Hidrológiai tájékoztató, 1982

2. szám, október - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Vágás István: További gondolatok a vízrajzi évkönyvek forrásértékéről

D — 0,576 cm

2 sec1. Tájékoztatás és összehasonlítás céljából közüljük a ' 4. táblázatot. 4. táblázat Különböző felületekre vonatkozó diffúzió állandók A párolgó felület (cm

2 sec1) megnevezése D Talaj felszín [7] 0,2 Szabad vízfelszín (jelen számítás szerint) 0,58 Friss hó felszín [11] 0.002 Régi hó felszín [11] 0,004 H

2 diffúziója a levegőbe [3] 0,64 IRODALOM 1. Thoma F.: Eljárás a vízpára áramlási sebességének meghatározására. Hidrológiai Tájékoztató, 1976. 26—28. 2. Thoma F.: A párolgáskor keletkező vízgőz elemi részeinek tulajdonsága. Hidrológiai Tájékoztató, 1974. 40—44. 3. Budó A.: Kísérleti Fizika. I. köt. Tankönyvkiadó, Budapest, 1978. 4. Szilágyi M.: Fizikai Kislexikon. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1977. 5. Koschmieder H.: Physik der Atmosphare, Band 2: Dynamische Mettorologie, Leipzig, 1951. 6. Ubell K.: Kádakon végzett párolgásmérések eredményei. VITUKI 1957. évi munkásságáról. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1959. 19—32. 7. Hanks R. J.—Ashcroft G. L.: Applied Soil Physics, Springer—Verlag, Berlin—Heidelberg—New York, 1980. 8. Szabó S.: Vízfelületek párolgásának számítása. — Tervezési segédlet. VITUKI kiadvány, Budapest, 3 965. 9. Szesztay K.—Vancsó I.: Az országos párolgásmérő kádhálózat első eredményei. VITUKI TKE, 18. sz., Budapest, 1965. 1—44. 10. Thoma F.: A pára áramlása függőleges csőben. — Hidrológiai Tájékoztató, 1981. április, 22—23. 11. Bengtsson L.: Evaporation from a Snovv Cover. Nordic Hydrology, 11. 1980. 221—234. További gondolatok a vízrajzi évkönyvek forrásértékéről A Hidrológiai Tájékoztató 1981. áprilisi számában áttekintettem a vízrajzi évkönyvek több, mint száz éves sorozatát, és azokban, különösen pedig a legújabbakban több kiküszöbölendő hiányosságot találtam. Tiszai hidrológiai vizsgálataim során ugyanis használójává váltam a teljes évkönyv-sorozatnak és a felfedett hibákat magamnak kellett kiküszöbölnöm. Janó Albert és dr. Szekeres János kollégáim a Vízügyi közlemények 1981. évi 4. számában fűzték hozzá gondolataikat áttekintésemhez. Ez a válasz az eredeti cikk „nyilvánvalóan ismerethiányból származó", „az adatok nem kellő mélységig való áttanulmányozásából adódó", végeredményben „a valóságtól távoleső" megállapításaira hivatkozott, az érdemi gondolatfűzéstől azonban jórészt tartózkodott. Az évkönyveknek 1968 óta fennálló leglényegesebb hiányosságaira, arra, hogy azóta az évkönyvekben eredeti vízállás- vagy vízhozamadat nincsen, csak származtatott (számított) adat, a válasz nem adott magyarázatot. Ez nemcsak az adattorzulás melegágya, hanem az évkönyvek forrásértékét is erősen csökkenti, ha meg nem szünteti. Elismerésre méltó, hogy a magyar vízrajzi évkönyvek sok külföldi címre jutnak el, és a külföldi szakemberek — akik természetesen nem lehetnek az évkönyvek tényleges használói, hiszen számukra idegen folyókról van szó — melegen dicsérik az évkönyvek készítőinek sokoldalúságát és szorgalmát. Ez azonban még nem bizonyítja az évkönyvnek valós használatiés forrásértékét. A hazai felhasználó is csak akkor érzékeli ezt igazán, ha hosszú időt tölt a hazai folyók vízjárásának tanulmányozásában és az évkönyvek használatában. Az sem érv, hogy az évkönyveknek azért kellene jónak lenniük, mert a mindenkori főhatóság, és más tisztségviselők, akiknek a legmagasabb felsőbbség „hivatalt adott", az évkönyvek tervezetét jóváhagyták. A száznál több év történelme csak a szakmailag helyesnek bizonyult elveket hagyhatja jóvá. A bizottsági kérdőíves felméréseknek sincs mindig valós értéke. Lényeges kérdéseket egy ember is észrevehet, ugyanakkor százak elmellőzhetnek. A válasz is elismeri az 1917—1923 közötti adathiányokat, amelyek pótlására a kéziratosán megőrzött, utólagosan kiegészített adatsort is elegendőnek tartja. A kéziratok idővel elveszhetnek. Jobb Volna sokszorosításuk. A válasz állítása, hogy a „ténylegesen mért adatok külön jelöléssel vannak feltüntetve", csak egyes, kisebb jelentőségű, főként . a hídroncs-duzzasztásokkal kapcsolatos esetekben valós, a legfontosabb esetekben nem. Az 1968 óta bevezetett „napi középvízállások" közlése mellett nem szerepelnek a származtatás alapadatai. Itt még az is hiányosság, hogy az árhullámok alsó és felső tetőzéseinek tényleges értékét csak a havi extrémummal való egyezés esetén közlik az évkönyvek, időpontjukat (napjukat) azonban nem, s azt sem mindig lehet kikövetkeztetni. A napi középvízállások „származtatásának" kifogásolt gyakorlatát a Vízrajzi Intézet vezetője a Magyar Hidrológiai Társaság Hidraulikai és Műszaki Hidrológiai Szakosztályának 1982. február 11-i előadó ülésén tett hozzászólásában maga is megváltoztatandónak ítélte. A válasz helyesen mutat rá, hogy az évkönyvek az árvízi csúcs-Vízállások mért és számított értékeit elkülönítették. Az adatkeveredést nem is ez valósította meg, hanem az, hogy ezeket a számításokat egyes esetekben elvégezték, másokban nem, még utólagosan sem. A hídroncs-duzzasztások vízállásainak zavaró adatoktól való megtisztítása és a kettős táblázatok közlése csak a Duna esetében történt meg. Más folyók esetében viszont nem lehet tudni, hogy a közölt adat a hídroncsok miatt befolyásolt-e, vagy sem. A válasz a vízhozamok kérdésében lényegében a megtett kifogásokat támasztja alá. Többváltozós vízhozamösszefüggést viszonylag ritkán alkalmazhattak — azok nagyrészét is a gyakorló vidéki szakemberek dolgozták ki —, így csák ezekben a ritka esetekben jók az évkönyvi vízhozam-adatok, A közölt vízhozamok döntő többsége megbízhatatlan. A vízrajzi évkönyvek csak a mesterséges vízszínduzzasztások hatását értékelték, kisesésű folyóink természetes vízszín-duzzasztásokból vagy -süllyesztésekből származó vízszínváltozásait azonban nem. Pedig ez a száz esztendő során mindenkor fennállott, mértékadó volt, s ez tette bizonytalanná a vízhozamgörbék megszerkesztését is, értékelhetőségét is. Az éves kötetszámozás az évkönyv-sorozat valós korviszonyait mutatná. így húsz évvel fiatalabbnak hihetik a sorozatot. A 0-ponti javítások esetében elődeink kétségtelenül a késő utódok munkáját nehezítették meg. Az évkönyvek történetét véleményem szerint az 1930 évi összefoglalás jobban tükrözi, mint a későbbiek, mert ez eredeti forrásokhoz nyúlt, az 1975. évi viszont már csak kommentárokhoz. A mai értékelések alighanem kevésbé érzékenyek a meglevő hiányosságokra. A vízrajzi évkönyvek forrásértékét végső soron a gyakorló hidrológusok igényei szerint kell biztosítani, és az évkönyv szerkesztőinek ezeknek az igényeknek a kielégítése a feladata. Dr.' Vágás István 9