Hidrológiai tájékoztató, 1992

1. szám, április - MEGEMLÉKEZÉSEK - Fejér László: Korizmics László születésének 175. évfordulójára

Korizmics László születésének 175. évfordulójára* Korizmics László (1816-1886) 1991. március 28-án a Magyar Agrártudományi Egyesület Történeti Szakosztálya és Társaságunk Történeti Bizottsága közösen rendezte emlékülését a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Vízgazdálkodási Tanszékének meghívását elfogadva Korizmics László születésének 175. évfordulója tiszteletére. A jelenkor gyakorló mérnökei szkmÁn Korizmics László neve keveset mond, vagy talán teljesen ismeretlen. Nem járunk messze az igazságtól, ha ugyanezt feltételezzük a mezőgazdákról is. Napjaink rohanó világa kevés időt enged a visszatekintésre. Tudjuk ugyan, hogy az előzmények pontos ismerete megkönnyíti a jelen és jövő dolgaiban való tisztánlátást, de akkor, amikor a napi szakmai információk feldolgozására sem jut idő, kevesen nyúlnak vissza az előzményekhez. Korizmics László munkássága pedig megérdemli a figyelmet, pályafutásának tanulságai ma sem időszerűtlenek. Korizmicset a szakirodalom elsősorban agrárpolitikusként, gazdászként tartja számon, s ez így is van rendjén. De mint igazi mezőgazda és képzett mérnök, mindig is foglalkozott a vizek dolgával, az öntözés és a vízszabályozások gyakorlati kérdéseivel. Az alábbi rövid visszatekintés a gazdag életpálya ezen szegletével kíván foglalkozni, melyhez az alapot Korizmics nyomtatásban is megjelent cikkei és tanulmányai szolgáltatják. Korizmics László szellemi ébredése a reformkorra esett, későbbi pályafutását, törekvéseinek vezérfonalát, a nagy példakép, Széchenyi István evolúciót hirdető eszméi szabták meg. A pesti egyetem Mérnöki Intézetének oklevelével 1837-ben uradalmi mérnöki állást vállalt, s első szakmai sikerét az Eszterházy hercegek lévai uradalmában (az egykori Bars vármegyében) érte el, egy közel 60 holdas rét öntözésének megtervezésével és kivitelezésével (1842). A sikeres vállalkozást bemutatta a Széchenyi alapította Magyar Gazdasági Egyesület (a későbbi OMGE) akkori vezetőinek, akiknek bíztatására a heti két alkalommal megjelenő Magyar Gazda több folytatásban közölte a „Levelek a rétöntözés érdekében" című tanulmányát. Vegyük először ezt szemügyre! " Előadásként elhangzott a GATE Vízgazdálkodási és Meliorációs Tanszéke, a MAE Mezőgazdaságtörténeti és az MHT Vízügyi Történeti Bizottsága 1991. március 28-i előadóülésén. Tudnivaló, hogy az öntözéses gazdálkodás az akkori Magyarországon ritka volt, mint a fehér holló. A magyaróvári uradalom és mezőgazdasági főiskola kiváló szakférfia Wittmann Antal (Anton Wittmann) létesített először rétöntözést az 1810-es években, ezt követte még néhány vállalkozás, de a rétöntözés elterjedése a reformkor végén is csak vágyálom maradt. Nem véletlenül választotta Korizmics munkájának jelmondatául a következőket: „Kopogassunk folytonosan, egyszer majd csak beeresztenek". Okfejtése szerint a belterjes, állattenyésztő földművelésnek „legdrágább kincsét, aranybányáját" a rétöntözésen alapuló takarmánytermesztés képezi. Tanulmányában tapasztalati adatok alapján összehasonlítja az öntözött és a hagyományosan művelt rét gazdaságossági mutatóit, majd a. rétöntözés elterjedésének akadályait veszi sorra, amelyek szerinte a következők: - a hazai vizek szabályozatlansága; a mocsarak lecsapolatlansága, - a beruházásokhoz szükséges hitelek hiánya - kevés pénz, magas kamatok, - a nagykiterjedésű, de alacsony színvonalon művelt nagybirtokok, - a törvényi tisztázatlanság, - a szükséges szakismeretek hiánya. Ami az első kérdéskört illetti, mindmáig alapelv, hogy a jó öntözésnek jó lecsapolás, belvízrendezés az alapfeltétele. S Magyarországon a múlt század közepén épphogy elkezdődtek az átfogó vizimunkálatok - elsősorban a Usza völgyében - s az egész munka messze volt még a befejezéstől. A hitelek problémája jellemző volt nemcsak a reformkori, hanem az azt követő gazdasági életre is. A hiányzó hazai „eredeti tőkefelhalmozás" nem tette lehetővé, hogy a gazdasági fejlődéshez szükséges itthoni tőke rendelkezésre álljon, s a hosszabb távon kifizetődő közcélú beruházásokat pénzelni lehessen. A hazai vízjog akkortájt még gyerekcipőben járt, egyáltalán nem volt tisztázott, hogy a partmenti birtokosok milyen arányban juthatnak öntözővizekhez, s mi az eljárás akkor, ha az öntözni kívánó birtokos földje az öntözővizet szállító folyótól, vagy pataktól távolabb esik, s a köztes birtok tulajdonosa nem kíván öntözőcsatomát kiépíteni . . .stb. E gondok mellett a gazdák öntözési tapasztalatai, ismeretei is hiányoztak. Mindezeket számbavéve, már kevéssé csodálkozhatunk, miért volt az öntözés ügye mostohán kezelt a kor mezőgazdaságában. Korizmics és társai, hogy a parlament figyelmét is felhívják az öntözés fontossága a „Levelek . . ."-et különnyomatban is megjelentették, s hogy határozott lépésre sarkallják a honatyákat, a kiadványhoz függelékként egy öntözési törvény tervezetét is mellékelték. Vajmi kevés eredményt hozott a hazafiúi buzgalom. Az országgyűlés még csak nem is tárgyalta a rétöntözés kérdését. Jó másfél évtizednek és egy katasztrofális aszálysorozatnak kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy az abszolutizmus idején a kormányhatóságok öntözési tervek kidolgozására kényszerüljenek. A. Herrich-, Klasz- és Soros-féle tervek azonban a bekövetkező csapadékosabb évek során feledésbe merültek. Szomorúan állapította meg Korizmics egy 1867-ben megjelent cikkében („Gazdasági levelek", Pest, 1867.), amint egy gyakorló öntözési szakember kihull a sorból, az általa propagált és művelt öntözésnek vége szakad; s míg a vasútépítéshez a mérnököket országszerte keresik, addig az öntözési tervekkel a mérnök kénytelen keresni kevésszámú megbízóját. Pedig a már megépült lecsapolócsatornák, vagy a másik példaképe, Beszédes József &lta\ létesített malomcsatornák jól hasznosíthatók lehetnének öntözések kiépítéséhez is, ám erre a gyakorlatban sehol nem fordítottak figyelmet. Amikor Poroszkay Ignác Torontál vármegye tiszteletbeli főmérnöke az 1860-as években javaslattal fordult a helytartósághoz a Ferenc-csatorna Bezdántól Pestig történő meghosszabbítása érdekében, a hatóság véleményezésre a Magyar Gazdasági 7