Hidrológiai tájékoztató, 1979

1. szám, április - Istvánfalvi Miklós: A Mecseki Szénbányák vízgazdálkodása

nem erre a célra méretezett szennyvíztisztító berendezés megfelelő hatásfokkal tisztítani. Ezt a problémát saját hatáskörünkben és eszközeinkkel megnyugtatóan megoldani nem tudjuk. A vasasi szennyvíztisztító berendezés teljes felújítást igényelt. A felújítás befejezésénél tartunk. Beüzemelése 1978-ban várható és vele együtt a tisztítási hatásfok jelentős javulása. 2.2 Ipari szennyvizek. Ipari szennyvizünk elenyésző része kerül ki ma már csak Pécsújhegyről, a korábban már ismertetett vízvisszaforgatásos, flotációs vákuumos iszapvíztelenítési eljárás bevezetésének eredményeként. A nagy mennyiségű szennyvízkibocsátást vállalatunknál a mélyszinti bányászkodás során a bányatérségekben fakadó bányavíz kiemelése adja. Bányáink földtani viszonyaiból adódóan itt nem nagy tömegű vízbetörésekről van szó — mint pl. a középdunántúli és a dorogi bányáknál ez ismert — hanem szivárgóvizek jelentkezéséről. Ezek a szivárgóvizek — vizsgálódásaink szerint — elsősorban csapadékvízből származók és mennyiségük — időeltolódással — annak menynyiségi ingadozását követi. A vizsgálódást ennek az összefüggésnek kimutatására, bizonyítására más vonalon kezdtük. Első feltételezésünk az volt, hogy a fakadó bányavizek mennyisége a nyitott vágathosszakkal függ össze. Ezt ötéves időszakban vizsgálva meg kellett állapítani, hogy a bányavízfakadás mennyisége nem mutat összefüggést a nyitott vágathosszakkal. A vizsgált időszakban a bányavíz-kiemelés 1900 emuról 2600 em

3-re nőtt (időszakon belüli váltakozással), összefüggést találtunk viszont azzal, hogy a Pécs térségében mért csapadékmennyiség ugyanezen időszak elején 398 mm/év, míg a végén 854 mm/év volt (ugyancsak időszakon belüli váltakozással). Most már ezen összefüggést kezdtük részletesebben vizsgálni és ennek eredményeként a következőket állapítottuk meg. A fakadó, és kiemelésre kerülő bányavizek mennyisége jó kapcsolatot mutat a csapadék mennyiségével, ha a leszivárgás időintervallumát is figyelembe veszszük. Ha ugyanis azonos hónapokban hasonlítjuk össze a kiemelt bányavíz mennyiségét az adott hónap csapadékmennyiségével, az semmiféle kapcsolatot nem mutat, de ha a kétféle értéket diagramra rakjuk fel és a csapadékvíz diagramját a bányavizén elcsúsztatjuk 3,5—4 hónappal, már jó egyezést találunk. Mivel üzemeinknél a bányászkodás 100—600 m-lel a felszín alatt folyik, természetesen a fent említett 3,5—4 hónapos átlageltolódás bányatérségenként más és más, két hét és 5—6 hónap között is változhat, amit részben a mélység részben a bányatérség és a külszín közötti rétegződés, valamint a hegységszerkezet befolyásol. A bányavíz már fakadáskor természetes szennyezésű a leszivárgás során bekövetkező oldóhatás eredményeként. Szennyezettsége főleg oldott sókban nagy. Ezen kívül a zsompokban összegyűlő bányavíz lebegő anyagokat, szénport, agyagmaradványokat stb. is tartalmaz. A korábbi, szennyvízbírságról szóló, 5/1966. Korm. sz. rendeletben foglaltak szerint főleg az oldott sók és lebegőanyag volt kifogásolt és — mivel a rendelet az oxigénfogyasztási szennyezést BOI-ben határozta meg — a szénportartalom csak lebegőanyag-többletként jelentkezett. Ekkor próbálkoztunk megoldást találni az oldott sók mennyiségének határértékalá-csökkentésére és megbíztuk a VITUKI-t az ezzel kapcsolatos vizsgálat elvégzésére és javaslattételre. Az 1967. évben elkészült tanulmány tanúsága szerint az oldott sók határérték alácsökkentésére olyan berendezés és eljárás lenne csak alkalmazható, melynél az üzemköltség 1967. évi árszinten 6,50 Ft/m

3 1978. évi árszinten 12,00—15,00 Ft/m

3-t jelent és a létesítési költség — a hét bányaüzemnél párhuzamosan megvalósítva a berendezést — 1978. évi árszinten több százmillió forintot tenne ki. A vízügyi hatósággal egyetértésben ezt a megoldást népgazdaságilag nem kívánatosnak (károsnak) kellett minősíteni és alkalmazásától elállni. Az 1969. év novemberében megjelent új szennyvízbírság-rendelet minőségi változást hozott. A korábbi rendelkezéshez képest elhanyagolja az oldottsó-szennyezést, viszont BOI-ről KOI-re tért át az oxigénfogyasztás megítélésénél és így a szénporszennyezést nem lebegőanyagként, hanem oxigénfogyasztóként nyilvánítja károsnak. Sem a rendelet megjelenésekor, sem azóta nem értettünk és nem értünk egyet sem vállalatunk, sem az ügyben hosszú vizsgálatokat végzett és annak eredményét publikált BÁKI azzal, hogy a mecseki szén természetes vízfolyásban oxigénfogyasztónak minősülne és bírságolása oxigénfogyasztóként jogos lenne. Mivel ezen a problémán egyet nem értésünk és az említett tudományos vizsgálatok eredménye mit sem változtatott, inkább igyekeztünk a szénportartalmat csökkenteni, megszüntetni, mint kilátástalan vitákat folytatni. Ennek érdekében hoztuk létre Pécsújhegyen a már ismertetett berendezést és technológiát, a bányaüzemeinknél pedig, vagy még lent a bányában, — ha pedig erre ott hely és lehetőség nem volt — a külszínen ülepítőtározókat létesítettünk, vagy bővítettünk úgy, hogy legalább 2—3 óra ülepítési időt biztosíthassunk a bányavíznek, mivel mind laboratóriumi, mind kismintakísérleteink szerint a szénpor 95%-a 2 óra alatt kiülepszik. így sikerült a szénportartalmat és vele a KOI-t a kifogásolt érték alá csökkenteni. Egyben így a lebegőanyag mennyisége is állandóan a kifogásolt érték alatt marad. Mivel fentiek után már csak az oldottsó-szennyezés maradt, ami a jelenleg hazánkban ismert és bevezetett technológiák alkalmazásával gazdaságosan és ésszerűen nem javítható, más utat kerestünk a szennyezés tömegének csökkentésére. Arra az álláspontra helyezkedtünk hogy ha a kibocsátandó vizeink szennyező komponenseit nem tudjuk tovább csökkenteni, úgy meg kell próbálkozni a szenynyezett víz kibocsátásának mennyiségi csökkentésével. A fakadó víz mennyiségét nem befolyásolhatjuk, de keresve a szennyezett víz más célú felhasználásának lehetőségét, csökkenthetjük a kibocsátás mennyiségét. A vízminőség erősen lehatárolja az alkalmazási lehetőségeket. Élőként az iszapolások során használtunk bányavizet, majd áttértünk használatára a pécsújhegyi mosó pótvízigényének kielégítésénél is. Ez után kezdtük porlekötésre felhasználni bányaudvaroknál, meddőhányóknál, majd ugyanilyen célú hasznosításra megteremtettük a lehetőséget a komlói kőbányánál is. Legutóbb bevezetett alkalmazási területe a külfejtési területek és utak rendszeres locsolása porlekötési célokra. Itt nem megvetendő az alkalmazás kettős haszna, ugyanis amellett, hogy csökkentjük a befogadóba jutó szennyezett vizet, egyidejűleg csökkentjük a levegőszennyezést is, gátolva a korábban nagy mennyiségű porfelszállást. Szemléltetésül az 1971—1977 közötti összes bánya vízkiemelés, a hasznosítás és a kibocsátás mennyiségi adatai: Kiemelt Hasznosított Befogadóiba vízmennyiségek 1000 m

3-ben 1971 1,900 130 1,770 1972 2,161 248 1,913 1973 2,264 250 2,014 1974 2,094 405 1,689 1975 2,577 460 2,117 1976 2,464 473 1,991 1977 2,647 517 2,130 Az 1977. évben hasznosított bányavízmennyiség már közel négyszerese az 1971. évben hasznosítottnak. Ez az út mutatkozik leginkább járhatónak a továbbiakra is és egyrészt keresve állandóan az új felhasználási lehetőségeket, másrészt a már feltárt lehetőségeknél szorgalmazva a felhasználás ésszerű növelését, kívánjuk a szennyvízkibocsátás mennyiségét tovább csökkenteni. 26