Hidrológiai tájékoztató, 1973

HÍGTRÁGYA-HASZNOSÍTÁSI ANKÉT - Dr. Láng Géza: Bevezető - Dr. Vermes László: A jelenlegi helyzet ismertetése és a hígtrágya-hasznosítás vízminőségi kérdései

termékeként keletkező hígtrágya kezelésének, elhelyezésének és hasznosításának helyzete. Az új almozás nélküli tartástechnológia során — mint ismeretes — az állatok ürülékét általában vízzel mossák ki az istállókból. Azokon a helyeken, ahol az istállón belüli trágyakezelés mechanikus módszerrel történik, a trágyaeltávolítás végső fázisában a gyűjtőcsatornák kiöblítéséhez szintén vizet használnak fel. A trágya tehát híg formában, folyékony halmazállapotú szuszpenzióként hagyja el nemcsak az épületeket, hanem az egész állattartó teleept. Több más ok egyidejű hatásával együtt ez a körülmény is hozzájárult ahhoz, hogy a korábban értékként nyilvántartott és általában gondosan kezelt istállótrágya a termelők szemében elvesztette régi jelentőségét. Amíg ugyanis az almos trágya kezelésére és kihordására viszonylag egyszerű, gépesíthető módszerek álltak rendelkezésre, ez új konzisztenciájú anyaggal egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a mezőgazdasági üzemekben. A szakosított állattartó telepek létesítése előtt a hígtrágya kezelésének és elhelyezésének kérdése elméletileg sem volt megoldható, sem a kutatás, sem a tervezés nem foglalkozott vele olyan mértékben, hogy a gyakorlat számára már az első telepek esetében kiforrott módszereket javasolhatott volna. Így ezután a gyakorlatban sokszor már az állattartó telep üzembelépése után, vagy legalábbis menet közben kellett megoldani ezt a jelentőségében lebecsült, végső soron azonos egyáltalán nem elhanyagolható problémát. Ilyen körülmények között meg lehet érteni, hogy szinte ahány beruházó, illetve ahány tervező, annyi módszer alakult ki a hígtrágya kezelésére. Ezek kisebb része a keletkező anyag tisztítására, megsemmisítésére irányul. ezekkel mostani ankétunkon nem foglalkozunk. A. hígtrágya hasznosítását célzó módszerek közös jellemzője, hogy kizárólag a mezőgazdasági hasznosítást vehetik figyelembe, mivel a trágyának ipari, vagy egyéb célokra történő felhasználására nincs lehetőség. A mezőgazdasági hasznosítás is gyakorlatilag csak a növénytermesztésben és a tógazdaságban történhet. Ezen belül az eddigi próbálkozások lényegében két nagy csoportra oszthatók: 1. a szétválasztás nélküli, valamint 2. a szétválasztás után történő elhelyezésre és hasznosításra. A szétválasztás nélküli hasznosítás azon alapszik, hogy a hígtrágyát teljes mennyiségében, értékes anyagaiban bekövetkező minél kisebb veszteséggel és minél kevesebb beavatkozással jutassák a hasznosítás helyére, szippantókocsival, vagy csővezetéken keresztül. A szétválasztás esetén a szilárd és híg fázis külön-külön hasznosítását irányozzák elő abból kiindulva, hogy a két fázis külön könnyebben és biztonságosabban kezelhető, mint együtt. A szétválasztásra többféle megoldást alkalmaznak. A jelenlegi helyzet A MÉM megbízására komplex műszaki-gazdaságossági vizsgálatot végzünk a különböző hígtrágyakezelési és hasznosítási módszerek összehasonlítására. Ennek kapcsán az elmúlt hónapokban a helyszínen tanulmányoztuk a hazánkban megvalósított valamennyi számottevő módszert. Ha tapasztalatainkat röviden kellene összefoglalni, a helyzetet egy szóban jellemezni, csak azt mondhatnánk, hogy a kép, amely elénk tárult, siralmas. A meglátogatott telepek közül alig egy-kettőről mondhatjuk el, hogy a hígtrágya elhelyezése és hasznosítása megnyugtatóan, hosszabb időre is megoldottnak tekinthető. Áttekintve a főbb megoldások egy-egy jellemző példáját, — amelyekhez hasonlókat máshol is találhatunk —, a jelenlegi helyzetet ezért nevezhetjük siralmasnak, mert a hasznosítás helyes célkitűzéseit követő üzemek legnagyobb részében is a megoldatlanság szomorú képével találkozunk. Bár ez — a korábban elmondottak miatt — bizonyos mértékig érthető, semmiképpen sem nyugodhatunk bele ebbe a helyzetbe, mert a megoldatlanságból fakadó károk sok helyen máris jelentkeznek. A megoldatlanság okaira és főként a megoldás lehetőségeire az ankét további előadói más-más szemszögből rá fognak világítani. A rendelkezésemre álló hátralévő időben a hígtrágya hasznosítás néhány vízminőségi kérdésével szeretnénk növiden foglalkozni, nem érintve a hígtrágyavizsgálatok igen bonyolult metodikai problémáit. Vízminőségi kérdések Az egyik leglényegesebb vízminőségi kérdés éppen azzal kapcsolatos, hogy a hígtrágya megjelenésével a trágyakezelés problémája — amely eddig a gazdaságok belső ügye volt csupán — túlnőtt a mezőgazdasági üzem határain. A probléma megoldatlansága esetén ugyanis a hígtrágya veszélyes víz- és környezetszennyező anyaggá válhat. A hígtrágya nem megfelelő, vagy gondatlan kezelése esetén utat keres magának a befogadók felé, és különösen a kis vízhozamú vízfolyásokat erősen szennyezi. A szennyezés a víz minőségét meghatározó három komponens-csoportban, az elbírálás érdekében vizsgált legtöbb összetevőnél jelentkezik, és a szennyezőhatás saját vizsgálataink szerint is sokszorosan felülmúlja a fekáliás házi szennyvíz, de még egyes koncentráltabb ipari szennyvizek (pl. cukorgyári, konzervipari stb.) szennyezőhatását is (1. táblázat). Ennek következtében a tervezett telepek mindegyikének üzembe lépése esetén egyes körzetekben a vízminőség olyan mértékű romlására számítanak, hogy adott helyen nem az ipar. hanem a mezőgazdaság válik a vizek tisztaságának első számú megrontójává. De a hígtrágya nemcsak a vízfolyásokra jelent veszélyt, hanem az állattartó telep teljes környezetére is. Ellenőrizetlen, vagy szabályozatlan szétterülése ugyanis komoly károkat okozhat a talaj, a talajvíz, a növényzet és a levegő szennyezése révén. A vízminőség — és környezetvédelem szempontjai világosak és egyértelműek: a vizek minőségét rontó, vagy a környezet tisztaságát veszélyeztető anyagokat szennyvíznek kell tekinteni, ha szennyező hatásuk érvényesül, bármilyen forrásból származnak is. A vízügyi és egészségügyi hatóságok még sem helyezkedhetnek arra az álláspontra, hogy az előírások ellen vétőket elegendő a rendeletekben megszabott büntetésben részesíteni, hiszen a szenynyezés tényén a legnagyobb bírság sem változtat, a megfelelő kezelési módszer pedig egyben a legjobb víz és környezetvédelmi módszert is jelenti. Ezért kell mind a vízgazdálkodási, mind az egészségügyi szerveknek keresniök és támogatniok a követelményeiket kielégítő hígtrágyakezelési módszereket, köztük a teljesértékű hasznosítási módszereket. A hígtrágya hasznosítása és talajban való elhelyezése vízminőségi és környezetvédelmi szempontból megnyugtatóbb megoldás, mint a tisztítás, vagy a megsemmisítés, amelyek nemcsak jóval drágább, de bizonytalanabb és változó hatásfokú módszerek. Á hasznosítási módszerek közül pedig a homogenizált, folyamatos kiadagolás tekinthető a legmegnyugtatóbbnak, mert olyan „kényszerpályára" tereli a hígtrágyát, amely azt az év minden szakában teljes egészében a talajba, és nem a felszíni vizekbe juttatja. A másik vízminőségi kérdéscsoport éppen a megoldás elősegítéséhez kapcsolódik, hiszen a hígtrágyák beltartalmi vizsgálatára vonatkozik. Ezen vizsgálatok eredményei alkalmasak a kezelési módszerek hatékonyságának lemérésére is, de különösen a hasznosításhoz nélkülözhetetlen vízminőségi és trágyaérték adatokat adják meg (2. táblázat). A már említett összehasonlító vizsgálat eddigi eredményei azt mutatják, hogy a hígtrágyában és a szétválasztott híg fázisban jelentős növényi tápanyagmenynyiség van. Az átlagadatok takarják az egyes telepeknél különkülön jelentkező értékeket, de ki is egyenlítik a különböző hatásfokkal működő berendezések kiugró értékeit, ezért tájékoztató összehasonlításra alkalmasak. (A