Hidrológiai tájékoztató, 1978

Moyzes Antal-Dr. Scheuer Gyula: A balfi szénsavas ásványvízkutatás eredményei

tartó réteget tártak fel, amely homoklisztes finomhomok kifejlődésű, de helyenként kavicsos kifejlődésbe megy át. Vastagsága 1,3—3,5 m között változott a területen. Felszín fölé felszökő vizet tárol, és rétegvíznek minősíthető, miután két vízzáró agyagréteg között települ. A mérések szerint a próbakutakban a nyugalmi vízszint a felszín felett + 0,9—1,4 m között állt be. A 3—4. sz. fúrásokon keresztül szerkesztett vízföldtani szelvényen (2. ábra) mutatjuk be a területre jellemző adottságokat. A fúrásokat próbakutakká képeztük ki, külön-külön az alsó és a felső víztartó rétegekre. A felső víztartó réteg a próbaszivattyúzások adatai szerint 20—60 l/p vízmennyiséget adott. A fajlagos vízhozam 12—22 l/p/m között volt. Az alsó homoklisztes homok víztartó réteg a próbaszivattyúzások során 20— 55 l/p közötti kutanként változó vízhozamokat szolgáltatott. A fajlagos vízhozam 4—9 l/p/m között változott. Az alsó víztartó szivárgási tényezője a számítások szerint k = 2X10—

5 m/sec, illetve 4X105 m/sec értéknek adódott. Vízminőségi vizsgálatok Az FTI Vegyészeti Irodája megvizsgálta a palackozó üzem jelenleg használt kútjait és a környékbeli ásott kutakat, valamint a próbafúrások által feltárt víztartók vizeit, továbbá kiegészítésként a palackozótól északra, Fertőrákostól délre, a Fertő tó partján fakadó források vizeit is. A vizsgálati eredményeket összefoglalóan a következőkben adjuk meg. A vízvizsgálatok szerint a jelenleg az üzem területén levő kutak és a községi savanyú kút vizei közel egyezőek. A kémiai összetétel alapján nátrium—kalcium—magnézium—hidrogénkarbonátos szénsavas ásványvizek csoportjába tartoznak. A bepárlási maradék 1400—1750 mg/l között változott, a nátrium 220—320 mg/l, a kalcium 200—220 mg/l, a magnézium 40—110 mg/l értékhatárokon belül ingadozott. A hidrogénkarbonát mellett, amely átlagértéke 1500 mg/l, a klorid 60 mg/l körüli és a szulfát pedig 50—100 mg/l összmennyiséggel jelentkezett a vizekben. A szabad szénsavtartalmuk 1000—1700 mg/l érték között ingadozott. A fúrásokban feltárt felső víztartó réteg vize, amely lényegében talajvíz, a vizsgálati eredmények alapján rendkívül nagy ásványi sótartalmú (2300—2700 mg/l) és keménységű (90—100 nkf). A feltárt víz kalcium-magnézium-nátrium-hidrogénkarbonátos és szulfátos talajvíz. Szerves szennyeződésre utaló komponensek közül nitrit nitrát, ammónium, és foszfát ion nem volt kimutatható. A feltárt alsó, nyomás alatti rétegvíz a vizsgálatok szerint megegyezik, illetve a vízkémiai jellemzők azonosak a palackozó üzem által használt kutakéval. A vízkémiai vizsgálatok szerint tehát a területen megkülönböztetünk nagy oldott sótartalmú talajvizet, szénsavas ásványvizet szolgáltató nyomás alatti rétegvizet és a kettő keveredéséből kialakult kevert vizeket. E víztípusoknak főbb jellemzőik megközelítően azonosak, csak az oldott anyagok mennyiségében térnek el egymástól, továbbá a C0

2-tartalom a mélységgel növekszik, ezért az alsó réteg vize tekinthető az igazi balfi szénsavas víznek. A területen fakadó források és egyéb vizek összehasonlítása érdekében a kémiai vízvizsgálatok kiterjedtek a Balftól északra levő vizekre is. Ezeknek vizsgálati eredményei szerint megállapítható, hogy a Kraftner-kút egyes vízkémiai mutatói elérik az ásványvíznél megadott alsó határértéket. A víz kémiai jellege azonban eltér a palackozó üzem területén feltárt vizekétől. Az oldott anyagok mennyiségi aránya alapján nátrium-hidrogénkarbonátos szénsavas ásványvíznek minősíthető. A bepárlási maradék csak 1330 mg/l, keménysége 12,7 nkf, szabad szénsavtartalma 1000 mg/l, a nátrium 439 mg/l, kalcium 59 mg/l, magnézium 19,7 mg/l, klorid 103 mg/l, szulfát 211 mg/l, a hidrogénkarbonát pedig 996 mg/l értékben voltak kimutathatók. Ennek megfelelően a víz kevesebb ásványi sókat tartalmaz, „hígabb" mint a palackozó üzem területén. Továbbá megvizsgálták a Fertőrákostól délre levő ún. Savanyúforrást is (Alsófertőréti-forrás), amely a Kráftner-kúttól északra kb. 1,5 km-re van. Ennek a szabad szénsavtartalma csak 175 mg/l volt, és a vízben oldott egyéb alkatrészek mennyisége is lényegesen kevesebbnek mutatkozott (bepárlási maradék 554 mg/l). Az elvégzett vízvegyvizsgálati adatok alapján megállapítható, hogy a Fertő tó nyugati partján ismert szénsavas vizek két fő típusra oszthatók. Az egyik a Balfi típusú, amelyikre az jellemző, hogy a szabad szénsav mellett az egyéb oldott sók mennyisége is nagy, továbbá kénhidrogénes. A másik a Kráftner-típusú, amelyikre a kisebb szabad szénsavértéken túlmenően az összes oldott sók mennyisége is kisebb, és az uralkodó kation a nátrium. Az egymástól eltérő kémiai összetételű szénsavas vizek kialakulását a két terület között létrejött vízföldtani viszonyokban mutatkozó különbségekkel magyarázhatjuk. A vizsgálati eredmények értékelése A balfi szénsavas ásványvizek keletkezésével és eredetével kapcsolatban több szerző is foglalkozott és fejtették ki e témáról véleményüket (1, 6, 7, 8, 9). A vizek eredetére vonatkozóan egységes állásfoglalás alakult ki, mert azt mindenki csapadék-utánpótlódásból származó felszínközeli vizeknek minősítette. Ezt a területen végzett vizsgálataink is alátámasztották azzal a kiegészítéssel, hogy a helyi vízföldtani adottságokból eredő eltérések a vizek mennyiségében és minőségében is kimutathatók, illetve az eltéréseket ezek okozzák. Bálinál az alsóbb rétegből a felszín fölé emelkedő nyomás alatti vizet tártak fel, amely azt mutatja, hogy a balfi vizek vízutánpótlódását nem a közvetlen helyi tényezők biztosítják (talajvíz), hanem a Fertő tó nyugati oldalán kialakult magasabb felszínű területen beszivárgott csapadékvizek, amelyek a tó felé szivárognak, tehát távolabbi (0,5—1 km) területekről történik a vízutánpótlódás. Továbbá ezzel indokolható a napi jelentősnek ítélhető 30—50 m

3/nap kivehető vízmennyiség is. Balfon az igen széles körű vízvizsgálatok szerint a felszínközeli vizek (talaj, és kismélységű rétegvizek) ásványisótartalma nagy, az esetek túlnyomó többségében meghaladja az 1000 mg/l értéket, tehát ásványvizeknek minősíthetők. Ennek megfelelően a C0

2-gáz már ilyen nagy oldottsótartalmú vizekkel keveredik és alakul ki az a víztípus, amely a balfi szénsavas vizeket jellemzi. Az ettől eltérő Kráftner-típusú vizek származása már más, mert sem mennyiségileg, sem minőségileg nem mutatnak hasonlóságot a balfi vízzel. Ezeknek vízutánpótlódása nagyon korlátozott, ezért a források vízhozama csekély, csak egy-két l/p. A kristályos alaphegység felett kialakult igen vékony 2—4 m vastagságú negyedkori rossz vízvezető-képződményekben kialakult talajvízből származtatható a források vize. A kisebb oldott sók mennyisége pedig azzal, hogy hiányoznak azok a képződmények, amelyekből a szivárgó vizek útjuk során Balfnál azt kioldják és felveszik. A C0

2 származására vonatkozóan már a szakemberek véleménye eltérő. Papp F. (7) a C0

2-gázt a Fertő lápjának bomlástermékének tartja. Vendel M. (9) pedig a pliocén bazalt vulkánosság mofettás exhalációjával hozza kapcsolatba. Ezen a véleményen van Tauber A. F. is (8). Az elvégzett vizsgálatok és kutatási munkálatok a C0

2-gáz eredetére és a szállító törésvonalakra vonatkozóan közvetlenül nem szolgáltattak adatokat. A források környezetének, földtani viszonyainak megismerése azonban lehetőséget nyújt árra, hogy a korábbi ismereteket kiegészítsük. A feltárások szerint a Fertő tó nyugati partján két területre korlátozódó szénsavas ásványvíz-előfordulás vízföldtani viszonyai eltérnek egymástól. A kapott eredmények alapján egyértelműen kizárható a C0

2-gáz szerves eredete, főleg mert a gáz bizonyítottan nagyobb mélységből származik. Miután a gáz az északi csoportnál (Kraftner-kút) a kristályos alaphegységi kőzetek töréseiből származik, felvetődik 37