Hidrológiai tájékoztató, 1994
2. szám, október - AZ ÁLLAMI VÍZÜGYI-MŰSZAKI TERVEZÉS - Éhn József: VIZITERV história 1978-91
Számomra tanulságként megfogalmazható az, hogy a beruházásban valamilyen formában közreműködők többségét elragadta a saját szakmáját sodró lendület, nem tudott és nem is akart figyelni a kapcsolódó érdekekre, vagy ha mégis, nem volt bátorsága megtenni azt, hiszen hatalmi szóval minden ellenvetést azonnal el lehetett hallgattatni. Sajnos ez a tétel szinte mindmáig érvényes, ma is elsősorban politikusok és jogászok foglalkoznak a döntően szakmai kérdésként kezelendő és folyamatosan változó helyzettel. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között a vízgazdálkodási szakma legjobbjai távol tartják magukat a magtalan vitáktól, hiszen a korábban nekik - nem alaptalanul - felhánytorgatott egyoldalú felelőtlen problémakezelést most mások folytatják. 6. A Vállalat létszámának és szervezeteinek alakulása A belföldi és külföldi megrendelés állomány felfutásának eredményeképpen a vállalat 1977-78-ban foglalkoztatta a legtöbb munkavállalót, mintegy 1000 főt. Megjegyzendő, hogy ebben az időszakban még érvényes, ellentmondásos bérszabályozási intézkedések miatt a konkurens állami tervezővállalatok kivétel nélkül a magas létszámú foglalkoztatásban voltak érdekeltek, hiszen ennek a bérkeretnek az újraosztásával tudták a legjobban teljesítő munkatársaikat megfizetni. Ugyanakkor jellemző volt az erre és az ezt követő időszakra a belföldi munkabérek és a külföldi kiküldetésben rejlő anyagi lehetőségek közötti jelentős különbség - különösen a fiatalabb, még nem vezető korosztályban és beosztásban levő mérnökök esetében - ami akkor még nagy húzóerőt jelentett a külföldi munkavállalások szervezésénél. A nyolcvanas évek romló bel- és külföldi gazdasági helyzete takarékosabb létszámgazdálkodást igényelt, melynek következtében az évtized közepéig lassan - mintegy 820 főre -, majd az évtized végéig gyorsuló ütemben csökkent az alkalmazotti létszám, amely 1989 végére 615 főre süllyedt. 7. Krízishelyzet A fent említett, 1989 végén kialakult helyzetben a nagy állami tervező-vállalatok közül elsőként a VIZITERV került válaszút elé. A folyamatosan romló munkaellátottsági helyzet, a szaktárca már 1985 óta tartó folyamatos visszavonulása a VIZITERV tevékenységi körébe tartozó egyéb megrendelésekből, (a versenyhelyzet szabaddá tételével, jóval korábban, mint ezt más tárcák megtették, ezzel a VIZITERV-nek nem kis hátrányt okozva), továbbá az egyoldalú bős-nagymarosi megrendelésre koncentráló korábbi vállalati gazdaságpolitika kritikus helyzetet erdményezett. A helyzet megoldására két lehetőség kínálkozott: teret adni a fokozatosan elmérgesedő belső vetelkedésnek és a morális züllésnek, vagy meghozni az elkerülhetetlen szerkezet-átalakítási döntéseket, majd a csökkentett létszámhoz igazított megrendelésállománnyal és piaccal stabilizálni a vállalat helyzetét. A dilemma gyors döntést igényelt. A végül is végrehajtott létszámcsökkentés és szerkezet-átalakítás látszólag „élvezte" ugyan a középvezetők jelentős részének elvi támogatását, de csak addig a mértékig, amíg a saját egységük ebben nem volt érintett. Az akkor még szokatlan léptékű és hatású vállalatvezetői intézkedésekkel a vállalati tevékenységben meghatározó szerepet játszó osztály- és irodavezetők közül nyíltan senki sem vállalt közösséget az elkerülhetetlen intézkedések támogatását illetően. Az érintettek a számukra korábban morálisan előírt, és az adott pillanatban megoldhatatlan konfliktust jelentő szociális elkötelezettség és az általuk is felismert hatékonysági követelményekkel kapcsolatos, szükséges intézkedések ellentmondásában őrlődtek. 1990 tavaszán elkerülhetetlenné vált néhány olyan jelentős ponton végrehajtott személycsere, amely azután elősegítette a kibontakozást. A félév folyamán a következő lépések követték egymást: - a szinte kizárólag a vízlépcsőrendszer munkáira szerveződött 1. sz. technológiai iroda megszüntetése - a 2. sz nagyműtárgy iroda kettéválasztása - a létszám 300 fővel történő csökkentése 1990. június 30-ig - méltányos felmondással - a vállalat által vállalt korkedvezményes nyugdíjazással - áthelyezéssel - esetenként végkielégítéssel - a szervezeti átalakulás előkészítése, az önelszámolási gazdálkodás bevezetésével. Az önelszámolási rendszer bevezetése ellenére a létszámarányos árbevételek tovább csökkentek - az akkor már évek óta létező, tetten nem érhető, vállalaton belüli ún. kvázi vállalkozások javára -, ezzel szemben, ugyanezen okokból a vállalati költségek nem csökkentek, tehát a deficites gazdálkodás okai a régi keretek között nem voltak megszűntethetők. Ezért került sor a vállalati decentralizációs program gyors előkészítésére és - előzetesen tisztázott feltételek között - a 12 mérnökszolgálati korlátolt felelősségű társaság 1990. július l-jén történő megalakításának és kiválásának előkészítésére. A társaságok, valamint a VIZITERV között korrekt üzleti viszony alakult ki 1990-9l-ben, mind az együttműködés, mind a versenyhelyzet alakítása területén. 8. A privatizáció előkészületei A kényszerű szervezeti átalakítást követően a VIZITERV Mérnökszolgálati Vállalat mintegy 100 fővel folytatta alaptevékenységét, amelyek közel 40%-a volt diplomás mérnök és közgazdász. Vagyoni helyzetünk és üzleti pozícióink-a végrehajtott intézkedések után is - stabilak maradtak, különösen az export-vállalkozásaink területén. A vállalat négy évtizedes működése során összegyűjtött tervtára és műszaki dokumentációja jelentős értéket képviselt. Mindezek a tényezők vonzónak bizonyultak a potenciális külföldi szakmai befektetők számára is. Miután egyértelmű volt, hogy az állami tervezővállalat mentalitását és a munkavállalók vélt jogait, kevésbé a kötelezettségeit tartalmazó örökölt munkaszellemmel piacorientált tervező vállalatot alapvető változások nélkül nem lehet felépíteni, ezért a privatizáció, a vállalat külföldi szakmai befektető részvételével vegyes vállalattá történő átalakítása kézenfekvő és szinte kizárólagos megoldásnak kínálkozott. Hosszas előzmény után, 1991 áprilisában, az Állami Vagyonügynökség a vállalatot bevonta privatizációs programjába, amelynek keretében méltányos és sürgősségi eljárást igényeltünk, az előzményekre tekintettel. Kedvező várakozásaink ellenére a Vagyonügynökség egyoldalú határozatot hozott: alaposan kimunkált szempontjainkat és a többhónapos tárgyalás keretében előzetesen kidolgozott megállapodásokat figyelmen kívül hagyva 1991. december 4-én kelt telefaxában egyszemélyes társasággá történő átalakításra szólította fel a vállalatot, anélkül, hogy a csomagtervben előterjesztett szakmai és tulajdoni jellegű ütemezésre vonatkozóan bármilyen garanciát nyújtott volna. Ez a megoldás azonban nem felelt meg a cég érdekeinek és a vállalatot a tárgyalások keretében képviselő igazgató személyére vonatkozóan is elfogadhatatlan volt, miután a cég ily módon történő privatizációja szimpla kereskedelmi ügyletté silányodott volna. A többször megújított, majd utoljára 1991. december 31-én lejáró megbízásom megújítását már nem igényeltem és a vállalatból kiváltam. Az események ily módon történt alakulása annál is inkább sajnálatos, mert az időben történő átalakulás elmulasztása nem csak a VIZITERV piaci pozícióinak és hírnevének megőrzésétől fosztotta meg az abban érdekelt magasan képzett munkavállalókat, s talán a szakmát is, hanem a továbbiakban érdektelenné tette a külföldi befektetőket a vállalat privatizációjában is. A sors iróniája, hogy mintegy hat-tizenkét hónappal később, az ÁVÜ által időközben bevezetett új technikákkal (MRP, kedvező kamatozású E-hitel stb.) az 1991 decemberében mereven elutasított MBO privatizációs konstrukció preferált, államilag támogatott eljárássá vált. Az események azonban ekkor már nem voltak visszafordíthatok. 62