Hidrológiai tájékoztató, 1994

2. szám, október - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Scheuer Gyula: A gerecsei- és a budai-hegységi pliocén-negyedidőszaki édesvízi mészkövet lerakó hévforrástavak paleo-hidrogeológiai viszonyainak vizsgálata

genetikájú, különböző hőmérsékletű fenékforrások törnek fel és ezek karbonát anyaga válik ki a lagúnában. Az eróziós mélyedésekkel összefüggő állóvizek is nagyon gyakoriak. Keletkezésük a felszíni lepusztulással, fgy többek között a folyóvízi tevékenységgel áll kapcsolatban, amikor ezek a folyamatok hozták létre azt az üledékgyűjtő medencét, amelyben a források feltörtek vagy befolytak karbonátanyagot felhalmozva. Ezek sorába tartoznak a folyóktól lefűződött holtágak, morotvák tavai. Esetenként az üledékgyűjtő kialakításában a források anyagkihordása is szerepet játszott, a feltörési helyek környezetében. Ezekre a kisebb vízmélység (1,5-5 m) és nagyság a jellemző, továbbá a szabad növényzettől mentes vízfelület is rendszerint csak korlátozott nagyságú. Ezért ilyen típusú tavakban keletkezett mészkövek kisebb vastagságúak, kitetjedésűek és életnyomokban (növényzet) rendkívül gazdagok. A depressziós besüllyedéses állóvizek esetén kialakulásukat tektonikai okokkal magyarázzák [2, 7], amikor egy adott terület megsüllyed és az így keletkezett mélyedést víz tölti ki. Az ilyen típusú tavak akkor válnak édesvízi mészképző hellyé, ha vízutánpótlásukat - többek között - karsztos genetikájú hévforrások biztosítják fenékforrásokként, vagy azokba közvetlenül befolyva. Ilyen tavakhoz kapcsolódnak a nagy vastagságú (20-40 m) és kiterjedésű édesvízi mészkövek, amelyeknél az életnyomokban (növényzet) zonalitás figyelhető meg. 3. Az egykori hévforrástavak vízföldtani jellemzői és élettiyi tagolódásuk A hazai karsztos hévforrástavak keletkezésük, vízháztartási vízutánpótlódási, vízhőmérsékleti, vízkémiai viszonyainak révén olyan vízföldtani adottságokkal rendelkeznek, amelyek alapján a karsztos állóvizeken belül külön önálló csoportokba sorolhatók. Ilyen hévforrástavak a hévizes karsztok egyik jellemző megnyilvánulás formájának tekinthetők. Az egykori hévforrástavak a felszíni karsztos területekhez viszonyított helyzetük szerint két csoportra bonthatók. Egy részük közvetlenül kapcsolódik a karszthoz, amikor a felszínen levő tárolókőzetből (mészkő, dolomit) fakadnak a hévforrások, és azok előterében jöttek létre olyan mélyedések, amelyek a tavak kialakulásának előfeltételei. A hévíz ezekbe befolyva folyamatos vízutánpótlódást biztosítva vált ki a karbonátanyag. A másik részük közvetve kapcsolódik a felszíni karszthoz olyan formában, hogy a hévforrástavak a fedett karsztos területeken keletkeztek. Kialakulásukat karsztos folyamatoktól független, vagy csak közvetve összefüggő tényezők segítették elő, és a A hévízforrások vízföldtani és megszüné. vízutánpótlódásukat a fenéken feltörő karsztos hévforrások biztosították. Vizsgálva a tavi-mocsári típusú édesvízi mészkő előfordulások nagyságát, a keletkezett karbonátanyag vastagságát és kifejlődését a gerecsei és a budai-hegységi hévforrástavakat, genetikailag három csoportba oszthatjuk. Az első csoportot a lagúna tavak alkotják. Ezen belül egy részük átmenetet mutat a depressziós (besüllyedéses) hévforrások felé, mert egyes ilyen tipusú tavaknál kisebb-nagyobb mértékű süllyedés is közrejátszott abban, hogy nagyobb vastagságú édesvízi mészkő halmozódott fel bennük. A. másik csoportba a sekély mélységű, kisebb vízfelületű eróziós tavak tartoznak. A harmadik csoportot a depressziós - besüllyedéses genetikájú hévforrások képviselik. Ilyen hévforrástavak kialakulásának, a hosszabb vagy rövidebb idejű tó állapotnak és az ehhez kapcsolódó karbonát képződésnek, majd a tó megszűnésének meghatározott földtani és vízföldtani fejlődésmenete ismerhető fel. A legfontosabb a süllyedő mozgás, amely lehetővé tette annak a mélyedésnek a kialakulását, amelyben több tényező kedvező egybeesése esetén - pl. hévforrás vízutánpótlódás - létrejött az az üledékgyűjtő medence, ahol nagy vastagságú (20-40 m) karbonátanyag halmozódott fel. Ennek bemutatására és igazolására a dunaalmási Csokonai forrásnál fúrással feltárt egykori hévforrástó és a kőpitei előfordulás főbb jellemzőit közöljük az 1. és 2. ábrán. A rendelkezésre álló adatokból és a geomorfológiai vizsgálatokból az a következtetés vonható le, hogy a dunaalmási hévforrástó élettartama csak 12000-15000 évre becsülhető, keletkezése és megszűnése a hévfonások környezetében lezajlott mozgásokkal és a folyóvízi üledékképződéssel áll szoros kapcsolatban. Az egykori hévforrástavakkal kapcsolatos vízföldtani és karszthidrodinamikai viszonyok alakulását és főbb állomásait az 1. táblázat tartalmazza. A keletkezett karbonátanyag vastagságából, horizontális elterjedéséből következtetni lehet a hévforrástó nagyságára, genetikai adottságaira, sőt, esetenként élettartamára is. Ezeken túlmenően az édesvízi mészkövek kifej lődési adottságaiból felismerhetők a hévforrástavak egyéb jellemzői is. Ahol a feltárások lehetővé teszik, megállapítható, hogy hol törtek fel a források a tóban, a vízmélységi viszonyok, élettáji zonalitás (növényzet) és ezek esetleges időbeli változásai. A hévforrástavak ilyen vonatkozású főbb jellemzőit a 3. és 4. ábrán tüntettük fel, azzal a megjegyzéssel, hogy az egyes zónák horizontális kiterjedése függ a partok alakjától (meredek, sík, lapos part) a tófenék mélyülésétől, a tó nagyságától és a vízszin időbeli változásától. Ilyen szempontból a volt hévforrástavaknál nagy fokú változékonyság tapasztalható egyedi jellemvonásokkal. 1. táblázat s hidrodinamikai keletkezése i eseménysora Folyamatsor főbb szakaszai Vízföldtani Karszthidrodinamikai Főbb fázisok I. Kiindulási állapot A hévíztartó karbonátos kőzetek vízzáró üledékekkel letakart helyzetben Leszorított vízszintű nyomás alatti állapot Fedett karszt II. Juvenilis és érett állapot Lepusztulás Vízvezető karbonátos kőzetek exhumálása Vízelvezető járatok megnyílása, vízkiáramlás megindulása Megcsapolási fázis II. Juvenilis és érett állapot Hévforrás működés kezdetei Hévforrástó kialakulása (süllyedő mozgás) Hévforrástó édesvízi mészkő képződéssel Folyamatos vízkiáramlás és megcsapolása a karsztrendszernek Megcsapolási fázis III. Matúrus állapot Feltöltődés, mocsár Hozam és nyomás csökkenés, mélyebb szinten új vízvezető járatok megnyílása, mélyebb szintű megcsapolás kezdetei Megcsapolási fázis IV. Befejező záró fázis Forrás elapadás A tó megszűnése Vízkiáramlás megszűnése A vízvezető járatok szárazzá válnak Tápterületté válás 30