Hidrológiai tájékoztató, 1991

ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Wisnovszky Iván: Vízügyi szakemberek oktatása és érdekévédelme

Vízügyi szakemberek oktatása és érdekvédelme A „vízügyi" jelzőbe illesztett szakembercsoportnak a hatórait célszerű körvonalazni, mielőtt oktatásukról leírok néhány gondolatot. Vízügyinek nevezem e cikkben azokat a szellemi és fizikai dolgozókat, akik a víz közcélú forgalmazásához, a vízi létesítmények létesítéséhez, azok üzemeltetéséhez illeszkedő munkát végeznék. Ugyancsak ide sorolom azokat is, akik a vízügyi szákigazgatásban töltenek be valamilyen szerepet. A határolás után rögzítsük, hogy a vízügyi dolgozók létszáma 1947-ben hozzávetőleg 21 ezer fő volt. Ez a fokozatosan növekedő létszám vízépítőkkel, valamint a mind több vízi létesítmény üzemeltetőivel együtt az 1987. év végére 88 ezer főre növekedett. Vagyis negyven év alatt a vízügyi dolgozók létszáma több mint négyszeresére nőtt. Ezt követően létszámcsökkenés kezdődött. Igen jellemző, hogy az érintett munkaerő képzettsége miféle módon változott? Erről szemléltet néhány jellemzőt az 1. ábra. A kezdeti időszakban a munkaerő struktúra egyetemet végzett mérnökből a helyi irányító munkát végző technikusokból (vízmesterekből, munkavezető pallérokból) és betanított munkásokból tevődött össze. L ideqennyelvü képzés r fellendülése 1E223 2Ü1 3\ZZ\ 1. ábra. A vízügyi munkaerő struktúra változása (1955—1989) J. 8 általános iskolai osztályt végzettek; II. Középfokú végzettségűek: 1. nem szakmájában dolgozó, 2. szakmájában dolgozó, 3. képzetlen; III. Főiskolát végzettek; IV. Egyetemet végzettek Ezt változtatták meg a folyamatosan fejlődő követelmények, a párhuzamosan fejlődött, új szakismereteket adó iskolák és a műszaki-gazdasági fejlődés. A változó követelmények közül ki kell emelni a vízi létesítmények fokozódó ütemű építését, az ezzel szerencsésen együttjáró építéstechnológiai fejlődést, a kézi földmunka jelentős gépesítését a 60-as években, továbbá a vízellátás és sajnos csak kis mértékben fejlődött csatornázás előretörését hazánkban. Később az automatizálást — elsősorban a vízellátás terén. Korszakos fejlődést jelentett a kézi vezérlésű öntözés gépesítése a telepeken belül. Napjaink ijesztő fejlődését az ivóvíz egyre terjedő tisztítási igénye veti fel és a szennyvíztisztítás nyomasztó elmaradásának felszámolása. A vízügyi munka — akár a létesítés, akár az üzemeltetés egyre bonyolultabb technológiák alkalmazását követeli meg. Ez együtt jár a foglalkoztatott munkaerővel szemben támasztott tudásigény növekedésével. A követelmények következtében a munkaerőt célszerűen szakképzett, megfelelő összetételű humánerőforrássá kellett fejleszteni. A munkaerő 5 szintű képzettségűvé vált, újként belépett a főiskolai végzettségű szakember és a vízügyi szakmunkás is. A technikusi képzettség feltételévé vált az érettségi. Az egyetemet vagy főiskolát végzettek specializáló Okleveleit elnyert szakmérnököket ós szaküzemmémököket is képeztek. A 60-as évek elején a szorosan vett vízépítési szakképzés mellett teret nyert a vízgazdálkodási szakemberképzés. Ennek a jelzőnek a terét a vízkészlet-gazdálkodási és a vízi létesítmények üzemeltetési feladatai jelentették. Főiskolai és technikusi szinten a vízgazdálkodás területi és települési ágazatokra bomlott. Megjelent a 60-as évek végén a hazai szakoktatásban is a sanitary irányzat, amelynek az alaptárgyai közé tartozott a vízkémia és vízbiológia is. A 70-es évek elején indították el az egyetemi szakmérnöki továbbképzés keretében a környezetvédelmi szakemberképzést a vegyészmérnöki, kohómérnöki és agrármérnöki karok. A 80-as évek elején megindult a vízellátási és csatornázási' szakmunkásképzés. A tárgyalt időnek végén megindult a kutatómunka a graduális környezetvédelmi képzés és a vízügyi képzés együttes (összehangolt) fejlesztésére a magyar felsőoktatásban. Közben a szakemberstruktúra minőségi összetétele jelentősen megváltozott. A záró időszak jellemzői a következők: — az egyetemet és főiskolát végzettek aránya 4,3 és 4,1% a teljes létszámból; — az érettségizett dolgozók aránya elérte a 49,6%-ot; — 12%-ra csökkent azok aránya, akiknek nincs 8 áláltalános iskolai végzettsége; — a vízellátási és csatornázási téren foglalkoztatott munkaerő aránya meghaladta a vízügyi munkaerőnek az 55%-át; — a munkaerő képzettségének a szakok tekintetében észlelhető heterogenitása fokozatosan nőtt; — az egyetemet végzett munkaerőnek a 25%-a beszél legalább egy idegen nyelvet. A bemutatott eredmények céltudatos és sóik anyagi áldozatot követelő szakiskolateremtő munkán alapulnak. A legutóbbi idők társadalmi méretű változásai ma már világosan jelzik, hogy azok az iskolák, amelyek elősegítették a vázolt munkaerő kialakítását, számos probléma előtt állnak, többé-kevésbé jelentős továbbfejlesztést kell végrehajtaniuk az oktatási (nevelési) munkában. A változtatás oka a felsőoktatásban elsősorban az, hogy növelni kívánják hazánkban a felsőoktatásban részesülők számarányát és az érettségizők alkalmasságát az eredményes felsőoktatásra. Ezt meg kell, hogy alapozza egy mainál célszerűbb, és oktatás, valamint nevelés szempontjából is a mainál eredményesebb közoktatás. A két vázolt cél fő indokai: 40