Hidrológiai tájékoztató, 1974

Karászi Kálmán: 10 éves az MHT Középdunántúli Területi Szervezete

ször öntözőtelepek kiépítései követték, illetve épültek velük párhuzamosan. Külön érdemes kiemelni a Fe­hérvárcsurgói, a Zámolyi és Pátkai tározókat, melyek mint komplex vízgazdálkodási célú dombvidéki táro­zók létesültek. Területünkön több a száma harmincnál az ezen idő­szakban megépült halastavaknak, tógazdaságoknak. Figyelemreméltóak az elmúlt tíz évben megépített öntözőrendszerek is, úgymint: a) a dunai vízkivételre települt 1. Dunaújvárosi öntözőrendszer. b) Balatoni vízkivétellel létesült: 1. Balatonaligai öntözőrendszer és a 2. Balatonfői öntözőrendszer. c) holtdunai vízkivétellel épült: 1. Bogyiszlói öntözőrendszer és a most épülő 2. Sió balparti öntözőfürtök. d) Ugyancsak jelen időszakban valósul meg a Nádor vizének tározásával megépülő Kislángi öntözőrend­szer is. Vízfolyás rendezések tekintetében kiemelhető: a Marcal és jobb parti mellékvizeinek rendezése, a Kapós komplex rendezése, a Nádor felső rendezése, illetve to­vábbi kisebb vízfolyások rendezései. Sajátos önálló feladat a jelenleg is folyó Sió-rendezés, illetve mederbővítési feladatok, a Sió árvízkapu meg­építése, a Balatoni partfalépítés és feltöltés illetve a Velencei-tó kormányprogramban meghatározott ren­dezésének és fejlesztésének vízgazdálkodási kérdéséi. De még ide sorolható az 1965-ös nagydunai árvíz és az ezt követő Duna jobb parti töltéskorszerűsítés is. Az előzőekben felsorolt tevékenységek, fejlesztések, illetve létesítmények is tükrözik, hogy szinte a vízgaz­dálkodás minden szakágazatában komoly feladatok je­lentkeztek és kerültek megvalósításra területünkön: — árvízvédelem és védképességnövelés, — tározók építése és öntözésfejlesztés, — vízfolyások rendezése, — folyam és tószabályozás, — vízbeszerzés, regionális vízellátó rendszerek ki­építése, — ipari szennyvíztisztítás, — vízminőségvédelem és környezetvédelem. Az egyes évek programjainak megtervezésekor ez a sokrétű feladat bő lehetőséget biztosított változatos és tartalmas témák megválasztására, és a hidrológiai tu­dományok művelésére elszegődött szakemberek részé­ről mélyebb elemzés, fejlesztés és kutatás iránti érdek­lődésük, illetve tevékenységük kifejtésére. Csoportunk munkájában meghatározó szerepet töl­tött be az a tény, hogy az igények, találkoztak is tag­jaink vállalkozó kedvével, tenniakarásával, így a 10 éves számvetés, mérlegkészítés örömet, a munka örö­mét válthatja ki belőlünk, és erőt kölcsönöz további feladatainkhoz. Átlagosan évenként 10 rendezvényt szerveztünk. Ren­dezvényeink jellegét tekintve voltak: — többnapos nagy rendezvények — konferenciák, — egésznapos rendezvények — ankétok, — előadóülések, — tanulmányutak. A konferenciákon, ankétokon, de az előadóülések többségén is a tudományos intézetek munkatársai, a különböző egyetemek tanárai, dolgozói, főhatóságunk a társ Vízügyi Igazgatóságok szakemberei tartottak ér­tékes előadásokat, tájékoztatókat. A megválasztott té­mák aktualitása, a színvonalas előadások és a hallga­tók érdeklődése a problémák megvitatását eredményez­te. Előzőekben közölt szervek és azok dolgozóinak konstruktív áldozatkész részvétele nagymértékben hoz­zájárult ezen rendezvényeink sikereihez, így 10 év táv­latában is feléjük a köszönet hangján kell szólni. Rendezvényeinknek Csoportunk tagjai, a Középdu­nántúl vízügyes szakemberei, hidrológusai is sok eset­ben voltak eiőadói, felkért hozzászólói, örömmel nyug­tázhatjuk, hogy csoportunk tagjainak ezen munkássá­gában fellelhető volt a hidrológiai kutatás, a tudomány fejlesztése, de ezek eredményeinek közkinccsé tételére való törekvés is. Rendezvényeink közül külön megemlítésre méltók az: 1965-ben tartott „Tározási Ankét", 1966-ban rendezett „Velence-tavi Ankét", 1967-ben előadássorozat „Területi Vízgazdálkodás a gazdasági irányítás új rendszerében", 1968-ban „Mennyi vizet iszik Székesfehérvár" cím­mel rendezett ankét, 1972-ben „Korszerű eszközök és módszerek a terüle­ti vízgazdálkodásban" címmel rendezett 3 napos kon­ferencia, illetve vándorgyűlés, 1974-ben Ifjúsági Hidrológus napok szervezése. E rendezvényeinken kívül nagyon sok előadóülésen — ha rövidebb időráfordítással is — több olyan a te­rületünket érintő, de a vízgazdálkodás egészére vonat­kozó újdonságok is megvitatásra kerültek, melyek tük­rözték a fejlődéssel való lépéstartást, és nemcsak a tu­dományos intézetekben dolgozó, de a gyakorlati élet­ben tevékenykedő szakemberek alkalmazott kutatásai­ról is számot adtak. Megérdemlik a megemlítést e tekintetben dr. Zsuffa István és Bukovszky György tagtársaink, akik Csopor­tunk tagjaiként maradandót alkottak a hidrológia fej­lesztésében. Amíg egyrészt Csoportunk munkásságát rendezvé­nyek szervezésével fejtette ki fórumot biztosítva ezáltal előadóknak és érdeklődőknek, ugyanakkor lelkes tag­jaink munkatársaink és kollégáink önműveléssel is gya­rapították tudásukat, fáradságot nem ismerve, szabad időt félretéve keresték az új megoldásokat, kutatták a fejlettebbet. Munkásságuk eredményei közkinccsé váltak Társa­ságunk különböző folyóirataiban. Megemlítést érdemelnek közülük az alábbiak időren­rendi sorrendben: Karászi K.—Philipp I.—Zsuffa I.: Árvízvédelem a Duna Középdunántúli szakaszán V. K. 1965. különszám. Bukovszky Gy.: „Kisvízfolyások árvíztározása" V. K. 1965 2. Zsuffa I.: „Dombvidéki víztározási lehetőségek" V. K. 1966/4. Gáspár J.: „A tározók létesítésének államigazgatási előkészítése" V. K. 1967/2. Csongrádi K.: „Balatoni hajókikötők fejlesztése" V. K. 1967/3. Csermák K.: „Tározók üzemelési kérdései" H. K. 1967/3. Bratán M„ Mohos P. és Zsuffa I.: „A Gerence-patak hidrológiai tanulmánya" V. K. 1967/5. Bukovszky Gy.: „Árhullámkép áthelyezés, árvíztö­meg-számítás" V. K. 1972/10. Külön büszkeség számunkra, hogy tagjaink munkás­ságának eredménye területünkön túl nemcsak hazai, de külföldi konferenciák termeibe is eljutottak, elhang­zottak. 1968-ban Prágában tartott ICID konferencián Falussy Ferenc tartott előadást „Esőztető fürtök gazdaságos üzeme" címmel. Bukovszky György tagtársunk több dolgozata került ismertetésre, különböző országokban és jelentek meg cikkei nemzetközi szakmai folyóiratokban. Megemlítésre méltóak az alábbiak: 1. „Kisvízfolyások árvizeinek tározása" IASH Sym­pozium of. Lakes. Laké Garda 1966. 2. „Előrejelzési módszer a nem permanens, fokozato­san változó vízmozgás differenciál egyenletének Furier, illetve exponenciális sorfejtéses megoldásával." „Du­na menti országok IV. hidrológiai előrejelzési konferen­ciája" Pozsony 1967. 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom