedtek a víz- és szennyvízkezelés technológiájával. A Babits Mihály Megyei Művelődési Központtal közösen szervezett rendezvények közül az egyik a vízfolyások hozamá­nak és vízminőségének mérésével ismertette meg a gyerekeket, a másik pedig a Sió torkolati művet és a helyi Vízügyi Múzeu­mot mutatta be. Kling Béla Vác A Duna-menti Regionális Vízmű Rt.-nél működő Üzemi Szervezet a környékbeli iskolák tanulóit látta vendégül a vízműveken és szennyvíztelepeken. A március 26. és június 11. között megtartott szakmai napokon 10 iskola közel 500 tanuló­ja ismerkedett meg a vízszállítás, víztisztítás és szenny­vízkezelés technológiai folyamataival. Borgó János tagtársunk „Hét évtized ivóvíz-történelem" című cikke 4 helyi lapban (Szentendre és Vidéke, Gödöllői Szolgálat, Fóti Szemle és Vörösvári Újság) jelent meg. Kollámé Pitz Mária Veszprém A korábbi Víz világnapi eseményekhez hasonlóan a Veszprém Megyei Területi Szervezet ezúttal is sikeres pályázatot készített elő a KDTVIZIG Veszprémi Szakaszmérnöksége, a Homoki­Nagy István Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpont, valamint a Bakonykarszt Víz- és Csatornamű Rt. közreműködésével. Az általános és középiskolai diákokat rajzok és szakdolgozatok készítésére biztatták, és olyan címeket adtak meg, mint „Barátom a víz", „Mindennapi vizünk" vagy „Az éltető víz". A pályázatra több mint 700 rajz és 40 dolgozat érkezett, nem kis munkát adva a zsűrinek. A március 25-én délelőtt tartott ünnepélyes eredményhirde­tésen a Bakonykarszt Rt. közel 100 diákot látott vendégül. A jogi tagvállalataink által felajánlott díjak kiosztása után a jelen­levőkjátékos vetélkedőn vettek részt. A jól sikerült pályázatról és programról a megyei sajtó részletesen beszámolt. Március 25-én délután a rajzpályázat díjnyertes alkotásaiból nyílt kiállítás a Bakonykarszt Rt. épületében, majd egy kötetlen baráti találkozón vettek részt tagtársaink. Radács Attila Zalaegerszeg Március 29-én Székely Edgár, a NYUVIZIG csoportvezetője az érintett önkormányzatok és vízmű-üzemelő szervezetek képviselői részére beszámolót tartott Zala megye ivóvíz­bázisvédelmi beruházásainak állásáról. Az 1997-98 évben meg­valósult eredmények mellett szólt az 1999. és 2000. évre tervezett feladatokról is. Kovács S. Krisztina Összeállította: Papp Ferenc 115 éves a győri ivóvíz-hálózat A vezetékes vízellátás napja A Magyar Hidrológiai Társaság Győri Területi Szervezete és a Pannon-Víz Rt. június 10-én tartotta a vezetékes vízellátás napját a Győri Szent Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépis­kolában. A rendezvényt Sipőcz Ernő a Pannon-Víz Rt. elnök­vezérigazgatója nyitotta meg, visszatekintve a vízellátás történel­mi múltjára, és elemezve annak napjainkban betöltött szerepét. Bíczó László, a révfalui vízműtelep vezetője arról tartott előadást, hogyan Vesz a vízből ívóvíz. Nyíriné Horváth Katalin minőségvédelmi osztályvezető pedig a vízminőség kérdéseiről szólt. A résztvevők ezután a „Víz és az ember" című filmet nézétk meg, mjd kilátogattak a révfalui vízműtelepre. Szabady János, a Pannon-Víz Rt. elnök-vezérigazgatói refe­rense, PR osztályvezető a Győri Rádió Köztér című műsorában is beszámolt a nap jelentőségéről, programjairól. Az alábbiak­ban Hő gye Attila vele készült riportjából tallózunk. Mi a jelentősége a vezetékes víz napjának? Manapság természetes, hogy ha kinyitjuk a vízcsapot egészséges ivóvíz folyik belőle. Ennek azonban évszázados története van. Győr városban 1703-ban 120 ásott kutat tartottak nyilván, de ezek nem elégítették ki az akkor 20-35 ezres lakosú város igényeit. Ezért a talyigások, - lajtos kocsisok - a Dunából hordták a vizet, elsősorban mosásra, de ivásra is. Emiatt gyako­69

Next

/
Oldalképek
Tartalom