Hidrológiai tájékoztató, 1982

1. szám, április - MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Lászlóffy Woldemár: A Vízügyi Könyvtár egykor és ma

a nemzetközi Fertő tó kutatás helyzetéről számolt be. Öt követte dr. Takáts Tamás állomásvezető előadása, aki a vízminőségi vizsgálatok eddigi eredményeit öszszegezte. A nemzetközi Fertő tó kutatás érdekében ezek a vizsgálatok nagyon fontosak, mert a megnövekedett idegenforgalom, és tájrendezési elképzelések éreztetik biológiai befolyásukat. Kárpáti B. László tudományos munkatárs a Fertő tó madárvilágát, Traser György aspiráns pedig a Fertő part ugróvillás (Collembola) faunáját ismertette, vetített képekkel. A gazdag program bonyolítását, eredményeit Köves László, a vízmű igazgatója foglalta össze. A találkozón megjelentek és képviseltették magukat azok az intézmények és szakterületi illetékesek, akik Varga Lajos munkásságát áz elmúlt évtizedek alatt megismerhették. Az emlékülés elmélyült hangulatát növelte az a körülmény, hogy az elhunyt tudós lánya és unokája is megjelent a rendezvényeken. A Bécsből érkezett vendégek külön megköszönték a Soproni Területi Szervezet körültekintő igyekezetét és a vendéglátást. Értékes tárgyi és írott dokumentumok átadásával kifejezték azon óhajukat, hogy a jövőben is támogatni kívánják a Területi Szervezet elképzeléseit. Ha lehetséges, akkor a kutatóállomás keretei között külön dokumentum gyűjteményt létesíthet a Vízügyi Igazgatóság. A Területi Szervezet felgyülemlett dokumentumanyaga erre máris rendelkezésre áll. A további efladatok és részletek kidolgozását külön munkabizottság vállalta (felelős: Garád Róbert ügyvezető elnök). Az előadások során sok hivatkozás történt Varga Lajos életrajzi adataira, és így az alábbiakban összefoglaljuk ezeket a részleteket: Varga Lajos Erdélyben, Désaknán született, 1880ban. Tanulmányait a kolozsvári egyetemen folytaitta, és később, 1914-ben már a doktori cím birtokosa is volt. Az első világháború után megpróbáltatások, vándorlások keserűségeivel Soproniba került, és ebben az akkor félig németajkú világban talált otthonit, munkát, családot. Felkészültségével, szorgalmával csakhamar eüsmert tudós lett a biológia szakterületein. Fehér Dániel, Mika Ferenc, Vendel Miklós és sokan mások társaságában dolgozott. Több mint negyven évig foglalkozott a Fertő tóval, és így minden részletében ismerte. Kedvenc terve az volt, hogy egyszer egy Fertő monográfiát írjon, nagyobb terjedelemben. A mikroszkópok és a katedra mellett a Soproni Hírlap, a Sopron vármegye újságcikkeiben gyakran szerepeltek akkori tanulmányai. Abban az időben csak ilyen módon tudott a nyilvánosság számára ismeretanyagot nyújtani. A Soproni Szemle szerkesztő bizottságában is fémjelezte tudását tanítani tudó közreműködését. A második világháború után nagyon sok megpróbáltatás érte. Családja nyugatra távozott. Egyedül maradt, majd az ötvenes években, mint kapás segédmunkás, a Fertő menti szőlőkben dolgozott. Saját naplójának tanúsága szerint belső nyugalomban élhetett, és a Fertő táj színeivel, távlataival Jkitöltötte magányának napjait. Később Fehér Dániel professzor segítségével a soproni egyetemre került, és kutatóként dolgozott. 1961ben Vendel Miklós felkérésére elvállalta a Magyar Hidrolóigiai Társaság Soproni Területi Szervezetének elnöki tisztét. Áldásos és sokrétű munkásságát az elhatalmasodó rákos kór 1963. májusában örökre megszakította. ' A kiváló ember és tudós emlékét Területi Szervezetünk az elmúlt időszakban kegyelettel megtisztelte. Az elhelyezett koszorúk csak jelképek azonban a Varga Lajos által egykor sürgetett Fertő tó kiadványok — sokszorosan újraszülettek. Az elmúlt húsz évben szinte a Fertő tóról írták hazánkban a legtöbb tanulmányt, újságcikket. Pichler János szerkesztési szorgalmával megvalósultak az akadémiai kiadványok, és itt is hivatkozhatunk azokra a munkatársakra, akik a több mint 17 kötetnyi anyag használatát lehetővé tették. Lászlójfy Woldemár, a Fertő tó Bibliográfiája című művével csak növeli a nemzetközileg is értékelt munkásságot. Varga Lajos emlékgyűlésével az időtlen tényekre hivatkozunk. a kutatásokra, a képzőművészeti alkotásokra, a Fertő táj dalaira, az itt élő emberek munkájára. Az érzések akkor a legigazabbak, ha nem tudjuk megformálni őket. Minden forma, keret, megnyilatkozás némi gyarló belenyugvás is. Garád Róbert A Vízügyi Könyvtár egykor és ma* Aki ma a Vízügyi Könyvtár Vigadó téri olvasótermében a kartoték-katalógusok alapján néhány perc alatt tájékozódhat arról, hogy mit olvashat az őt éppen érdeklő szakkérdésről, majd szinte várakozás nélkül helyet foglalhat a kiválasztott könyvvel a kezében az asztalok valamelyikénél, nem is tudja elképzelni milyen is volt fél évszázaddal ezelőtt a helyzet. Előttem van az a tanácsteremnek nevezett sötét helyiség, amely a Földművelésügyi Minisztérium II. emeletén a vízügyi műszaki főosztály (az OVH őse) könyvtárául is szolgált. Az áporodott levegőjű terem ablakai az épület egyik szűk belső udvarára nyíltak, a belépő villanyfényre volt utalva. A könyvek öt hatalmas, felső részükön üvegezett ajtajú szekrényben kínálták magukat. A terem közepét elfoglaló hosszú asztal körül sorakozó karosszékek miatt alig hozzáférhető szekrények párkányán eligazító tábla volt, a vízügyi igazgatás akkori felépítésének megfelelő felírással: Folyammérnökség, Kultúrmérnökség, Vízrajz, Vízjog és ... Vegyes. A szekrénykulcsokat a főosztály irattárában található könyvtáros őrizte, őt kellett megkeresnie annak, aki olvasni akart. A cikk kiegészíti Csobók Veronika—Szabó Ferenczi Morianne: „A Vízügyi Szakkönyvtár és gyűjteményei" című, a Hidrológiai Tájékoztató 1981. októberi számának 37—38. oldalán megjelent, a Könyvtár szolgáltatásait részletező közleményét (Szerk.). Az akkor uralkodó körfelfogás a könyvtárt könyvek elhelyezésére rendelt raktárnak tekintette. A könyvek: kincstári tulajdon, velük kapcsolatban a legfontosabb teendő, a leltárba vételük volit. Egy segédhivatali tisztviselő — a polgári iskolai végzettség megkívántatott, — az ügyiratok iktatása és irattárba helyezése mellett könnyen elvégezhette. Csak az írásának kellett szépnek, könnyen olvashatónak lennie. A könyvtáros pedáns ember volt, ahogyan egy jó köztisztviselőhöz illett. Az új könyveket sorszámmal látta el, és adataikat beírta a vaskos törzskönyvbe. Az elhelyezésük némi gondot okozott ugyan, hiszen egyikmásik két vagy három ügyosztály munkakörét érintette, azonban segítséget jelenített, hogy milyen beosztásban dolgozott az, akinek a kívánságára beszerezték. Végső esetre pedig ott volt a „Vegyes" felírású szekrény, amely mindennek helyet adhatott. Az állomány — kb. 2500 kötet könyv és folyóiratok — (viszonylag gazdag és változatos volt. A könyvek „beszélnek". Egy részük, a múlt század közepe tájáról, még az egykori Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumból való: a nagy folyószabályozások idejének hazai irodalma és a kor legfontosabb kézikönyvei. A korszellemnek megfelelően sok közöttük a francia nyelvű. Egy másik réteg a kultúrmérnökség születésére (1879) emlékeztet: Kvassay Jenő használta őket a magyar nyelvű szakirodalom alapjainak megvetésénél. Sajó Elemér és Lampl Hugó fiatalkori működésére vall