Hidrológiai tájékoztató, 1986

1. szám, április - ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Cziráky József: Az ásvány- és gyógyvizek összehasonlításának korlátai

nál is korszerű, ion-táblázatos összehasonlítást végeztünk, de teljes ion-táblázat nélkül. Közép-Európa — a zalakarosihoz hasonló — ásván.vés gyógyvizeinek az összehasonlítása volt a cél. Az Üj Magyar Lexikon [4] szerint Közép-Európa Európa középső területe, mely átmenetet képez a keleti kontinentális, nyugati óceáni, az északi hideg és a déli mediterrán részek között. Körülhatárolása eltérő, általában az NSZK, NDK, Svájc, Ausztria, Csehszlovákia és Magyarország területét értik alatta, egyesek ide sorolják Belgiumot és Hollandiát is. összehasonlítottuk még Franciaország, Olaszország, Jugoszlávia és Lengyelország hasonló típusú ásványvizeit is. Szakirodalom, öt — nagyobbrészt korszerű — ásvány- gyógyvíz vegyelmezéseket tartamazó könyv alkotta az összehasonítás többségének alapját. A világ ásványvizeiről 1957-ben Rómában jelent meg MessiniDi Lollo [5] vaskos könyve. Sajnos a könyv több gyógyfürdőnél — mivel más nem volt — sókká csoportosított vegyelemzéseket ismertet, amit a gépi adatfeldolgozásnál nem lehet felhasználni. A gyógyfürdőkre és az éghajlati gyógyintézetekre vonatkozó szakismereteket foglalja össze Amelung-Evers [6] 1962-ben megjelent szintén vaskos könyve, amelynek több fejezete az ásvány- és gyógyvizekkel foglalkozik. A könyv teljes ásványvízelemzést keveset közöl, de táblázatban csoportosítva ismerteti az ismertebb európai ásványvizeket. Lengyelország ásványvizeinek 1975. évi vizsgálatainak eredményét a varsói Balneológiai és Mikrobiológiai Laboratórium munkatársai [7] állították össze és összehasonlították a korábbi évek vizsgálati eredményeivel. A hazai legfontosabb ásványvizek vizsgálati eredményét tartalmazza ugyan Sarló Károly [8] 1949ben megjelent összeállítása, de Magyarország ásványés gyógyvizeinek részletes ismertetését Papp Szilárd [3] végezte a Schulhof Ödön szerkesztésében 1957-ben megjelent szakkönyvben. Közép-Európa ásvány- és hévizeinek korszerű ismertetését tartalmazza W. Carlé [9] 1975-ben megjelent könyve. Az ásványvíz előfordulási helyeknél egy helyről legfeljebb két forrás vagy kút vizének vegyelemzését vehettük csak figyelembe az arányosság miatt. A hazai ásványvizek közül csak a jelenleg balneológiai célra felhasználtak adatait dolgoztuk fel, de pl. a lezárt kutatófúrások ásványvíz vegyelemzését nem. Konyhasós vizeknél csak azokat a tömény NaCl (Sole) tartalmú vizeket vettük figyelembe, amelyek a Na

1 és Cl- ionokon kívül gyógyászatilag jelentős ionokat (Br~, J~, S

2- stb.) is tartalmaznak. Hiszen a Holttenger vize 240 g/l, az élő Vörös-tenger vize 40 g/l, a Földközi-tengeré 36—39 g/l, a Fekete-tengeré pedig 17—18 g/l sót tartalmaz a felszín közelében, a mélyben pedig még többet a lexikon [4] adatai szerint. A vegyelemzések módszere az idők folyamán és gyakran országonként is eltérő. Fontos a helyes vízminlavétel is. A helyszíni vizsgálatokat és a beküldött vízminta alapján készült vizsgálatokat csak egymással szabadna összehasonlítani, de a nyomtatásban közölt vízvizsgálati eredményeknél ezt nem tüntetik fel. Időben eltérő vizsgálatok. Ideálisan csak a közel egy időben végzett vizsgálatokat szabadna összehasonlítani, mert az ásványvizek kémiai összetétele az idő folyamán kisebb-nagyobb mértékben változik. Gyakran a nagymértékű változás hívja fel a balneotechnikusok figyelmét a forrásfoglalás, vagy a kút csőrakatának meghibásodására Nyomdahibák. Sajnos a vegyelmezések közlésénél gyakran előfordulnak olyan nyomdahibák, amelyeknek lehetetlenségét nehéz megállapítani általában, ha nem feltűnő a hibás érték és nincs összehasonlítási alap. Pl. az említett Messini-Di-Lollo könyvben Vinadio olasz gyógyfürdőhely 55 °C-os hévizének H.S tartalma 0,0030 g/l, vagyis 3,0 mg/l, viszont az Amelung-Evers könyv táblázatában 32,0 mg/l érték szerepel. Az összehasonlítás jelentősége Említettük, hogy az egyes ásványvíz-csoportokat már a múlt században is összehasonlították. Papp Szilárd [3] tanulmánya kiegészítésére táblázatokat közöl, melyeken nagyságrendi sorrendben az ásványvizek hidrogénkarbonátion-tartalmát, szabad-szénsavtartalmát, kloridion-tartalmát, aktív kéntartalmát, továbbá jodidion-, bromidion, rádiumemanáció- fluoridion-, metabórsav-, lítiumion-, metakovasav-, stroncium-, báriumion-, és nehéz fémion-tartalmát tüntette fel. A szerző [10] 1962-ben a magyarországi ásvány- és gyógyvizekről irt vázlatos hidrogeológai ismertetés után táblázatokat közöl a budapesti, a dunántúli, a nagyalföldi és az északkelet-peremhegységi ásvány- és gyógyvizek víztípusáról, megadva az összes oldott alkotórész tartalmat g'l-ben és a gyógyászatilag fontos alkotórészeket mg/l-ben az OKI által végzett vegyvizsgálatok alapján. A jelenlegihez hasonló feldolgozás — a szerző tudomása szerint — sem a hazai, sem a külföldi szakirodalomban nem, ismeretes, melynek célja az, hogy Közép-Európa ásványvizeiről rendelkezésre álló vegyelemzések alapján táblázatban országonként ismertesse a zalakarosi gyógyvízhez hasonló kémiai összetételű források és kutak ásványvizének összes oldott alkotórészét, Na

+, Cl- és HCO;j~ ion-tartalmát, továbbá a gyógyászatilag jelntékeny menyiségű Br~, J~, F~, S

2~ és HB0

2~ ionokat. A felsorolt — és még egyéb — adatfeldolgozási korlátok miatt tudjuk azt, hogy csak tájékoztató összehasonlítás lehetséges. Kémiai szempontból helyesebb lenne az ásványvizek egyes alkotórészeinek egyenérték-százalékos összehasonlítása, mert az alkotórészek nem abszolút mennyiségekkel, hanem egyenértékükkel vesznek részt az oldatban levő vegyületek (sók, savak és lúgok) felépítésében. A Than-féle egyenérték százalék kiszámításához azonban teljes kation és anion táblázatra lenne szükség, de ezekkel csak ritkán rendelkezünk. Kívánatos lenne a nyomelemek összehasonlítása is. Egyes országokban, így a Szovjetunióban, Bulgáriában és néha Magyarországon is [11] az ún. Kurlovformulát [12] használják, mely egy tört, ahol a számlálóban az anionok, a nevezőben pedig a kationok szerepelnek egyenértékszázalékban. E képlet hátránya, hogy az egyenérték százalékból nem lehet az abszolút mennyiségekre visszaszámolni. A szerző által összeállított alaptáblázat 230 ásványvizet tüntetett fel, melynek összetétele a zalakarosihoz hasonló. A rokonság mértékét gépi adatfeldolgozással a Vízgazdálkodási Intézet munkatársai [13] állapították meg. IRODALOM [1] Than K.: Az ásványvizeknek chemiai constitútiőjáról és összehasonlításáról. Budapest, 1890. [2] Boleman 1.: Fürdőtan. Budapest, 1887. [3] Papp Sz.: Az ásvány- és gyógyvizek kémiai jellege és összetétele. In: Schulhof ö. szerk.: Magyarország ásvány- és gyógyvizei. Budapest, 1957. • 14] —: Oj Magyar Lexikon: 1—8 k. Budapest, 1959—81. [5] Messiní, M.—Di Lollo, G. C.: Acque minerali del mondo. Roma, 1957. [6] Amelung, W.—Evers, A.: Handbuch der Bader und Klimaheilkunde. Stuttgart, 1962. [7] Kurkowska, B.:—Klosowska, T.—Jedleivska, A.-Malinowska, A.—Sklaska, B.—Sulerzycka, B.—Treichel, J.-Nowicka, B.—Otworoiuski, Z.—Jennerowa, A.—Tatarek, T.—Szulc, R.—Dzwlgaj, L.—Zukrowska, D.—Przybylo, D.—Drys, T.— Stankowiak, J.: Analyzy fizyczno-chemiczne wód stolowych, borowinwykonane w 1975 roku. Warszaiua, 1976. [81 Sarló K.—Papp F.—Frank M.: Magyarország ásványvizei. Budapest, 1949. [9] Carlé, W.: Die Mineral- und Thermalwfisser von Mitleleuropa. Stuttgart, 1975. [101 Czlráky J.: Ásvány- és gyógyvizeink vázlatos hidrogeológiája. M.: Farkas K.—Frank M.—Schulhof ö.—Székely M.: Magyarország gyógyfürdői, gyógyhelyei és üdülőhelyei. Budapest, 1962. [11] Czlráky J.: Lecsebnyije uglekiszlije vodi Vengrii. VIII. Mezsdunarodnii Kongressz po Gidroprotermalnoj Tehnike. Kiszlovodszk, 1972. [12] Szalontal G.: A víz a természetben. In.: Borszéki B. szerk.): Ásványvizek és gyógyvizek. Budapest, 1979. [13] Korpos M.—Szűcs C.—Bognár S.—Hartwig L.: A Zalakarosi D 7-es gyógyvlzkút összehasonlító vizsgálata hasonló összetételű hazai, középeurópai és európai gyógyvizekkel. Budapest, 1985. Sokszorosítás. 1