Hidrológiai tájékoztató, 1974

Stimm Miklós: A folyószabályozás építésének korszerűsítése Magyarországon

nek az illetékesek a fejlesztési feladatok tudatos megvalósítására. Az a szemlélet már a múlté, amely alapján a munka egy-egy, esetenként nem is legfontosabb mozzanatát kiragadva, azt gépesítették. Érvényesül az a tudatos törekvés, amelynek végcélja a vízépítési munkák minél nagyobb hányadának iparosítása. Az építés iparosodása akkor következik be, amikor az adott munka olyan szervezettségi fokot ér el, hogy az építményt szinte szerelő jellegű munkával, teljesen gépesítve hozzák létre, gyakorlatilag csaknem függetlenítve az időjárási körülményektől. Ez az ideális állapot a mai technikai színvonal figyelembe vételével még csak egyes munkaterületeken érhető el, bizonyos létesítményeknél valósítható meg. De mint végcélról nem szabad lemondanunk. A végcélt tudatosan közelítve, fokozatosságot kell betartani. Ennek lépcsőin haladva elsőként az egyes munkafolyamatok gépesítését kell megvalósítani. Törekedni kell ezután a teljes folyamat gépesítésére és végül az iparosítás végrehajtása előtti utolsó lépcsőként a munika komplex gépesítését kell megoldani. Mondanivalómat konkrét példával megvilágítva, az egyes folyamatok gépesítése keretében megoldható a kő termelésének gépesítése, a szállítás gépesítése és a rakodás gépesítése. Ezek különálló folyamatok, különálló gépesítettségük megoldott, de nem összehangolt és vannak még olyan részek, mint a törés, amikor a kő kitermelése, törése, osztályozása, a bányán belüli belső szállítása is gépesített és a szállítóeszközbe, uszályba való rakásat is gépesítik, így egy folyamat teljes gépesítése már megoldott. Ugyancsak megoldható mint egy folyamatban a beépítésnek teljes gépesítése is. Amikor viszont e gépesített folyamatokat, amelyek imég egymással nincsenek összehangolva, kapacitásilag is összehangolják, beszélhetünk a kőből készült folyamszabályozási mű vagy műtárgy építésének komplex gépesítéséről. Ekkor már az építőanyag előállítása, szállítása és beépítése teljesen és összehangoltan gépesített. A fejlődésnek ez a fokozata már nem távoli, belátható időn belül elérhető. Azonban még ilyen esetben is vannak olyan művak, amelyek nagy tömegben való előállítása, vagy a céloknak legjobban megfelelő kialakítása csak akkor érhető el, ha új anyagokat, vagy a meglevőket új módon alkalmazzák. Az egyik új építőanyag, amelyet a tapasztalatok szerint kedvező eredménnyel alkalmaznak, a fóliazsákba töltött helyi anyag, föld. Az így kialakított építőelem jól felhasználható vezetőművek, mellék-ág elzárások, keresztgáta:.!. és sarkantyúk építésére. A kialakult gyakorlat szerint ezek mindegyike 30 cm-es kőszórásra mint alapra épül, 1,0 m-es koronával, a felvízi oldalon l:l-es, az alvízi oldalon l:l,5-es rézsűvel. A mű belső magját polietilén fóliazsákba töltött helyi anyagból alakítják ki. A töltőanyag a legtöbb esetben a partoldalból kitermelt föld. Ahol lehetséges, ott a mederből, vagy zátonyból kitermelt kavicsot használnak a zsák megtöltéséhez. Az így megtöltött zsákokból elkészített belső magot 30—50 cm vastag vízépítési terméskőből vagy műkőből kialakított kőterítés, kőszórás borítja. A borítás egyik célja, hogy a polietilén fóliát védje az ibolyántúli sugárzás okozta bomlástól, másik célja, hogy a magot megvédje a mechanikai hatásoktól, elsősorban a zajló jég okozta sérülésektől. Ha a fóliazsákot a helyi anyagként kitermelt kavics felhasználásával köbméterenként 80—100 ikp cement adagolással készített földnedves betonnal töltik meg, akkor a védő kőborítás el is hagyható. A műveknek a jégzajlással szembeni viselkedése, kellő tapasztalatok hianyában egvértelműen még nem határozható meg, ezért ha sarkantyú építését végzik, annak orrészét 15—20 m hosszban terméskőből, vagy műkőből készítik. Az új építőelem beépítését még gyakran kézi erővel végzik. Tekintve azonban, hogy a zsákok egyforma méretűek, a beépítés jól gépesíthető. Erre egyik alkalmas gép az NDK-ból származó T 157 jelű hidraulikus rakodó, amely úszótagra telepítve a beépítést jól el tudja végezni. A zsákok töltése is gépesíthető. A zsákoknak a beépítés helyére való juttatását pedig csúzda és dereglye alkalmazásával, vagy szállítószalaggal kombinálva lehet megvalósítani. Az eddigi tapasztalatok szerint az ezzel az eljárással készített művek egységárai mintegy 40%-ikal alacsonyabbak, mint a hagyományos eljárással épített műveké. A mederrézsűk biztosítására a korábbi terméskő burkolat, vagy a rőzsepokróc helyett igen jók a tapasztalatok az ún. sejtidom kövek használatáról, amelyek betonból előregyártással készített hatszögletű, közepükön kör alakú hézaggal ellátott burkolóelemek. Az ezekből készített burkolatot, a lábazati kőrakat koronaszintjére támasztva helyezik a rézsűkre. A módszer alkalmazása különösen olyan helyen kézenfekvő, ahol a helyszínen kavics található és így megszervezhető a helyszíni előregyártás. Ebben az esetben a burkolat gazdaságilag is versenyképes a korábbi burkolatokkal. Meg kell jegyezni, hogy alkalmazása meglehetősen munkaerő-igényes. A rézsűk, de megfelelő körülmények között a víz alatti medrek biztosítását szolgálják a különböző rácsos mederbiztosító szerkezetek. A szerkezetek arra a tapasztalati tényre alapítva fejtik ki védő hatásukat, amely szerint a vízfolyás irányára merőlegesen, vagy közel merőlegesen elhelyezett bordák az eróziót meg tudják szüntetni, illetve fokozatos feliszapolódást tudnak biztosítani. A kivitelezés során a gerendarácsot előregyártott betonelemekből alakítják ki. Az elemek 1 m hosszú, 10X15 cm keresztmetszetű gerendák, végeiken csuklósan kapcsolhatók. Méretük biztosítja a beépítés során a könnyű kezelhetőséget. A kapcsolat kialakítása — amely egyébként szabadalom — biztosítja az elemek összefűzésének lehetőségét úgy, hogy az bírja az adódó igénybevételt, az összekapcsolat rácselemek követni tudják a meder, vagy a rézsű alakját és arra jól felfeküdve fejtsék ki hatásukat. Szükség esetén, a rácsközöket apró kővel feltöltik, ilyen kivitelben a vízjáték zónájában jól védi ki a megismétlődő hullámverés hatását is. A szerkezet beépítése jól gépesíthető és jelentős anyagmegtakarítást biztosít. Alkalmazása gazdaságos. Folytak kísérleti építések, ahol a rézsűk biztosítására dróthálóból készült matracokat, ún. Reno matracokat használtak, amelyeket forgácskővel, vagy esetlegesen a helyszínen fellelhető nagyszemű kaviccsal töltenek fel. A matracok, mint rugalmas szerkezetek jól felfekszenek a beépítés helyén és a romboló hatásoknak ellenállnak. Az építés megfelelően gépesíthető meglévő eszközeinkkel is. A forgácskő berakását polipmarkolóval végzik. Szélesebb körű elterjedésüket, a dróthálóból készítendő matrac alapanyagának külföldről való beszerzése miatt, viszonylag magasabb ára korlátozza. A kőművek, terméskő helyett jól alakíthatók ki a kőketrecek, gabionok felhasználásával. A szerkezetek dróthálóból készült tégla alakú, illetőleg zsák alakú konténerek, amelyeket a beléjük helyezett kitöltőanyag összetartása érdekében beépítenek e művekbe. Alkalmazásuk esetén az építés jól gépesíthető. A beépítést végző daru egyszerűen nyitható fogószerkezetét az ÁBKSZ kialakította. A matrac és gabion szerkezetek szélesebb körű felhasználásának az egyéb előnyök mellett az is jelentőséget ad, hogy a vízügyi kőbányákban meglevő nagy mennyiségű forgácskő, gazdaságosan felhasználható. Az eddig áttekintett építési eljárások és újnak nevezhető anyagok mindazt a követelményt kielégítik, amelyeket még az előadás elején mint az építési anyagokkal szembeni műszaki kívánalmakat felsoroltam. Ezen túlmenően, azonban még egy további előnnyel is rendelkeznek, tulajdonképpen függetleníthetők az időjárási és vízjárási viszonyoktól. így alkalmazásuk esetén szinte folyamatossá iehet tenni a korábban csak szakaszosan végezhető kivitelezést. Ez viszont elősegíti, hogy közeledjünk a folyamszabályozási művek építésében is az iparosítás, az iparosított jellegű építés megvalósításához. Alkalmaznak olyan partbiztosítási eljárást is, amelynek anyaga az ún. műanyag paplan. Az eljárás lényege, 34