Hidrológiai tájékoztató, 1973

Dr. Márki-Zay Lajos: A vízügyi hatósági és felügyeleti eljárás időszerű kérdései

mennyiségileg és minőségileg védett — minden cseppjével okszerűen és takarékosan gazdálkodna kell. Kialakult a vízgazdálkodás fogalma, mely a társadalom vízigényei ós a természetes vízikészletek közötti eltérés gazdaságilag és műszakilag optimális kiegyenlítése egy adott térségen belül. Az új gazdasági mechanizmusban különösen szerteágazó éber körültekintést, és távlati előrelátást igényel az ágazati irányítási jogikörből fakadó egységes területi vízgazdálkodási szemlélet érvényesítése. Lépést kell tartani a műszaki fejlődés egyre gyorsuló ütemével és isimerni kell a működési terület minden vízügyi szempontot befolyásoló jelenlegi és várható adottságát és összefüggését. Az államigazgatás és a vízügyi államigazgatás illetékes vezetőinek előadásából egyaránt idézhetem, a szinte szinkronban elhangzott kijelentést, mely szerint „nem kell hatósági beavatkozás ott, ahol a gazdasági szabályozók hatnaik". Az MSZMP Központi Bizottsága által elfogadott irányelvek szellemében csak előjel kérdése, hogy a kijelentésekből úgy következtessünk. hogy abban az esetben,, ha a gazdasági ösztönzők nem bizonyulnak elég hatékonynak, akkor viszont hatósági intézkedéseket kell termi. Rideg fogalmazásban a hatóságok — és így a vízügyi hatóságok is — a jogszabályokban testesülő állami akaratot szükség esetén kényszereszközök alkalmazásával érvényesítik. A gyakorlatban a vízügyi hatóságok és az ügyfelek kapcsolatában a szocialista együttműködés szelleme dominál és az elsődleges fegyvernem: a meggyőzés. A közhatalmi funkció lejáratását jelentené azonban a népgazdasági érdekek egyidejű sérelme mellett, ha végszükségben nem alkalmaznánk a rendelkezésünkre álló kényszerítő eszközöket. A népgazdasági érdek védelmét az állampolgárok alapvető kötelességévé teszi az Alkotmány 58. szakasza mellett a PTK 4. §-a is, — fokozottan teszi ezt természetszerűleg a vízügyi hatóság elsőrendű feladatává a VT számos rendelkezése és így a különböző érdekek hierarchiájában érvényre jut a legfőbb közös érdek egyeztető szerepe. Az 5/1970. (XII. 31.) OVH számú rendelkezés — csökkentve a vízügyi hatóság hatáskörét — létrehozta a „helyi vízgazdálkodási államigazgatási ügy" fogalmát és az ilyen jellegű ügyéket tanácsi hatáskörbe utalta. Nagyon fokozni kell a tanácsi kapcsolatokat annak érdekében, hogy a kívánt egységes vízgazdálkodási szemlélet érvényesítése törést ne szenvedjen. A víz elválaszthatatlan körforgása miatt egy helyi hiba távoli területekre kihathat. Az illetékességre ideális egység a vízgyűjtő terület lenine. A vízgazdálkodási keretterv példájára a belvízrendszerekhez kellene igazodni, mert a víz az országhatárok mellett megyehatárokat sem ismer. A beruházásokat engedélyező és a létesítményeket ellenőrző hatósági és felügyeleti eljárás jól elválasztható három fázisa: az előkészítő, engedélyezési és felügyeleti szakasz. Az előkészítő eljárás során a szakágazatokkal és szakaszmérnökségekkel karöltve ápolni kell az ügyfelek felé kiépített jó kapcsolatokat és a víz jó hasznosulását biztosító vízgazdálkodási beruházások megindítása céljából kezdeményező lépéseket kell tenni. A tanácsi és egyéb szervek felé előzetes információkat kell adni a vízigényes iparágak telepítésével, a közművesítési lehetőségekkel és az egyéb vízgazdálkodási szempontból jelentős kérdésekkel összefüggésben. Szoros kapcsolatban kell lenni a megyei koordinációs bizottsággal és a településfejlesztési tervek ismei"etében az időben és térben egymáshoz közel levő beruházások összehangolt és későbbi csatlakozásokra is lehetőséget nyújtó megvalósítására kell törekedni. Évek óta jól bevált módszer, hogy a nagyobb volumenű beruházások küszöbén a megfelelő témakörben a Magyar Hidrológiai Társaság helyi csoportja előadóülést tart és így a gyakorlati megvalósítás előtt ismertetésre kerül az odavágó legkorszerűbb elmélet. 36 A helykijelölési eljárás döntő jelentőségű. Egy rossz telepítés mind a vízigények kielégíthetősége, mind talán még eninél is inkább a szennyvizek elhelyezhetősége szempontjából állandóan visszatérő problémát okozhat a vízügyi apparátus számára. Éppen ezért erre az eljárásra mindig állásfoglalásra alkalmas és jól felkészített képviselőt kell küldeni. Az egységes vízgazdálkodási szemlélet érvényesítésének egyik legjobb eszköze a 30/1970. (V. É." 28.) OVH utasításban szabályozott elvi meghatározás. Ebben a vízkivételtől a víz visszaadásáig elő lehet írni a műszaki megoldás lényegét, pontosan meg lehet határozni a kellően igazolt vízigény kielégítésének leggazdaságosabb módját és rá lehet mutatni az esetleges csatlakozási lehetőségekre. Ez az egyetlen könynyen járható útja annak, hogy a vízügyi szervek kellő időben irányíthassák a beruházások vízgazdálkodási vonatkozásai t. A tervezéssel kapcsolatban az 1.035. sz. Korm. határozatban kitűzött egyszerűsítési törekvéseket eredményegem szolgálná a 2.050/1967. sz. Korm. határozat III. fejezetének utolsó bekezdése: „A típustervekből eredő egyszerűsítés előnyeit a hatósági eljárásoknál és a hatósági engedélyezéseknél is ki kell használni. A jóváhagyott típusterv felhasználásának az építési és más hatósági engedély egyszerűbb feltételekkel történő kiadását kellene eredményeznie." A területfelhasználási engedélyeket is a beruházás előkészítése során kell beszerezni. Más a helyzet a nyomvonalas beruházásoknál, ahol ebben a kérdésben az eljárásra meghívott illetékes építési hatóság előírásait kell belefoglalni a létesítési engedélybe. Az engedélyezési eljárás eleve meggyorsul és leegyszerűsödik, ha jó a telepítés és megfelelő az elvi meghatározás. Ugyancsak gyorsítja az engedélyezést, ha az illetéket — mind a létesítésit, mind az üzemeltetésit és a vízikönyvi bejegyzéssel kapcsolatost — illetékbélyegben a kérelem benyújtásakor egyszerre rójják le. A beruházásokkal összefüggő hatósági engedélyezési eljárások egyszerűsítése ügyében kiadott 1.035/1967. (XI. 19.) Korm. határozat szellemében a szakhatóságoknak az esetek nagy többségére jellemző általános kikötéseivel kapcsolatban célszerű előre megállapodni, a kivételes ügyeknél pedig oda kell hatni, hogy a szakhatósági állásfoglalást a tervezők előre szerezzék be. Megfelelő szervezéssel lehet siettetni a szakágazatoknak — a belső szakértőknek (1957. évi IV. törv. 28. §) — véleményadását. A szakvélemények mérlegelése során esetleg előforduló ellentétes álláspontokat belső egyeztetés során kell kiegyenlíteni. Növeli a hatékony és gyors hatósági intézkedés lehetőségét a vízügyi álanvgazgatási eljárás tárgyában kiadott 4/1970. (XII. 18.) OVH rendelkezés, mely hatályon, kívül helyezte a 31/1965. (V. É. 1966. 2.) OVF számú utasítást. Így jogilag is érvényét vesztette a gazdasági reform óta gyakorlatilag már mellőzött 22. § is, mely hosszú időn át bénította a vízügyi törvény sok helyes rendelkezésének gyakorlati érvényesítését. Mivel a 4/1970-es 39. §-a kimondta, hogy: „A tanácsi szakigazgatási szerv hatáskörébe tartozó helyi vízgazdálkodási államigazgatási ügyekben az eljárásra a külön jogszabályok rendelkezései az irányadók", — múlhatatlanul szükséges, hogy a tanácsi szakigazgatási szervekre jelenleg érvényes 1957. évi IV. törvényen és az 5/1970-es rendelkezés 21., 22. és 23. §-ain kívül egyrészt a még nyitott kérdések rendezése, másrészt az eljárás egyöntetűségének biztosítása céljából további eljárási rendelkezések kerüljenek kiadásra. A gazdaságosság vizsgálatát a vízügyi törvény számos erre utaló paragrafusa között a leghatározottabban feladatunkká teszi a csatlakazásnak „célszerű és gazdaságosabb" okokból hivatalból történő elrendelésére módot adó 33. § (4) bekezdés, továbbá az öntöző telepek fokozott gazdaságosságáról szóló 10.206 1969 számú OVH utasítás, mely a szükséges gazdasági feltételek igazolására előírja az illetékes tanácsi szakigazgatási szerv megkeresését. Vitathatatlan azonban,