Hidrológiai tájékoztató, 1991

MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Vágás István: A 200 éves Széchenyi István

A 200 éves Széchenyi István Széchenyi István (1791—1860) Ünnepelhetik politikusok, ünnepelhetik nemzetgazdák, ünnepelheti az Akadémia, ünnepelheti az egész magyarság: mindez méltó lesz hozzá. Minekünk, a vízügyek munkáiéinak azonban külön jogunk is vam az ünnepléshez, hiszen Széchenyi István életének a legnagyobb alkotása, . a Tisza és mellékfolyóinak szabályozása az ország boldogulásán keresztül a mi munkásságunknak is értelmet, sőt, történelmi jelentőséget adott. Halljuk magának Széchenyinek a szavait, és lássuk, mennyire a mai idők kérdéseit feszegeti vagy másfél évszázaddal korábban: „Midőn <5 Felsége a felállított közlekedési osztály élére kegyelmesen felhívott, beláttam, hogy új munkakörömnek kellő eszközöket és hatályt — mi által sikert állíthassak elő — egyedül törvényhozási rendezés adhat: és hogy emiatt még az országgyűlés bekövetkeznék, csak némi előkészületekre és erkölcsi befolyásomra kell szorítkoznom, a mellyel hazámfiainak hajlamát ön ügyeik rendezésére felbuzdíthatom... Érezve ekképp a Tiszavölgy rendezésének nemcsak köz nemzeti fontosságát, de egyszersmind naponként sürgetőbb voltát is, számbavettem mind azon eszközöket, mellyek illy nagyszerű kezdemény életbeléptetését lehetővé teszik, s úgy láttam: hogy Ö Felségének kegyelmes pártfogása, s a fenséges főherceg Nádor magas gyámolítása mellett, ha ehez az illetők buzgósága, érdekeiknek mélyebb felfogása s némi áldozati készség járul, az ügy megindítását megkísérelhetem addig is, míg megismerkedve gyakorlati téren a vízszabályozások ezerágú kérdéseivel, a közelgő országgyűlésnek szerezhetek elegendő adatokat, mikbül nemcsak e nagyfontosságú ügynek életét biztosíthatja, végrehajtását, s sebes kifejlődését rendezheti; hanem egyszersmind minden hazai folyók rendezésérül s vizek szabályozásárul részletes s kimerítő törvényeket alkothat, s ez által a fenáiló általános szabályokat gyakorlatiakká teheti. Az volt ehezképest a feladat, hogy az ügy minélelőbb a cselekvés terére vezettessék, s munkálkodás közepette tétessenek le az ügyvitel azon alapjai, mellyek bonyodalmas voltuknál fogva eleve kellő részletességben meg sem határozhatók; sőt más részrül megnyitatván az aggodalmak s mindennemű jogviszonyi fejtegetések, ez által pedig a hosszú vitatkozás sorompói, könnyen felbomlásra vezették volna az ügyet, mielőtt életet nyert volna." Igen, Széchenyi látta, hogy minden hazai vízfolyás szabályozására szükség van, de ez a feladat a Tisza vízrendszerét tekintve is hatalmas — és, hogy a sürgős cselekvéssel meg kell előzni a „hosszú vitatkozás" lehetőségét, mert az ilyen könnyen „felbomlásra vezeti" az ügyet. De, a „jogviszonyi fejtegetés"-ekbe is lehet vezérelvet vinni: „Miután azonban a szabályozások ügye a kérdésben forgó tiszavölgyi folyókra nézve egészen más t.i. társulati úton indíttatott meg, s most főleg a magánérdeket szemelőtt tartó munkálatok forognak szóban, kérdés támad, maradjon-e a törvények rendelete mostani állásban, hol t.i. a tervek végső bírálója a nm. helytartótanács, vagy ha az országos közlekedések igazgatósága rendeztetnék, akkoron ezen kérdések végeldöntésének tiszte ne adassék-e árt ezen testületnek? Me Ily tekintetben figyelmeztetnem kell arra, hogy ha valahára egy rendszerezett, minden részleteiben egybefüggő s egymást kölcsönösen kiegészítő országos közlekedési összeköttetést kívánunk előállítani, akkor a folyók, mint országos összeköttetés természetes eszközei, múlhatatlanul országos tulajdonnak tekintendők; s azokon nemcsak a szabad szállítás, de bár ki által teendő munkák feletti őrködés s kiválólag a tervek bírálata minden más helyhatósági intézkedésen kívül központosított fölügyelet alá adandó leszen. Mert különben sem a folyó közlekedését biztosítni, s élénkítni, sem a részenkénti, s egyes pontokon tett rendezési munkákat evidentiában tartani, s közhaszonra irányozni, sem azt eltávoztatni nem lehet, hogy némelly helybeli érdek tekintetében végbevitt szabályozási munkák az országos közcéloknak akadályára vagy kárára ne váljanak." 1848 januárjában, Széchenyi István „Véleményes jelentés a tiszaszabályozási ügy fejlödésérül" c. művének befejezési időpontjában — mint láthattuk — meghatározhatta tehát, mit tekint az ország közössége feladatának, mit a közvetlen érdekeltekének. És, hogy a közvetlen érdekeltek valóban milyen nagy mértékben tényleges érdekeltjei voltak a munkálatoknak, nem pedig egy vélük ellentétes központi akarat kényszerítette azokat rájuk (mint állítják ezt egyes tájékozatlanabbak, a vízügyi szolgálat mai ellenlábasai), mutassák be ismét Széchenyi szavai: „Midőn azonban a társulat nagygyűlése, s annak központi választmánya több ízben azon általános törvénynek miszerint: a szabályozási költségek az érdekelt birtokosok által birtok, s a nyerendő haszon arányában fizettessenek — magyarázatába bocsátkozott, mindannyiszor kitűnt, hogy a törvények értelmezése körül a vélemények annyira elágaznak, miszerint egy általánosan elfogadott, minden érdeket megnyugtató magyarázat ez úton nem remélhető, s csak a törvényhozás vagy a törvényjelelte bíró adhatja meg érvényesen az általános törvényeknek a részletes értelmet s alkalmazást... A tiszavölgyi társulat eddigi munkálkodásábul kifejlett, miszerint vannak vidékek, hol a bevégzett töltésmunka első évben mindjárt gazdagon kamatoz. Legyen példa Szentes határa, hol — a társulati igazgató jelentése szerint — az 1846-ik ősztül tavaszig készült töltés által megvédett föld holdanként 6—9 V

2 ezüst forinton adatott ki egy évi haszonbérbe, még pedig oliy föld, melly azelőtt Vs forintot alig jövedelmezett volna. Ellenben vannak Ugocsa, Szatmár, Bereg, Szabolcs, Zemplén sat. megyékben nagy kiterjedésű mocsaras vidékek, hol a haszonvehetetlen mocsárok közti nagy terjedelmű határok megmentési költségének évenkénti parányi részletét is azon csekély szárazföld, melly használat s termesztés alatt van, fizetni egyáltalában nem bírja. Ha tehát ezen kiválólag súlyos körülmények közt létező birtokosok kiváló kedvezéssel nem gyámolítatnak, megmentésük vagy lehetetlen, vagy birtok-elide-