Hidrológiai tájékoztató, 1974
Stimm Miklós: A folyószabályozás építésének korszerűsítése Magyarországon
A folyószabályozás építésének korszerűsítése Magyarországon STIMM MIKLÓS OVH Vízgazdálkodási Tröszt A vízgazdálkodás egyik igen fontos területe a folyószabályozás, melynek fontossága a folyók, tavak, vízfolyások környékének gazdasági fejlettségével arányosan növekszik. A folyóvölgyek rendezése elengedhetetlen feltétele a folyó menti települések biztonságának, a közlekedési hálózat kiépítésének és használhatóságának, a mezőgazdasági és ipari termelésnek. A tevékenység fontosságát húzza alá, hogy az ilyen jellegű beruházások és a fenntartás éves értéke több mint 200 millió forint, amely ráfordítási nagyságrend ellenére még igen jelentős feladatok elvégzését kell megvalósítani. Erre mutat, hogy a szakágazat kezelésében levő 2822 km mederhosszból 1973. év végéig a szabályozott folyószakaszok hossza 1226 km, a teljes hossz 43%-a. Az 1985-ig elvégzendő feladatok keretében kereken 500 km mederhosszon kell részleges vagy teljes szabályozást végrehajtani, az elvégzendő kotrás mintegy 9— 10 millió m : í, a beépítendő vízépítési terméskő mennyisége 2,5—2,8 millió m : ). A megemlített természetes munkamennyiségek nagyságrendje már rámutat, hogy jelentősek a kivitelezésre váró feladatok, de mutatja azt is, hogy igen nagy súlyt kell helyezni e munkák gépesítésére, új technológiák és új építési anyagok széles körű alkalmazására. Ismeretes, hogy a folyószabályozás tervezése az elmúlt években jelentősen korszerűsödött, a megvalósítás, az építési munka fejlődése azonban nem volt ilyen nagymértékű. Indokolja az építési tevékenység korszerűsödésének késedelmét — a késedelmet relatívnak értelmezem — hogy a folyamszabályozás, a folyamszabályozási művek építése igen nagymértékben eszközigényes és az alkalmazott gépek és berendezések többcélú alkalmazása csak kevéssé lehetséges. A folyamszabályozási tevékenységet a beépítendő anyagok biztosításától, a szállításig és a beépítésig egy folyamatnak tekintve, az is megállapítható, hogy a fejlesztést új építőanyagok kiválasztásával kell kezdeni és ezekhez kell a beépítés technológiáját megkeresni, majd az előbbiek együttes ismerete után lehet megoldani a gépesítést. Természetesen a gyakorlatban ezek a lépések nem választhatók szét ilyen kristálytisztán és valójában a fejlesztésben a lépések együttesen jelentkeznek és kerülnek megoldásra. Elsőként tehát az alkalmazott építőanyagokat áttekintve, hagyományos a vízépítési terméskő, valamint a fűzrőzse alkalmazása. Történtek biztató lépések más építési anyagok használatbavételére is, így a műkő, más előregyártott elemek, műanyagok stb. Azt vizsgálva, hogy a folyamszabályozási munkáknál alkalmazott, illetve alkalmazható anyagokkal szemben milyen műszaki követelményeket támasztunk, a következő szempontok sorolhatók fel: — biztosítaniuk kell, hogy belőlük a megtervezett művek alakszerűen, a geometriai méreteknek megfelelően elkészíthetők legyenek. Az anyag maga lehetőleg ne korlátozza a tervezőt megfontolásaiban; — követelmény a megfelelő élettartam. A hangsúly a megfelelőn van. Ugyanis a szükséges élettartam mindig összefüggésben van a létesítendő mű céljával. Általában az a szükséges legrövidebb élettartam, amely intervallum egyenértékű a védmű építése és stabilizálódása, illetve a tervezett meder kialakulása, beágyazódása közötti idővel; — a beépített anyagoknak károsodás nélkül el kell viselniük a jelentkező többirányú mechanikai igénybevételeket; — ellenállónak kell lenni az esetleges kémiai hatásokkal szemben. Az anyagok fagyállósága is külön kívánalom. A hagyományosnak nevezett építőanyagok általában megfelelnek a felsorolt követelményeknek. Azonban a fűzrőzse kitermelése a szükséges mennyiségben és minőségben ma már nem lehetséges, részint a rőzsetermelő helyek számának csökkenése miatt, részint a kitermelés kézi jellege következtében. A beépítés technológiája, pontosabban a beépítésre való előkészítés — kévekötés, hengerkészítés, pokróckötés — csak kézimunkával végezhető. A megnövekedett mennyiségek beépítéséhez viszont a szükséges és megfelelő szakértelemmel rendelkező munkaerő nem áll rendelkezésre. A vízépítési terméskő mint építési anyag vizsgálatánál megkülönböztetést kell tenni a felhasználás helye szerint, ugyanis más a helyzet a Dunán végzett munkák, valamint a tiszai és balatoni igények kielégítésénél. A balatoni munkák kőbázisa, ha bizonyos nehézségek árán is, de biztosított. A dunai kőhelyzet az elkövetkező években jelentősen javulni fog, ugyanis befejeződik a dunabogdányi bánya rekonstrukciója. A teljes befejezés csak akkor következik be, ha megépült a kötőrő berendezés is. Ebben az esetben megvalósul a folyamszabályozási kőművek komplex gépesítésének első láncszeme, a kőkitermelés, kőosztályozás és uszályba rakás teljes gépesítése. A Tiszán és mellékfolyóin az előbbieknél kedvezőtlenebb a helyzet. A tokaji Patkó bánya kimerült, míg a Csurgókúti bánya kővagyona kitermelés közben nem igazolja az előzetes feltárás eredményeit. A kitermelhető kő „réteges" előfordulású és nagyon aprózódik. Ezért a szokásosnál jóval több a „sifra". A Bodrog közelében végzett kutatások eredménye kedvezőtlen. Az egyik helyen igen magasak a fajlagos beruházási költségek, mert jelentősek a kiegészítő munkák (hajózóút kotrás, kikötő építés stb.). Más helyen nem megfelelő a kőminőség, ismét más helyen nagyon kevés a kitermelhető kővagyon, vagy messze van a bánya a folyótól és így nem oldható meg gazdaságosan a kő vízi szállítása. A tiszai kőellátás adott helyzetében az igazgatóságok sok esetben kénytelenek nem vízügyi kőbányából biztosítani a szükséges kőmennyiséget. A vasúton, vagy közúton érkező anyagot viszont mindig át kell rakodni uszályba, hogy a kialakult technológiát be tudják tartani. Ez a körülmény pedig drágítja a kivitelezés költségeit, csökken az azonos összegből elvégezhető munkamennyiség mértéke, összegezve az adott térségben nem megoldott a kőellátás, pedig a várható feladatok igénylik a nagy mennyiségű építőanyagot. A Dráva szabályozási munkáit a mostani időszakban kell nagyobb erővel végezni. A feladatokhoz szükséges jó minőségű kő a pécsi igazgatóság máriagyüdi bányájából biztosítható. A bánya kiépítése, a termelés korszerűsítése most folyik. A bányászás munkáját gépesítik és megoldódik az osztályozás is. Az elmondottak rávilágítanak arra, hogy egyes térségekben a hagyományos építőanyag biztosítása is nehézségekbe ütközik. Fokozódnak a problémák, ha a gazdaságosság kérdéseit is vizsgáljuk és ha foglalkozunk az alkalmazott építési technológiákkal is. A kő beépítése 15—20 évvel ezelőtt — nem is olyan régen — csaknem kizárólag kézi munkával történt. Az elvégzendő munka igen nagy fizikai erőkifejtést kívánt meg, akkor is nehezen volt végeztethető, amikor még a rendelkezésre álló munkaerő tartalékai szinte korlátlanok voltak. Ma már nem biztosítható a kőmunkák végzéséhez szükséges és speciális szakértelmet feltételező munkaerő. A kényszerítő körülmények felismerésének hatására a kőrakodás gépesítése érdekében történtek intézkedések. Az eszközök ismeretesek és egyre nagyobb számban és szélesebb körben alkalmazzák is azokat a kivitelezők. A vízügyi szolgálat egész területén, így természetesen a folyamszabályozási munkák esetében is töreksze33
