Hidrológiai tájékoztató, 1991

ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Wisnovszky Iván: Vízügyi szakemberek oktatása és érdekévédelme

— mind a felső-, mind a középfokú oktatásban igazodni kívánunk az (egyesülő) Európa normáihoz; — előtérbe kell állítani a célszerű és hatékony idegen nyelvképzést a honi képzésben; — helyet kell adni újra egyházi szervezeteknek a középfokú oktatásban. Ezekből nyilvánvalóan következik, hogy a vízügyi szakképzés középfokú iskolabázisai változni fognak, a szakképzés tartalma új megfontolásokat igényel, szintenként eltérő aspektusokban. Az aspektusok között szerepet játszanak az alábbiak: — miféle koncepcióra épül hazánk új közoktatása, és a koncepciókat milyen gyorsan valósítják meg? — ki tartja fenn és miből a szakmunkásképzést és a középfokú szakképzést? — hol és miféle szakképzési bázisok alakíthatók ki a nagy értékű iskolai szakfelszerelések segítségével, összhangban a közoktatás korszerűsítésével? — hogyan menthető át a változásokon a nagyértékű oktató állomány? — hogyan válik európaivá a hazai szakirányú felsőoktatás? — miféle egészséges kapcsolat alakítható ki a vízügyi jövendő szervezet és az oktatásban érintett iskoilaegységék között, minimális személyi és tárgyi veszteségekkel ? Az utolsó felvetés azért látszik különösen indokoltnak, mert a vízügyi szervezeti változtatás és az oktatóintézmények fejlesztése azonos időben következnek be. Mindkét változás akciógyengüléssel jár. A kétoldali akciógyengülés helyrehozhatatlan hibák elkövetésének esélyét jelenheti .Ha ez az akciógyengülés csak tisztuló hatású lesz, szerencsések leszünk. Kevés azonban az ilyen szerencsés kimenetnek az esélye! Igen céltudatos háttérmunka szükséges ahhoz, hogy az indokolt tisztulás szellemi és anyagi kártétel nélkül bekövetkezzék. Az előző bekezdésben tisztulást emiitettem. Ügy vélem körvonalaznom kell, mit értek tisztuláson: azt a folyamatot, .aminek során a vízügyi munkákat végzők európai mércével mérve maradéktalanul elvégzik feladataikat. Mellőzve ezeknek a részleteit, szakoktatási oldalról közelítem ezt a kérdést. A szakmai felsőoktatási intézményekből kibocsátott mérnökök képzési célja, hogy átlátva és megértve a hazai vízügyi feladatokat és akarva azoknak színvonalas megoldását, legyenek képesek vízügyi munkacsoportok szakmai irányítására. Mind egyetemi, mind főiskolai szinten egyaránt ismerjék a mindennapi megoldási módokat az irányításhoz szükséges mértékben. Legyenek felvértezve új létesítmények tervezésére, létesítésére, üzemeltetésük irányítására, végül mindhárom feladat terén műszaki-gazdasági fejlesztésre. Ezekre épüljön az egyetemi képzésnek az a specialitása, hogy valamilyen szűk szakirányban adjon iránymutatást meghatározott kutatási és/vagy műszaki fejlesztési (K+F) feladat megvalósításához. Lényeges, hogy az utóbbi feladatnak a megoldását csak olyan egyetemi oktatói testület irányíthatja, amelynek vezetői ténylegesen menedzserek egy-egy K-j-F feladat megoldásában. Ez a követelmény ma csak elvétve teljesül. E követelménytől eltérően szabályozza az egyetem a tanári és docensi kinevezéseket, csak a tudományos fokozatokra koncentrálva. Nem vonom kétségbe a tudományos fokozat megszerzésének szükségességét, csupán hiányolom a vízgazdálkodás és vízépítés terén a fejlesztési menedzselésben való folyamatos együttműködést a szakigazgatási, vállalati, társulati mérnökök és a tanszékek oktatói között. Az első háromban a dolgozókból kell, hogy fakadjon a fejlesztés igénye, a negyedikből a megoldásban való hatékony iránymutató közreműködés. Hiszem, hogy — megfelelő anyagi kondíciók között — elérhető a hazai vízmérnököket képző egyetemi kar és az alkalmazók közötti „európai igényt kielégítő" kapcsolat. Az európai színvonal eléréséhez egyformán jelentős fejlődés szükséges az igényesség részéről éppen úgy, mint az okleveles mérnöknevelés módszereiben és tartalmában. Különösen szükséges a káros hagyományok visszahúzó hatásainak sürgős kiküszöbölése korszerű tartalommal, valamint egyetemi nevelési módszerekkel. A tudományegyetemi képzést érinti a következő észrevételem. Számomra nem érthető, hogy a hazai tudományegyetemek természettudományi karai miért mellőzik a víztan (hidroismeretek) oktatását következetesen. Közismert, hogy a geoismeretek bő teret kapnak a műszaki egyetemi oktatás mellett a tudományegyetemeken. Az atmoszféra tudományára pedig szinte kizárólag az ELTE TTK képez szakembereket hazánkban. A víztan tudósai ezeken a karokon nem vetették meg a lábukat. A mintegy 15 éve indult egészséges fejlődés az ELTE-n kifulladt, eredmény nélkül. Vajon célszerű hazánkban, hogy a meteorológiát csak tudósnak nevelt egyedek, a hidrológiát pedig csak mérnökök művelik? Vagy tán emberi gyarlóság vezetett erre az indokolatlan felemás helyzetre? Célszerűnek látom, hogy tudósaink elgondolkozzanak ezen az indokolatlan hiányosságon és elősegítsék ennek megszűntét. Vagy be kell látnom, hogy a hidrológia nem a természettudományok egyik ága? Sajnos, ez a cikk nem elegendő ahhoz, hogy az egyetemi képzésen kívüli képzésekkel is részletesen foglalkozzam. Csupán annyit jegyzek meg, hogy az üzemmérnök-, technikus- és szakmunkásképzés terén az igények és a megoldás módjait egymáshoz közelebb állónak látom, mint az egyetemi képzését. Természetesen az alacsonyabb képzés szintjén a tévedés kockázata is 'kisebb, mint az egyetemi képzési tévedés kockázata. A hasonló kockázatú vízi- üzemmérnök-képzés állapotát az érintett főiskolán azonban kisebb aggodalommal szemlélem, mint az egyetemi vízi mérnökképzését. Az érdekvédelem kifejezés értelmezését pontosítani kell, mielőtt szólnék róla. Nyilvánvaló, hogy a munkavállalói és munkaadói jogok nem tartoznak az általam érintett fejezetbe. Az érdekvédelem címszó alatt a vízmérnöki szakterületen dolgozó mérnökök (és technikusok) olyan társadalmi közösségének működését értem, amely önkormányzati esziközökkel őrzi a közösségbe (kamarába, kamarai egységbe) tömörülteket a sarlatánoktól, és etikailag elfogadhatatlan egyedektől. Ez a közösség kell, hogy kellő időben minősítési jogokat kapjon és azokkal élni tudjon, alkalmas társadalmi körülmények között. Hazánkban az 1989. év őszén megalakult a mérnöki kamara vízmérnöki tagozata, de még nem jutott a tényleges érdekvédelemig. A magam részéről igen fontosnak tartom, hogy mielőbb működőképessé váljon a Mérnöki Kamara. Megjegyzem, — felmerült bennem, hogy a vízmérnökök (és technikusok) kamarai érdekvédelmét a Magyar Hidrológiai Társaság lássa el, hiszen ennek szakemberbázisa igen szélesen kiterjedt. Ezzel a kérdéssel egyidejűen vethető fel, hogy a Társaság szervezete és működési módja egyaránt megújhodást igényel. Zárszóként: hiszek a kamarai érdekvédelem kialakításában, óva a testületet minden korrupciós elferdüléstől, szigorúan a szakismeretre és a korrekt etikai referenciákra támaszkodva. Dr. Wisnovszky Iván 41