Hidrológiai tájékoztató, 1984

1. szám, április - ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Domokos Miklós: Pillanatkép hidrológiai kutatásainkról

Pillanatkép hidrológiai kutatásainkról* DR. DOMOKOS MIKLÖS Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóközpont Vízrajzi Intézete összefoglaló előadásomban csak a Vándorgyűlésünk I/a „A hidrológia elméleti számítási kérdései" című témacsoportjába sorolt dolgozatokat tárgyalom részletesebben. A témakörömhöz többé-kevésbé szorosan kapcsolódó, de az I/b ,,A hidrológia vízgazdálkodási alkalmazása", valamint a II. „Árvízvédelem, belvízvédelem" szekcióba sorolt hidrológiai tárgyú dolgozatokra csak utalhatok, pedig Vándorgyűlésünk I/a témacsoportjának bemutatása csak az utóbbi dolgozatok figyelembevételével nyújthatna teljes értékű „körképet" hidrológiai kutatásaink 1981. évi helyzetéről. A dolgozatokat az alábbi kérdéskörök szerinti csoportosításban tárgyalom: 1. A vízrajzi—hidrológiai tevékenységgel szemben támasztott gyakorlati igények megfogalmazása. (Milyen vízrajzi infomációkra van szükség?) 2. A vízrajzi alapadatok előállítását, információtartalmának növelését célzó vizsgálatok. (Hogyan állítsuk elő az igényelt vízrajzi információk alapadatait?) 3. Hidrológiai kutatási eedmények. (Hogyan dolgozzuk fel a vízrajzi alapadatokat a gyakorlat által igényelt infomációkká?) 4. Hidrológiai kutatási módszerele fejlesztése. (Hogyan javíthatók tovább a fenti (3) feladat megoldására eddig alkalmazott módszerek?) 1. A vízrajzi-hidrológiai tevékenységgel szemben támasztott gyakorlati igények megfogalmazása A vízrajzi-hidrológiai tevékenység célszerű megvalósítása szempontjából meghatározó jelentőségű az e tevékenységgel szemben támasztott népgazdasági — ezen belül vízgazdálkodási ágazati és szakágazati — igények, elvárások szabatos megfogalmazása. Témacsoportunk 3 dolgozata a vízgazdálkodás talán leginkább szintetizáló szakágazata, a vízkészlet-gazdálkodás felől közelíti meg a problémakört. 1.1. Szabó Sándor „A vízkészletek értékelésének egy új módszere" c. tanulmánya szabatosain kidolgozott elvi struktúrát ad a forrásként vagy befogadóként működő vízkészletek használatára, mint szabályozott rendszerre. Definiálja e rendszer alrendszereit (a vízkészlethez közvetlenül és közvetve kapcsolódó elemek, a havária esetén aktivizálódó potenciális vízhasználatok alrendszerét, valamint az irányító alrendszert). Az igények és készletek összevetése a vízigény-mátrix alapján töténik és eredmény-mátrixot, probléma- és feladat-mátrixot eredményez. A nagymérvű absztrakción alapuló, szemléletalakító tanulmány azért értékes, mert a vízkészlet-gazdálkodási—környezetvédelmi tevékenység egészébe ágyazva ad képet a vízrajzihidrológiai tevékenység célkitűzéseiről. Természetesen a tanulmányban megfogalmazott gondolatok jelentős továbbfejlesztése szükséges ahhoz, hogy a vázolt mátrix-séma a rendszerméretezés működőképes modelljévé váljon. 1.2. A vízrajzi—hidrológiai tevékenységgel szembeni igények szempontjából értékelem Dávid László: „A lefolyási viszonyok és a vízgyűjtőfejlesztés kölcsönhatása" c. dolgozatát, amellyel „hozzá kíván járulni a vízrajz és a hidrológia fejlesztése célkitűzéseinek a teljesítéséhez is". A dolgozat javaslatot tesz az egyes vízgyűjtők vízgazdálkodási színvonalát jellemző mutatórendszer bevezetésére. A mutatórendszer elemeinek súlyozott öszszegeként számítható eredő mutató különböző vízgyűj-i tők összehasonlítására, trendelemzésekre, az emberi tevékenység lefolyásra gyakorolt hatásának kimutatására hasznosítható. A Szerző példaként felsorolja a lefolyásszabályozás jellemzésére ajánlott mutatórendszer elemeit (a tározás, a vízátvezetés, a vízkivétel, az átlagos vízminőség stb. mérőszámait). » A Magyar Hidrológiai Társaság II. Országos Vándorgyűlése (Pécs, 1981. július 1—2.) I/a. „A hidrológia elméleti számítási kérdései" című szekcióülésén elhangzott összefoglaló előadás második részének rövidített változata. A szellemes javaslattal kapcsolatban azonban az a problémám, hogy még nem érzem eléggé kiforrottnak az általános alkalmazásra. Konkrétan fogalmazva: — A Szerző nem bizonyítja dolgozatában, hogy a mutatórendszer értékeinek ismerete milyen előnyt jelent. — A dolgozatban felsorolt 10 mutató értékének növekedésével a vízgazdálkodási helyzet megítélése kedvezőbbé vagy kedvezőtlenné válik? — Az eredő mutató számításához szükséges — mindenképpen önkényesen felveendő — súlyszámokat nem közli a dolgozat. 1.3. A vízkészletgazdálkodásnak a vízrajzi észlelésekkel szemben támasztott elvárásait a legkonkrétabban Barna Bertalan és Kardos Mária tanulmánya rendszerezi. Különösen értékesek a törzshálózatba bevonandó vízhasználat-imérési helyek kijelölésére ajánlott irányelvek, pontosabban a vízmérlegelés szempontjából szükségesnek ítélt, vízhasználó-típusonként változó alsó ha-t tárértékek. Foglalkozik a dolgozat a vízrajzi adatok feldolgozásának egyes kérdéseivel, valamint tételes javaslatokat ad a vízrajzi alapadatok biztosításának eljárási és szervezeti vonatkozásában. 2. A vízrajzi alapadatok előállítását és információtartalmának növelését célzó vizsgálatok Ezzel a kérdéskörrel a témacsoportba sorolt dolgozatok közül öt foglalkozik. A dolgozatok jól példázzák a kölcsönösen egymásra utalt hidrológiai adatgyűjtés és tudományos kutatás egységének megvalósulását. 2.1. V. Nagy Imre professzor tanulmányában a híd-i rológiai észlelés és adattárolás optimális intervallumainak meghatározási módszereit ismerteti a NYQVISTféle mintavételezési tétel alapján. Bemutatott számpéldákkal igazolja, hogy javasolt matematikai modellje alkalmas az észlelés és az adatbankban való tárolás gazdaságos rendjének meghatározására. Az adatbankban megőrzendő minimális adatszám meghatározásának az a kritériuma, hogy a megőrzött adathalmaz megadott szignifikancia szinten legyen elégséges a ritkítás nélküli adatsor reprodukálására. A közölt eredmények arról győznek meg, hogy a kidolgozott módszert a vízrajzi szolgálatban tömegesen is célszerű lenne alkalmazni az optimális észlelési rend és az adattárolási kapacitás optimális kihasználása érdekében. 2.2. A következőben ismertetendő három dolgozat kisesésű folyókon észlelt vízhozam-adatsorok pontosítása terén elért eredményekről számol be. Nováky Béla a szomszédos vízfolyásszelvényekre felírt anyagmegmaradási egyenleten alapuló, medertározási görbéket alkalmazó módszert mutat be a napi vízhozamok javítására. A módszer elvileg rendkívül egyszerű. A tanulmány számpéldát mutat be arra a nagyonis gyakorlati esetre, amikor egy szelvényben csak a vízállás-idősor, a szelvényt közrefogó két szelvényben pedig a — permanens Q (H) görbéről leolvasott, tehát pontatlan — vízhozam-idősor ismeretes. A bemutatott eredeti eljárás széles körű bevezetésre ajánlható, mert lehetővé teszi — az eddiginél pontosabb, folyamatos vízhozam-adatsorok előállítását; — a vízhozam-adatok besűrítését olyan szelvényekre, amelyeknek nincs méréssel meghatározott Q(H) görbéje, de van vízállás-idősora és két Q(H) görbével rendelkező (nem túlságosan távoli) szelvény veszi közre; — a felszín alatti táplálás, illetve megcsapolás mértékének eddiginél pontosabb becslését. 2.3. Hasonló célzatú Szlávik Lajos dolgozata. A Körösök vízrendszerét 9 szakaszra bontotta és a szakaszok határszelvényein átáramló vízhozamokat — a szelvény adottságaitól függő legcélszerűbb módon — kétváltozós vagy (duzzasztott szakaszon) háromváltozós vízhozamgörbével, illetve a műtárgyszelvények hitelesítési görbéivel számította. Ezután havi víztömeg-nnérle13