Hidrológiai tájékoztató, 1981

1. szám, április - MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Bencze Géza: Somogyi vízimalmok a reformkorban

A szabadságharcban fiai honvédtisztként harcoltak, ő maga sem titkolta hazafias érzelmeit. A Bach korszakban feljelentések hatására állásából elmozdították. 1870-ben hal meg Kaposvárott. Szomajomi (ma kaposfői) háza igen elhagyott állapotban még ma is áll. Életéről és . munkásságáról részletes tanulmányt Bendefy László írt a Hidrológiai Tájékoztató 1968. évi és a Somogy megyei Levéltári Évkönyv 1974. évi számában. Török Ferenc és Vörös László ténykedésének idején az Institutum Geometricum működésének hatására egyre több végzett mérnök lép munkába. Többségük uradalmi mérnökként tevékenykedik. Ezek közül említem meg Brechter József, Szakonyi Ignác, Klausz Adolf, Korizmics László, Pudlainer József, Csorba János nevét. Brechter József — 1790-ben született Hetesen, 1826ban szerzi meg diplomáját — az Eszterházy uradalom mérnöke. 1836-ban — Szakonyi Ignáccal és Klausz Adolfía\ közösen elkészítik a Kapós csatorna Dombóvár és Sió közötti térképét. Klausz Adolf szintén 1826-ban szerez oklevelet. 1830ban a Kapós környékén községhatárokat mér. 1838-ban készíti el a „Koppán motsárjának Helyhezeti Rajzolatjáét, egy szárító csatorna ásása céljából, és a Koppánycsatorna hosszmetszetét, szabályozási tervét. Szakonyi Ignác — tevékenységének fő területe a Kapós folyó volt 1830-tól, több szakaszon térképezte a folyót, 1844-ben készítette el a dombóvári uradalom lecsapolási tervét. Korizmics László — 1816-ban született Aggszentpéteren, 1837-ben szerzett diplomát — az adonyi—ozorai—kaposvári uradalom mérnöke. 1841-ben az Eszterházy lévai uradalomba kerül, itt valósítja meg a rétöntözést, majd 1845—46-ban a Kapós völgyében is tervez ilyet. A szabadságharc alatt miniszteri titkár. 1858ban az Akadémia tiszteletbeli tagjává választják. Az imént említett mérnökökről igen kevés adat áll rendelkezésre. Mellettük ugyanakkor még számos szakember tevékenykedett, akiknek csak a nevét ismerjük. A levéltárakban való kitartó kutatás minden bizonynyal sikerre vezethet, hogy elődeink munkásságáról, életéről teljesebb képet kapjunk. Én itt elsősorban azoknak a nevét kívántam nyilvánosságra hozni, akik a Kapós rendezési munkálataiban aktívan részt vettek. Remélem, hogy nevük a méltó elődök sorában marad meg emlékezetünkben. Rákos József IRODALOM Bencze G.: Adatok a Kaposvölgyi vízrendezés első időszakáról (1807—1819). Somogy megyei Levéltári Évkönyv, 1970. 101—112. Bencze G.: A Kapós vízrendészeti munkái Somogyban (1820—1835). Somogy megyei Levéltári Évkönyv, 1971. 94. Bencze G.: Török Ferenc Somogy megye mérnöke. Somogy megyei Levéltári Évkönyv, 1975. 81—94. Bencze G.: Beszédes József a Kapós szabályozásáról és az elkészült csatorna fenntartásáról. Hidrológiai Tájékoztató, 1978. 5—9. Bcndejy L.: Vörös László 1790—1870. Hidrológiai Tájékoztató, 1968. június, 5—9. Bendefy L.: Vörös László emlékezete. Somogy megyei Levéltári Évkönyv, 1974. 85—112. Fodor F.: Magyar vízimérnököknek a Tisza völgyében a kiegyezés korában végzett felmérési vízi munkálatai és annak eredményei. 1957. Fodor F.: Institutum Geometricum. Bp. 1975. lhrig D.: Beszédes József (1787—1852). Hidrológiai Tájékoztató, 1964. június, 6. Károlyi Zs.: A vízhasznosítás, vízépítés, és vízgazdálkodás története Magyarországon: Bp. 1960. Somogyi vízimalmok a reformkorban* A török hódoltság megszűnése után, a XVIII. század közepétől jelentős népességgyarapodás következett be a megye területén, s a korábban elnéptelenedett puszták és falvak újból életre keltek. A népesség, s vele együtt a megművelt területek nagyságának gyarapodásával párhuzamosan nőtt a községi, vagy községközeli patakokra, folyóágakra épített malmok száma. A vízhasznosításnak szinte egyetlen módja ez vizsgált időszakunkig, s az ekkori halastavak is szinte kizárólag a malomtavakból kerültek ki. Itt érkeztünk el a XVIII. századi, még a korábbi időszakokat is meghaladó mocsárvilág kialakulásának mesterséges okához, a malmok működését biztosító, vidékünkön azzal szerves egységet alkotó gátakig, malomtöltésekig. Vízimalmaink — a drávai hajómalmokat leszámítva —• szinte kizárólag gátasmalmok voltak, megfelelően a kialakult sajátos magyar malomépítészetnek.

1 (Zárójelbe kívánkozó megjegyzés: a XVIII. századi magyar malomépítészet minden bizonnyal fő vonalaiban a középkorból megmaradt, a török hódítás időszakát is túlélt, ősinek tekinthető formát örökítette tovább. A birtokosai révén osztrák és német szálakkal kötődő megyében megjelenő új iparosréteg jelentős része németajkú, közte a molnár és a malomépítő is, akik így a fejlettebbnek tartható német szitásmalmot honosítják meg. A sajátos magyar viszonyokra jellemző az is, hogy míg nálunk a korszak megyei alkalmazású mérnökeinek egyik alapvető feladata volt a malom és a hozzátartozó malomgátépítések ellenőrzése, tervezése, munkáinak végeztetése, addig a német területen a vízépítés munkájába nem sorolják be a malomgát készítését, s azt a malom fontos tartozékaként vagy részeként nem is tartják számon.

2) * Előadásként elhangzott az MHT Somogy megyei Területi Szervezete 1980. március 20-i előadóülésén. A XIX. század elején, második évtizedében megyénkben háromféle malomtípussal találkozunk.

3 Számban a legkevesebb a csak néhol előforduló szárazmalmok száma, 1822-ben mindössze 12 volt belőlük, s zömmel növényi olaj előállítását szolgálták. Nagyobb számarányt képviselnek a Dráva főágán vagy mellékágain elhelyezkedő, a helyzetüket változtatni tudó hajómalmok. A XVIII. század utolsó harmadának természeti — s közte jelentős részében annak vízrajzi — képét rögzítő ún. első katonai térképfelvétel somogyi lapjain 38 darab számolható meg belőlük a folyó somogyi oldalán. A későbbi, 1822-es megyei malomösszeírás összesen már 67-et említ meg, 13 helységben. E 67-ből 52 a folyó alsóbb szakaszán, a szigetvári járás néhány falvának határában található, amit a járás sűrűbb parti településállományával magyarázhatunk. Egy-két községben igen komoly számban találhatók, így Drávakeresztúron, Drávatamásiban, Drávasztárán és Révfaluban nyolcnyolc, Lanka-pusztán hat, Bélaváron, Endesen öt hajómalom volt. A legmagasabb az ún. gátasmalmok száma, amelynek — mint a neve is utal rá — szerves tartozéka, sőt többnyire működésének elengedhetetlen feltétele volt a víztartó gát szerepét játszó töltés. Nagysága a helyi viszonyoktól, a morfológiai adottságoktól függően lehetett csupán néhány öl hosszúságú, lényegében csak vízterelőgát, de esetenként többszázöles hosszúságú völgyzárógát is. Egyik alapvető vízépítményünknek kell tekinteni e töltéseket, malomgátakat, különösen az ország apróbb patakokban bővelkedő dombvidéki jellegű tájain. Középkori eredetére utal a malomhely viszonylagos állandósága, s az a tény is, hogy az időben első építésű — tehát a legkedvezőbb helyzeti energiát kihasználó — malmok kivételével más módon aligha lehetett volna vízimalmot építeni. A szinte egyetlen más mód a malomcsatornán keresztül történő vízbiztosítás 7